A külügyminiszter szerint "az igaz csata csak most kezdődik el".

A magyar kormány szerint az Európai Bíróságon, a kvótaperben született döntés felháborító és felelőtlen – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Trócsányi László igazságügyi miniszterrel közösen, az Országházban tartott sajtótájékoztatójukon, melyről az MTI számolt be. 

Szijjártó Péter hangsúlyozta, "az igaz csata csak most kezdődik el", Magyarország minden jogorvoslati lehetőséget igénybe vesz, hogy a magyar emberek akarata ellenére ne lehessen az országba telepíteni senkit.

Szijjártó a kvótaítéletről: "A politika megerőszakolta az európai jogot"

A miniszter értékelése szerint a bíróság döntése veszélyezteti egész Európa jövőjét, biztonságát, és ellentétes az európai nemzetek, így a magyar nemzet érdekeivel.

Véleménye szerint az Európai Bíróságon politikai döntés született, "a politika megerőszakolta az európai jogot".

A döntés – az alapszerződésekkel ellentétesen – kimondja az Európai Bizottság hatalmát az uniós tagállamok felett. Ez elfogadhatatlan, és mindent megtesznek azért, hogy megvédjék az országot – közölte – Szijjártó Péter.

Eközben Szlovákiában

A szlovák kormány tudomásul veszi, tiszteletben tartja, részleteiben áttanulmányozza az Európai Bíróság ítéletét, s ezt követően foglal állást – közölte Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter szerdán Pozsonyban a bíróságnak a menedékkérők tagállamok közötti elosztását előíró uniós mechanizmus ellen benyújtott magyar és szlovák kereset ügyében hozott elutasító döntésére reagálva.

 A szlovák diplomácia vezetője kijelentette: a kvótaperben hozott döntésből Szlovákia számára semmilyen szankció és semmilyen új kötelezettség nem keletkezik.

Ugyanakkor elképzelhetetlennek nevezte, hogy Pozsony ne fogadná el a luxemburgi bíróság döntését.

Miroslav Lajcák megismételte a pozsonyi kormány korábban többször hangoztatott álláspontját a kvóták működésképtelenségéről, majd hozzáfűzte: a további lépésekről a kormánynak kell döntést hoznia.

"A kvótákkal kapcsolatos álláspontunk olyan politikai álláspont, amelyben osztozik az egész politikai színtér, és a lakosság is támogatja. Ráadásul az elmúlt két év választ adott arra a kérdésre is, hogy működnek-e a kvóták vagy sem" – idézte a szlovák külügyminiszter szavait a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség.

Robert Fico miniszterelnök ennél persze sarkosabb volt: szerinte a bírósági döntés semmit nem változtat a kormánynak a kvótákkal és a migránsokkal kapcsolatos politikai álláspontján. Szlovákia továbbra is elutasítja a kötelező kvóták rendszerét – szögezte le. Megjegyezte: a bíróság döntése alapján a kötelező kvótákról hozott döntés érvényben marad, de szeptember 26-án lejár.

Mindenki tartsa be, ami kötelező rá nézve 

Alapvetően fontos, hogy minden tagállam, különösen Lengyelország, Magyarország és a Cseh Köztársaság, valamint a kvótáikat még nem teljeskörűen teljesítő tagállamok fokozzák erőfeszítéseiket az összes jogosult kérelmező áthelyezésére – jelentette ki a döntés kapcsán tartott brüsszeli sajtótájékoztatóján Dimitrisz Avramopulosz migrációs politikáért felelős biztos szerdán.

Az uniós biztos hangsúlyozta, az Európai Bizottság üdvözli az Európai Unió Bíróságának szerdai döntését, amelyben a bíróság megerősítette az áthelyezésről szóló második tanácsi határozat érvényességét, és elutasította Magyarország és Szlovákia keresetét.

A tagállamok áthelyezési kötelezettsége nem szűnik meg, az áthelyezésről szóló tanácsi határozatokat a szeptember 26-áig Görögországba vagy Olaszországba érkező valamennyi jogosult személlyel kapcsolatban alkalmazni kell – húzta alá a biztos.

Ha egyes tagállamok nem változtatják meg a kvóták szerinti befogadással kapcsolatos álláspontjukat, akkor az ellenük indított kötelezettségszegési eljárás következő szakaszába léphet, heteken belül az uniós bíróság elé kerülhet az ügy – mondta Avramopulosz.

Fotó és címlapkép: MTI, Koszticsák Szilárd

72 hozzászólásarrow_drop_down_circle

CsipkeRózsa
@solidedge: Szíjjártó mielőtt megszólalt volna, gondolhatott volna arra, hogy Orbán és tsai, ővele együtt folyamatosan megerőszakolja a jogot.

Az Unióban nem ez a gyakorlat.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bakegya
bakegya
HELIKOPTERES TÓNI. ORBÁN MINISZTRÁNS KÖNYVELŐJE szállítsa le minden magyar zembernek azt a számlaszámot ahol a habronggyal együtt tartja a HARMINCÖTEZER SAJÁT KEZÜLEG KIVÁLASZTOTT ÚJ MAGYAR ÁLOMPOLGÁRT-aztán már meg is van a kvóta fejelve EGY VALAGRA VALÓ védelmi pénzzel-ORBÁN NYILVÁN VALÓ...ALÁÍRTA azt is,mint minden mást is amiből kastélyokra,yachtokra,FÖLDEKRE,VIZEKRE,DE MÉG MÉDIA BIRODALMAKRA déltengeri utakra tellett!-NEMZETI KONZULTÁLJON A MEGÁLLÍTOTT BRÜSSZELLEL-ÁLLJON BELE a saját jogos off-fosába.
thumb_up replyVálasz
volvós
@desiro: 03:16

Nos, ha még nem ismernéd, itt többen tudjuk,
hogy egy gerinctelen fideszimádó köcsög troll...
herczeg0210
A "magyar emberek feje felett" tizennyolc ezer letelepedési kötvényes akármilyen embert szabadított rá Európára a magyar kormány.Közöttük lehet rendes ember is de lehet iszlámista is, meg gyilkos, de ha megfizeti akkor jöhet Szíjjártó uram?
Eladott Ország
Így kell a hazát szolgálni! „Külügyminiszterünk” jól láthatóan küzd a beszarás ellen, de állja a sarat: a haza minden előtt…

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.