Orbán Viktor a szokásos péntek reggeli rádióinterjújára a 7.30-as kezdés helyett csaknem negyven perccel később ért a Kossuth Rádió stúdiójába. Kocsis Éva műsorvezető először hat perccel fél 8 után jelezte, hogy Orbán Viktor rövidesen érkezik, majd még kétszer be kellett ezt jelentenie.

Majd 40 percet késett Orbán a szokásos kora reggeli rádiós szerepléséről

(Fotó: Mohai Balázs/MTI)

A kormányfő végül nyolc perccel nyolc óra után futott be a stúdióba, de késése okára nem tért ki a hallhatóan fáradt, előző nap még a jordániai szenátus elnökével tárgyaló kormányfő. A 180 perc című műsor adásában Orbán többek között azt mondta:

„Betű szerint egyetértek Robert Fico szlovák miniszterelnökkel, vagyis a kvótaperben született bírósági ítéletet tudomásul kell venni, de ez nem ok arra, hogy megváltoztassuk a bevándorláspolitikánkat” 

(Bors)

54 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
@Nessy: Ja, mert az annyira latszik a radioban.
Egyebkent meg mi a lopeniszt kavart a jordan szenatusban??? Bo'tot nyitunk? Konzulatust? Adunk mecsetre, moszk-ra kolcsont?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
herczeg0210
@papa.49: Szépen tessék még egyszer neki esni és kiderül, én csak mini Szterelnöknek neveztem. "KIRÁLYNAK" sehol. De ami késik nem múlik...
herczeg0210
@papa.49: Szépen tessék még egyszer neki esni és kiderül, én csak mini Szterelnöknek neveztem. "KIRÁLYNAK" sehol. De ami késik nem múlik...
egyvandor
@magyarbakancs: Az igazságügyi miniszter meg kezében lobogtatja az EU-s szerződést ,hogy nincs benne a szolidaritás leírva.
Ez olyan fideszes trükk mint a nem volt taggyűlés. Ezzel el lehetett tusolni egy bűncselekményt , amivel bárki másnak börtönbüntetéssel egybekötve megszűnt volna a politikai karrierje. Azóta is szeretettel használják.
egyvandor
@herczeg0210: A magyar történelem ha nem is dicsekedhet a legnemesebb, királyokkal, mindegyiknek nagyságrendekkel magasabb volt az erkölcsi nívója mint ennek a felfuvalkodott hólyagnak, akit csak a nertársak tartanak életben hogy szabadon gyarapodhassanak.
CsipkeRózsa
@namihami: "A Mi Istenünk most éppen a világ, de legalábbis Magyarország újrateremtésén dolgozik"

Először úgy olvastam, hogy újratemetésén.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.