Az ATV írta meg, hogy tudomásuk szerint próbaidős hallgatókat küldtek a miskolci és az adyligeti rendészeti iskolából a déli határra ennivaló és plusz juttatás nélkül. 

A fiatalokkal a szállásukon közölték, hogy semmilyen élelmezésben nem fognak részesülni – olvasható a cikkben.

Diákok ellátás nélkül a határon? – megszólalt a rendőrfőkapitány
Határvadász-toborzás – fotó: Bugány János/MTI

Papp Károly országos rendőrfőkapitány a Független Rendőr Szakszervezet főtitkárának írt válaszlevelében azt írja, több rendészeti szakgimnáziumból előzetes értesítés alapján rendeltek át tanulókat szakmai gyakorlatra három határ menti megyébe.

A Miskolci Rendészeti Szakgimnázium érintett tanulóinak átrendelése nem soron kívül történt, a tanulók az új tanítási évvel kapcsolatos információkról előzetesen értesültek

- tájékoztatott Papp.

A főkapitány azt is hozzátette, szakmai gyakorlat idején az állománynak

térítésmentesen biztosított a szállás, és a tanulók napidíjat kapnak.

Az országos rendőrkapitány, a police.hu oldalon közzétett levelében az olvasható: a moduláris rendőri alapképzés részeként a másodéves tanulók meghatározott óraszámban szakmai gyakorlaton vesznek részt. Jelenleg a Miskolci Rendészeti Szakgimnázium tanulói közül 249 tölti szakmai gyakorlatát. Ezen túlmenően az Adyligeti Rendészeti Szakgimnáziumból 126, a Körmendi Rendészeti Szakgimnáziumból 90, a Szegedi Rendészeti Szakgimnáziumból 78 tanulót rendeltek területi szakmai gyakorlatra.

A tanulók a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság, valamint a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság területén végzik szakmai gyakorlatukat közrendvédelmi és határrendészeti szolgálati feladatok végrehajtásával. Az átrendelésére vonatkozó állományparancs az érintett állomány ügyfélkapujára az augusztus 21-ei héten megérkezett – írta Papp Károly.

A cafeteria kapcsán Papp Károly közölte azt is, hogy a juttatásra vonatkozó nyilatkozatok beküldése alapján a kifizetés folyamatosan történik.

32 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Hinni kéne ennek a ,,pizsamagatyás,, hazugnak ???
Én nem hiszek neki !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
eszegfu
@lusta: 10:32 A "régebbi" időkben volt katona a férjem, sőt még a fiam is... minden ugy volt, ahogy Te is irtad. Annyi sátorlap volt, hogy rossz idő esetén még magukra is terithettek belőle, nemcsak a szállásukra használták. A 20 fős őrsnek saját hizlalásu, nevelésü állataik voltak + kiskertek + képzett szakácsuk. Ha szabadságra jöttek, még süteményt sem kellett csomagolnom, olyan volt az ellátásuk. A mai "matyar modell"-re -- még ha csak a fele is igaz, amiket láttam -- nem lehetünk büszkék.:(
Arról viszont nincs tudomásom, hogy mennyi a pályaelhagyó kisrendőr.
Pálinkás Pál
@eszegfu: Nem akartam személyeskedni,csak próbáltam rámutatni hogy felnőtt emberekről beszélünk...és az hogy egy hét év óta regnáló rezsimben jelentkezel rendőrnek,szerintem mindent elmond!!!Egy szóval nem állítottam hogy nincs szükség rendfenntartókra...de talpasra,akinek jóformán kimerül a munkája az autósok cseszegetésében,nem sok!!Hiszen elértünk arra a szintre hogy már egy kis pofozkodás miatt is a TEK-et küldik,mert ezek arra is alkalmatlanok!!!
eszegfu
@Pálinkás Pál: Na jól van, megértem és bizonyos mértékig igazad is van. De azért ennyire ne legyünk igazságtalanok ezekkel a "rendőrtanoncokkal"...teljes bizonyossággal nem állithatjuk, hogy ennek a "rezsimnek" a munkavállalói! Ezzel az erővel akár a jogra, akár valamilyen államháztartási egyetemre jelentkező fiatalok is a jelenlegi "rezsim kiszolgálói"... nem gondolod? Szerintem nem a mának, hanem a holnapnak kell tanulni.
Pálinkás Pál
@eszegfu: igazad van..de azért egy egyetemet végzetséget ne hasonlíts a traffipax kezeléséhez...és az kormánytól független ..de őszintén az utcai rendőrt sosem az eszéért szerettük!!!:)
eszegfu
@Pálinkás Pál: Most mondtad ki az "igazságot": az utcai rendőrt sosem az eszéért szerettük, vagyis a mindenkori kormányok alatt is ilyenek voltak. A másik pedig, ugye az "ész-nélküli" rendőr nem tud annyira átverni, mint egy jogász, tehát nagyobb a "veszélyük". Itt pl. a Mészáros által megszerzett javak szerződéseire, szövevényes céghálóira, vagy O.V. foci alapitványára gondolok, hiszen ami vagyont már megszerzett a felcsuti csapat alapitványa, mégis mit gondolsz: kire is száll?!
Pálinkás Pál
@eszegfu: Ha kormányváltás után az új csapatnak van egy kis esze...olyan "fideszre" szabott törvényeket hoz,amivel elkoboznak minden ebül szerzett fillért!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.