Rogán Antal elég fontos miniszter az Orbán-kormányban, ő vezeti a Miniszterelnöki Kabinetirodát, tehát ha mond valamit, annak súlya van, márpedig korábban úgy nyilatkozott, hogy még az ősszel "Soros-pénzelte szervezetek zavargásokat robbanthatnak ki". A miniszter az ún. Soros-tervvel kapcsolatban azt mondta: „A terv lényege, hogy elhárítsák az útból a Magyarország déli határainál álló kerítést. Ez a kampányban valószínűleg éles küzdelemhez fog vezetni, ezért én akár olyan eszközökre is számítok, amelyekkel még nem találkoztunk magyar választási kampányban: utcai zavargásokra és hasonló akciókra, például amilyenek Hamburgban voltak legutóbb.” Mivel egyetlen nemzetbiztonsági szerv sem jelzett hasonló veszélyt, a nemzetbiztonsági bizottsága beidézte a minisztert, hogy ha már ilyen bizalmas információi vannak, ossza meg azokat az ország más fontos vezetőivel. A bizottságot vezető Molnár Zsolt a Hír TV kérdésére azt is elmondta, ha már így alakult, hogy sürgősen beszélni kell...

Forrás: 444.hu
Feltöltő: human
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
human
Erről eszembe jutott egy vicc.
Nyuszika ül a mező közepén és reszeli a körmét. Arra jön a sün.
- Mit csinálsz nyuszika?
- Reszelem a körmöm és szét fogom tépni a medvét.
A sün jobbnak is látta gyorsan tovább állni. Később arra jött a róka.
- Mit csinálsz nyuszika?
- Reszelem a körmöm és szét fogom tépni a medvét.
Ennek már fele sem tréfa, gondolta a róka és gyorsan elszelelt. Egyszercsak jött a medve.
- Mit csinálsz nyuszika?
- Én? Csak reszelem a körmöm és hülyeségeket beszélek.
silber13
Annál nagyobb lesz majd a meglepi, ha tényleg zavargások lesznek az ő pártjának az irnyításával.
karma1
@human: Pont ide illik. ...:o))) Viszont a Te vicced szerint Molnar Zsolt-Medve ment el a rogantonyo-Nyuszikahoz megkerdezni, hogy "mi van???"
Mert a viccbeli nyuszikanak is pont annyira tele van a bugyija, mint rogantonyo-nyuszinak...:o))
volvós
Ennek a falusi parasztgyereknek derogál, hogy egy fontos
bizottsági ülésre elmenjen...büdös görény, csak mond
valamit, de a rémhírt megerősíteni már nem tudja...
Hát ezért fideszes mini-szter
human
@karma1: Igen. A történet arról szól, mikor a nagy szájút szembesítik a kijelentéseivel. Csak nem mindegy, hogy valaki pár havernak beszél hülyeségeket vagy milliókat uszít mások ellen.
quadrocopter
Így kell kihátrálni, ha baromságokat mesél ez a szutyok tetű. nem jelenik meg!
human
Egyébként nem véletlenül jósolt Orbán is őszre tiltakozásokat. Feltehetően olyan mocsokságokra készülnek, amik automatikusan tiltakozásokkal fognak járni. Így már nem nehéz megjósolni mi várható. Persze már előre külföldi beavatkozásnak állítják be, hogy majd lehessen mutogatni, hogy naugye, megmondtuk.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.