Nem maradt következmények nélkül a nyáron egy etikus hacker által megpiszkált BKK e-jegyrendszer ügye: a T-Systems két érintett vezetőjét kirúgták.

Mint ismert, a nyáron, a vizes világbajnokságra időzítve vezette be a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az új elektronikus jegy- és bérletrendszerét, ám azt hamar feltörte egy 18 éves etikus hacker, aki erről értesítette a BKK-t.

Ám a nyugati minták helyett (dicséret, pénzjutalom a biztonsági hiba felfedezéséért, esetleg állásajánlat) a BKK és a rendszert fejlesztő T-Systems (a Magyar Telekom egyik cége) feljelentette a hackert, akiért kora reggel mentek ki a rendőrök. Ez rendkívül nagy felháborodást váltott ki az országban, a BKK jegyrendszere és honlapja – mint ahogy a T-Systemsé – is többször lehalt, míg végül a cégvezetések belátták, hogy kissé rosszul reagálták le a dolgot. Addigra kiderült az is, hogy súlyos hiányosságok voltak az új rendszerben. (Az ügyészség végül visszavonta a 18 éves fiú elleni vádat, mondván, nem volt cselekedete veszélyes a társadalomra.)

Kirúgták a T-Systems érintett vezetőit az etikus hacker botránya miatt

FotóMTI/Balogh Zoltán

Úgy tűnik, a botrány nem maradt következmény nélkül: a hwsw.hu portál értesülései szerint a T-Systems két érintett igazgatóját - Lakatos András, a cég közszféráért felelős üzletági igazgatója; Takács József, a T-Systems informatikai biztonságért felelős igazgatója – kirúgták. 

A portálnak ezt a T-Systems sajtóosztálya meg is erősítette. 

Lakatos volt az, aki aláírta a BKK-val a szerződést a jegyrendszerről, és mindketten ott voltak azon a sajtótájékoztatón, ahol a BKK bejelentette a feljelentést.

A cég egyébként még július végén azt ígérte, saját költségén őszre kijavítja a súlyos biztonsági résekkel megvert e-jegyrendszer oldalát.

A hwsw.hu úgy értesült, a T-Systemsnek nagyon rosszul jött a BKK-botrány, ugyanis épp egy nagy toborzási kampány közepén voltak, amibe súlyos milliókat öltek bele. Ez az etikus hacker elleni feljelentés után bedőlt, amivel a cég hátrányt szenvedhetett a piacon a cikk szerint.

(Címlapi kép: MTI/Balogh Zoltán)

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
s miért rúgták ki őket:
mert megint egy használhatatlan szart csináltak
a probléma kezelése
vagy mert napvilágra került? =))
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nezelodo
Úgy néz ki kicsit jobban meggondolták a felelősök kirúgását, mint, mint a kirúgottak a hekker feljelentését.
RonaGyuri
s miért rúgták ki őket:
mert megint egy használhatatlan szart csináltak
a probléma kezelése
vagy mert napvilágra került? =))
lusta
A BKK vezetője mikor repül? Ja, őt védik a haverok, míg egy piaci cégnél a pénz beszél.
karma1
@RonaGyuri: Ha most errol Erikssont kerdezned, akkor azert rugtak ki oket, mert kiderult. Az o elmelete szerint a buncselekmeny akkortol szamit, amikor rajonnek...:o)) Es ezt el is magyarazta nekem, a hulyenek...:o)))
Jol tettek,, korabban es azonnal kellett volna. Bar az ugyben nemcsak ok lehettek a hunyok, hiszen oket nyomas ala helyeztek: muszaj volt nekik alairni a szerzodest, miszerint 3 honap alatt megcsinalnak egy rendszert, amire legjobb esetben is minimum egy ev kellett. De ha egyszer a kormanyzat kiadta, hogy mennyi ido alatt kell teto ala hozni, akkor az ellen nem sokat tehettek.
Talan, ha orban basi eljutna addig a szintig a komputer-kezelesben, hogy az asztal elott nemcsak a szeket tudna beallitani a kello magassagra, hanem be is tudna kapcsolni a szamitogepet, akkor talan az o agyaig is eljutna az info, hogy ez nem egy egyszeru kerdes... (Az otlet a "szek beallitasrol" a Taxi c. filmtrilogiabol jott, a foszerepben Gordon Kay-vel. Fergeteges vigjatek, mindenkinek ajanlom!)
wagabund
..."a T-Systemsnek nagyon rosszul jött a BKK-botrány, "...

...és a fiatalembernek a meghurcolás, az hogy esett? ki nem szarja le, hogy ez a két faszi, meg a cég a nagy dicsőség, és haszon reményében tették, amit tettek, és abba belebuktak? megérdemelték.
a segítőkész fiatalember mikor kapja meg a több milliós sérelmi díját?
human
De mit jelent ez a kirúgás. Egyik igazgatói székből ki, a másikba be vagy valódi elbocsátás? Ez az ügy valójában nem arról szól, hogy valaki egy jól látható kiskaput fedezett fel. Ez arról szól, hogy óriási összegeket fizet kormányunk a T-Systemsnek vacak dolgokért. Ha pedig valami mutyi van köztük, akkor ez a vezetőváltás csak a tömegeknek szól. A rendszer marad.
Truemen
Igen! Hatalmas köd ez a nép szemére...és ezt nem a hírre értem!
Kihaltak az oknyomozók? Pl. J**zt András.
Kínában az ilyen cselekmény(eke)t kurtán honorálják.
a helység kalapácsa
Biztos, hogy a jó embereket... mármint atz igazán rosszakat (felelősöket) rúgták ki?

Emlékszem, egyszer évekkel ezelőtt loptak nagy tételben egy vállalattól. A biztonsági személyzet egyik tagja azt észrevette, és szóvá tette (konkrétan riadóztatott, és vizsgálatot kért).
Nem kellett volna!!!
Hát persze, hogy a biztonsági őrt rúgták ki (óránként 750 forint, és semmi pótlék, vagy bármi más kiegészítés), a milliós, tízmilliós, százmilliós, milliárdos tolvajok AZÓTA IS tovább lopnak.
És ezek a szutyok semmirevaló, pokolfajzatok feszítenek a szerzeményeikből, és nézik le az egyszerű... egyszerűen becsületes embert.
Jön még kutyára dér!
Lesz sírás, meg fogcsikorgatás - egyik sem ússza meg, mert "a bűn nem marad büntetlenül"!!!

Én szóltam, gennyládák
Sámannus
Akik életükben csak szemeteltek, attól ne várjuk hogy takarítsanak.
human
@a helység kalapácsa: Ja. Meg lesznek büntetve, mint a véres kezű komcsik. Hányat is zártak börtönbe közülük? Még a leghabzóbb szájjal komcsizó fidesz sem hozta nyilvánosságra az ügynök aktákat. Sajnálom, de ez egy következmények nélküli ország.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.