Gyurcsány Ferenc szerint előbb-utóbb lesz megállapodás a demokratikus ellenzék pártjai között, ám a Jobbikkal továbbra sem akar összefogni a DK vezetője.

Előbb-utóbb lesz választási megállapodás "a demokratikus ellenzék" pártjai között – hangoztatta a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke kedden Dunaújvárosban, az "Orbán vagy Európa? Válassz!" kampány keretében indított országjárásának első állomásán.

Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: mindegyik baloldali párt élesen szemben áll "az orbáni rendszerrel", szakmailag valamennyien felkészültek, és a pártok között nagy különbség abban sincs, hogy mit tennének kormányra kerülve.

Gyurcsány: előbb-utóbb lesz megállapodás a demokratikus ellenzék közt

FotóFacebook/Gyurcsány Ferenc

A demokratikus ellenzéket az élet összezárta egy nagy társasházba, ahol el kell viselni a másikat, és ezt a többi pártnak is fel kell ismernie – fogalmazott az ellenzéki politikus, hozzátéve: ha nem lesz mind a 106 egyéni választókerületben ellenzéki megállapodás, az a Fidesz malmára hajtja a vizet a 2018-as parlamenti választáson.

A pártelnök kiemelte, hogy a DK mindegyik párttal hajlik az együttműködésre, de ebben a kérdésben "nem erőszakosak". Úgy vélte, pártja önállóan is szép eredményt fog elérni jövő tavasszal, de egyedül nem képes a kormánypártokat legyőzni.

Gyurcsány Ferenc szerint a Jobbik, de főleg annak elnöke komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy radikális pártját konszolidálja, de "egy szájból víz és tűz nem jöhet". A Jobbikkal "eszük ágában sincs" semmilyen alkut kötni, mert világlátásuk és szemléletük nem illeszthető a demokratikus erőkéhez – tette hozzá.

Az ellenzéki politikus, volt kormányfő kijelentette, hogy kormányváltás esetén az oktatásban könnyű lesz gyors változásokat elérni. Mint mondta, sokkal nehezebb lesz rendet tenni az egészségügyben, mert jelenleg drámai a helyzet, az ágazatból sok pénz hiányzik, de egy választási ciklus alatt jobb lehet az ellátás, rövidebbek lehetnek a várólisták, és a dolgozók is "megfizetettek" lehetnek.

Gyurcsány Ferenc gyors változásokat vár a média világában is, ahol "pártpropaganda-gépezet" helyett színes, demokratikus és "a hatalmat ellenőrző" médiát fognak kialakítani. A bérekkel kapcsolatban megjegyezte, hogy állami beavatkozással is csak óvatos emelés képzelhető el, miközben a nyugdíjak esetében sem drasztikus emelést, sem 13. havi juttatást nem ígérnek, mert nem lesz rá pénz.

(MTI)

(Címlapi kép: Facebook/Gyurcsány Ferenc)

9 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Nem baj, ha nem gyozik le orbant - ezek szerint - mert a mikropartok makacssaga es az egyeni serelmek dajkalasa jobb politika nekik, mint orban TENYLEGES megdontese.
Ebbol is latszik, hogy a kispartok csak az 5 %-os kuszob elereseert kuzdenek , mert akkor biztos a fizetesuk 4 evig, ha pedig egy komoly csataban VALOBAN legyoznek orbant, akkor neki kene allni combig ero gumicsizmaban ganezni a tragyadombot, amit magujk utan hagytak, plusz me'g meg kellene kuzdeniuk az ellenzekbe kerult fide$$ osszes aljassagaval, mindent megtorpedozo pusztito politikajaval. Mert nem tesznek ok egyebet 27 eve, csak pusztitanak, mint Irma hurrican
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Béla333
Szerencsés lenne a piárossal egyeztetve egy jobb képpel illusztrálni az elkötelezettséget.
Ezen a fényképen nagyon véreresek a szemek, püffedt az arc, nem túl előnyös!
Szerintem! (Bár a hívek nyilván ilyent észre sem vesznek!)
szep napot
Feribohoc az inkabb utobb lesz. Kivanom, hogy jo egeszsegben eld meg azt a nagy napot.
karma1
Nem baj, ha nem gyozik le orbant - ezek szerint - mert a mikropartok makacssaga es az egyeni serelmek dajkalasa jobb politika nekik, mint orban TENYLEGES megdontese.
Ebbol is latszik, hogy a kispartok csak az 5 %-os kuszob elereseert kuzdenek , mert akkor biztos a fizetesuk 4 evig, ha pedig egy komoly csataban VALOBAN legyoznek orbant, akkor neki kene allni combig ero gumicsizmaban ganezni a tragyadombot, amit magujk utan hagytak, plusz me'g meg kellene kuzdeniuk az ellenzekbe kerult fide$$ osszes aljassagaval, mindent megtorpedozo pusztito politikajaval. Mert nem tesznek ok egyebet 27 eve, csak pusztitanak, mint Irma hurrican
magyarbakancs
Gyurcsány úr!
Önnel senki nem egyezkedik mert nem szalon képes.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.