Szeptember 1-től kisebb fogyasztású készülékek kerülnek a piacra, de ez nem jelenti, hogy ezentúl kosz lesz a lakásban.

Nem a teljesítménytől, hanem a kialakítástól függ, mennyire takarít jól egy porszívó – derül ki a Tudatos Vásárlók Egyesületének friss tesztjéből, melyet azért végeztek el, mert szeptember 1-jétől Magyarországon is életbe lépett a porszívók teljesítményének csökkentését célzó uniós szabályozás. A boltokban még kaphatók a korábbi, nagyobb teljesítményű termékek, de az új készletet már az új szabályozásnak megfelelő porszívókkal töltik fel.

1400 helyett csak 900 Watt a maximum

A porszívókra vonatkozó európai uniós szabályozás első üteme szerint 2014-től piacra került porszívók maximális fogyasztása 1400 Watt lehetett, a második ütemben, 2017 szeptember 1-től ezt tovább csökkentették 900 Wattra.  

A szabályozás célja, hogy a gyártók úgy csökkentsék a készülékek energiafogyasztását, hogy az ne menjen a hatékonyság rovására. A teljesítmény ugyanis a motor által felvett energiát adja meg, de ennek az energiának egy része hőként elvész.

Így tud jó porszívót venni szeptember elseje után is

Nem a motor erején múlik

A Tudatos Vásárlók Egyesületének a nemzetközi ICRT hálózat keretében zajló porszívó tesztje azt mutatja, hogy nem a motor ereje, hanem a berendezés szerkezete befolyásolja a szívóerőt, vagyis a tisztítási hatékonyságot. Többek között azon múlik a tisztítási hatékonyság, hogy a szívóka elég aerodinamikusan van-e kialakítva, és megfelelően illeszkedik-e a készülékre. A TVE eddig végzett tesztjeit itt találja.

Fotó és címlapkép: Pixabay / Jarmoluk CC0

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

maci0427
Nem tudom ,nemigen értek a műszaki dolgokhoz ! De az,hogy a teljesítmény ne számítson azt kétlem ! Jó oké,van autóban 900 vagy 1.0 ás motor,de akkor ott van a turbó is ! A 900 wattos porszívóban biztos,hogy nincs és ha csak az számít,hogy hogyan tapad...? Hát ez furcsa ! Amúgy mi ez a nagy szarakodás...Volt a kondenzációs marhaság,aztán most jön a klíma berendezés - porszívó,miért kötnek bele mindenbe már !?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
maci0427
Nem tudom ,nemigen értek a műszaki dolgokhoz ! De az,hogy a teljesítmény ne számítson azt kétlem ! Jó oké,van autóban 900 vagy 1.0 ás motor,de akkor ott van a turbó is ! A 900 wattos porszívóban biztos,hogy nincs és ha csak az számít,hogy hogyan tapad...? Hát ez furcsa ! Amúgy mi ez a nagy szarakodás...Volt a kondenzációs marhaság,aztán most jön a klíma berendezés - porszívó,miért kötnek bele mindenbe már !?
terlasz
@Pálinkás Pál: Ez bizony nem így van. A modern energiatakarékos gépek (nem csak porszívók) negyedére csökkentett energiafelvétellel nagyobb teljesítményre képesek elődeiknél.
KisGenyo2
A teljesítménnyel arányosan lehet csökkenteni a szívófej méretét. Akkor megmarad a 6ékonyság, csak 1 négyzetméter feltakarítása az eddigi kb. 1 perc helyett 1,5 percbe telik majd. A fogyasztás is időarányos így ugyanannyi lesz, mint az erősebb verziókkal, viszont vagy több időt vesz el a háziasszonytól, vagy több kosz marad a szőnyegben. Ezt "éri" az EU-s szabályozás, azzal a dilettáns ostoba állattal aki kitalálta, kiporszívóztatnék egy I-max mozit egy morzsaporszívóval... Hogy érezze a "törődést"!
KisGenyo2
Amúgy meg az "ipari" porszívó a megoldás.
www.arukereso.hu/porszivo-takaritogep-c3170/karcher/mv-4-wd-4-car-kit-1-348-116-p301217271/
Igaz nem 9500-ért van, de lehet, hogy tovább is "húzza" majd...
KisGenyo2
@KisGenyo2: Bocs ez pont rossz példa, mert valójában csak 1100W os.
nem tibi
Mohamarnak jó lesz az , assziszi vállról indítható .:-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.