Magyarországon az időskori függőségi arány az 1990-es évi 20 százalékról 26 év alatt 27-re nőtt, azaz ezer aktív korúra 272 fő 65 éves és idősebb nyugdíjas jutott tavaly – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal új kutatásából, amelynek eredményeit a Világgazdaság ismertette szerdán. 2060-ra ugyanez az arány már 61 százalék körül lesz a népesség-előreszámítás szerint. Ez azt jelenti, hogy ezer eltartóra 610 fő 65 év feletti jut majd. A népesség azért öregszik, mert a megszületett nemzedékek közül egyre többen érik el, illetve élik meg hosszabban az időskort. Az időskorúak népességen belüli aránya 1990 óta folyamatosan, 13-ról 18 százalék fölé emelkedett. A hosszú távú demográfiai kilátásokat leginkább kifejező mutató az öregedési index, amely az időskorúaknak a gyermekkorúakhoz viszonyított arányát méri. Ennek a mutatónak az értéke 1990 óta folyamatosan és dinamikusan emelkedik. 1990-ben száz gyermekkorúra még csak 64 időskorú lakos jutott, 2016-ban már 126.

Forrás: nlcafe.hu
Feltöltő: 1magyar
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

1magyar
Akik ezt firtatják és sajnálják a nyugdíjat: ők is megöregednek valószínűleg.Na meg nézzük meg azt is, hogy a robotok is munkát végeznek és ők is nyugdíjat kellene termeljenek.
A másik dolog, hogy fordítva is nézhetjük a dolgot, hány gyereket kellett eltartani a jelenlegi nyugdíjasoknak, hogy azok felnőjenek?
emerencia
Magyarországon manapság már sajnos bűn sokáig élni! A szabályt erősítő kivételeket leszámítva az idősb munkavállalók többségével való méltatlan elbánás valamint a minden korosztályt érintő siralmas egészségügy azért tudott elhatalmasodni mert olcsó lett az emberélet hazánkban. Nagyon sokan meghalnak még mielőtt elérnék a még idősebb korukban is meghosszabbított nyugdíjkorhatárt. A szerencsés túlélők pedig visszaadják megérdemelt nyugdíjuk jelentős részét az államnak a világ legmagasabb áfája révén. De ez sem elég. Az a "jó" állampolgár, aki a belét húzva dolgozik a még idősebb éveiben is meghosszabbított nyugdíjkorhatáráig majd eltávozik az élők sorából, nehogy nyugdíjat kelljen neki fizetni. A cikk sugalmazásával ellentétben egyre többen vannak akik alig vagy egyáltalán nem élvezhetik az életük munkájával kivívott emberhez méltó idős kort. Ez országunk egyik legnagyobb szégyene.
KisGenyo2
Éppen ezért kellene egy olyan törvény, hogy amelyik kormány alatt ez a mutató romlott, ott az összes kormánytag, valamint az adott kormányt támogató pártok parlamenti képviselői, azok házas vagy élettársai és valamint egyenes ági rokonai teljes vagyonelkobzásban részesüljenek, amit a nyugdíjak fenntarthatóságára kellene költeni...
;-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.