A Fidesz újdonsült frakcióvezetője meglehetősen nyugodtan tekint az elkövetkezendő választási kampány elé annak ellenére, hogy párttársai nyár óta polgárháborús helyzeteket és agresszív ellenzéki tüntetőket vizionálnak. Ő csak annyit válaszol a Magyar Idők kérdésére, hogy az ellenzéki durvaságokra keményen, de nem durván kell válaszolni.„Fiatalokat a csatába, véneket a tanácsba”– idézi az említett interjúban Orbán Viktor többször hangoztatott mondatát, bár nem hiszi, hogy a kora miatt választották volna meg a frakció élére. Az ellenzékről Gulyás azt gondolja, hogy az semmibe veszi a valóságot, és a Fidesz 2010 óta zajló sikeres kormányzását, ebből fakad az ellenzék „példátlan verbális durvasága”. Gulyást Simicskáról is kérdezték, de a politikus úgy véli, hogy Orbán első számú személyes ellensége nem tud többet ártani a Fidesznek, az egész elképzelés arról, hogy Simicska az elkövetkezendő időszakban előáll valamivel, ami árthat a Fidesznek, pusztán „érdekes felvetés”.

Forrás: magyarnarancs.hu
Feltöltő: Északi
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

szaboria1
Csak aztán ne legyen meglepett amikor bekövetkezik.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
RonaGyuri
Ez még hülyébb a félnótás gazember főnökénél is! Ők és a valóság???
mackoka46
Na most némi igaza van ennek az álnok trógernek. Ugyanis ebben a szégyentelen botrány országban nem történhet olyan skandalum, ami elsöpörné ezt a hitvány galerit.
Sámannus
Annyiban igaza van, hogy a fityesz szerencséje a félnótás jobbik virágzása, amúgy má rég megbuktak volna.
papa.49
Ha a Lajos egyszer úgy dönt hogy beszél akkor lesztek szarban dudadani, persze ő is mert bőszen tett azért hogy idáig jussatok !!!
justhpeter
@RonaGyuri: Azt gondolom Nálad az igazság ebben a kérdésben. Itt még némi orvosi- és jellembeli problémát is észlelni vélek.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.