Egyre nő a kerékpárosok száma az országban és Budapesten. A fővárosiak negyede közlekedik néha biciklivel – derült ki a TNS Hungary reprezentatív felméréséből, ami a Magyar Kerékpárosklub számára készült.

Ez alapján júliusban a felnőtt lakosság 48 százaléka, míg a budapestiek 25 százaléka közlekedett biciklivel két hét alatt. 2015 nyarához képest országosan 1, Budapesten 5 százalékkal többen ültek biciklire. Az is kiderült, a legtöbben közlekedési eszközként és nem sportszerként tekintünk a bringára: országosan háromszor annyian tekertek dolgozni vagy ügyintézni, mint kikapcsolódni.

Legbringásabb régió a Dél-Alföld, ahol 80 százalék közlekedik alkalmanként biciklivel, őket Észak-Magyarország követi 68 százalékkal. Nemek közt nincs nagy különbség: a férfiak 52 százaléka, a nők 45 százaléka jár biciklivel legalább kéthetente. Korcsoportok közt a 18–29 évesek vezetnek, de még az 50–59 évesek 47 százaléka is legalább kéthetente egyszer biciklivel megy valahova.

Télen sem állunk le, januárban a magyarok 44 százaléka, a budapestiek 10 százaléka biciklivel közlekedett két héten belül legalább egyszer.

A Kerékpárosklub szerint ez bizonyítja, hogy több biciklis fejlesztésre lenne igény.

(MTI)

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
A bánatos lófaszt az Alföldön nem szórakozásból jár mindenki bringával, hanem mert muszáj, mert minden településen szétszórva vannak az üzletek, a orvosi rendelők, stb. ha nem akar naponta több km. gyalogolni akkor bringára ül !!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
papa.49
A bánatos lófaszt az Alföldön nem szórakozásból jár mindenki bringával, hanem mert muszáj, mert minden településen szétszórva vannak az üzletek, a orvosi rendelők, stb. ha nem akar naponta több km. gyalogolni akkor bringára ül !!!
cs.n.
@papa.49: Főleg felpakolva gyalogolni. A bringán sok cucc elfér. :)
papa.49
@cs.n.: Nézd itt ebben a városkában pont az a helyzet, hogy mi mivel pont az ,,óváros,, ban lakunk minden messze van.. A legközelebb a Lindl van az is úgy 1 km, az orvosi rendelő, a gyógyszertár, a posta, a takarék, mind 2-2.5 km... Még jó hogy van kocsi mert én gyalog nem jutnák el egyik helyre se...
cs.n.
@papa.49: A mi környékünk ilyen szempontból jó, itt mindez megvan párszáz méteren belül. Orvosi rendelő közvetlen közel, kb. fél percig tart gyalog átmenni. 2-300 méterrel odébb meg van egy üzletsor, ott van mindenféle, élelmiszerbolt, patika, posta, dohánybolt, fodrászat, stb. Odáig kényelmesebb elsétálni, mint biciklivel menni, mert mire kihozom a tárolóból, addigra már majdnem oda is érek gyalogszerrel. Távolabbra (pl. munkahelyre) viszont mindig bringával megyek, mivel autóm nincs, a helyijárat meg sokba kerül.
Kookas
@Lepényleső: csak reménykedek hogy nem lopják el az ötleted..
papa.49
@Lepényleső: Légyszíves ne adjál tippeket )))))))))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.