650 millió forintot fordít a kormány sportparkok létrehozására, ebből a pénzből legalább 65 településen lehetnek ilyen parkok.

650 millió forintot fordít a kormány sportparkok létesítésére, az év végéig legalább 65 településen létesítenének ilyen parkokat a Magyar Nemzet információi szerint. Az érintett települések közt falvak és megyeszékhelyek is vannak.

Négyféle parktípus lesz, ezeknek különböző az alapterülete és a felszereltsége, de az is opcionális, hogy legyen-e körülöttük futókör.

A parkokra a településeknek pályázniuk kell, a beadványban ki kell fejteniük, a hogyan is szolgálná az adott közösséget egy ilyen létesítmény.

650 millió mehet sportparkokra még az idén

Fotó: wikipedia CC BY-SA 4.0/Simongrizon

A cikk szerint a parkok működtetését a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium alá tartozó Nemzeti Sportközpontok (NSK) fogják működtetni, az önkormányzatoknak csak a területet kell a parkok számára biztosítani. Az építtetést is az NSK fogja lebonyolítani, a szervezet választja ki az építő cégeket is. 

A cikk szerint Felcsúton egy B típusú, legalább 70 négyzetméteres park épül, amelynek felszereltségébe has- és hátizom erősítésre és húzódzkodásra alkalmas gépek tartoznak majd.

(Magyar Nemzet, 24.hu)

(Címlapi kép: wikipedia CC BY-SA 4.0/Simongrizon)

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
Ez ok, ilyen parkokba jártam edzeni évekig, de hogy 10 millió lenne 1 park...háááááááát.
Hellcat
@Kookas: Tényleg? Próbáltam keresni árat neten de sehol nem találtam.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.