A rendszerváltás előtt szétszakadt családok kárvallottjait karolná fel az Oikosz Alapítvány. A rendszerváltás előtt szétszakadt családok kárvallottjait karolná fel az Oikosz Alapítvány, mivel úgy vélik, a mai jogszabályi környezetben az áldozatok kárpótlása nem megoldott. Nagy Ervin, az egyesület kuratóriumának elnöke lapunknak azt mondta, az a céljuk, hogy elinduljon egy nyilvánosan zajló párbeszéd. „A kárpótlás bonyolult folyamat volt, amely leginkább a szülőkre vonatkozott. Az elszakított gyermekek esetében 1987-ig várni kellett arra, hogy változzon az állampárt hozzáállása, éppen a gyermekek védelmében. De ez a kárpótlási folyamat is lezárult ’89-re, de ez sem volt kielégítő” – mondta. Kezdeményezésüknek azonban nem is a kárpótlási oldala a legfontosabb, hiszen különválasztják a gyermek és a szülő ügyét; így láthatóvá lesz, hogy a gyermekek „duplán veszteseivé” válhattak a szülő disszidálásának. Mint elmondta, a gyermekek jogainak irányából közelítenék meg a kérdést, az...

Forrás: nepszava.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Na és mi van a szülőkkel

A kifejezésnek kettős értelmezése van

A disszidens jelenti az országot illegálisan elhagyókat, de a politikai nézetüket megváltoztatókat is!
Népszava „Disszidens szülők elfeledett gyermekei” című cikke számol be egy kezdeményezésről. Mint írják „Nyilvános párbeszédet indítana az Oikosz Alapítvány a Kádár-korszakban disszidált szülők gyermekei miatt.”. Azzal indít, hogy „A rendszerváltás előtt szétszakadt családok kárvallottjait karolná fel az Oikosz Alapítvány, mivel úgy vélik, a mai jogszabályi környezetben az áldozatok kárpótlása nem megoldott.”!
Nos belegondoltam a dologba és azt kell mondjam, hogy – bár nem kizárt, hogy ez sokakat érint -, de manapság sokkal nagyobb tömegekre igaz a rendszerváltás során szétszakadt családok esetei. A gyermeke által elhagyott, sőt megtagadott szülők és nagyszülők esetei.
Igen mint tudjuk a Fiuk szinte kivétel nélkül az MSZMP különféle szintű kádereinek voltak, saját megbízható mozgalmi tevékenységet is felmutató gyermekei. Sőt olyanok is vannak, akiknek nagyszülei vöröskatonák voltak, a szülők pedig szochazások! =))
Equus1
azokat ki a rosseb fogja kártolni, akik előteremtették a II. Magyar Hadsereg felszerelését, élelmezését, ellátták a csendőrséget, majd Szálasi legényeit, aztán újraépítették az országot és állták az ÁVH egyenruhájáának, élelmezésének cehhét, fizették a háborús jóvátételt, tűrták, h. tsz-ekbe tereljék őket, egy borjú fekete vágásért kiálltak 6 év börtönt, aztán felépítették '64-ben még az Erzsébet hidat is, mocsarat csapoltak a Kis-Alföldön, eltemették az orosz fogságból hazajött nagyszüleiket, kommunista szombatokon építették az óvodát, teljesítették a gyári termelési kvótákat, adták a gyereküket kötelező sorkatonai szolgálatra és el is artottak 85.000 sorkatonát, SZOT üdülőket építettek, mert majd használni is fogják... és jött a módszerváltás.
Kapott kárpótlást már boldog és boldogtalan, az is aki tud biciklizni és az is, aki nem. Az OTP egyoldalú szerződésmódosítása, amit a roppant nagy tudású Alkotmánybíróság példa nélkülien jogszerűnek ítélt. Megkezdődött a tömegek elszegényítése. A módszerváltást azokkal fizettették meg,akik addig is csak fizettek és nyomorba döntötték mára az ország lakosainak felét, 10 %-a meg külföldre kényszerült, mert nem tetszett neki a koldusbot.
Hol lesz ennek a vége és ki fogja kárpótolni a kárpótlókat?
wagabund
@Equus1: ."ki fogja kárpótolni a kárpótlókat?"

akárhányszor is olvasom a pontos kor-rajzodat, nem tudok mit hozzáfűzni...maximum annyit, hogy jó kérdés...
(de inkább szomorú)...

ezt az írásodat kellene zászlajára tűzni valamelyik pártnak...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.