Az intézkedés a már folyósított hitelekre is vonatkozik.

Nulla százalékra csökken a felsőoktatási hallgatók számára elérhető Diákhitel2 kamata – döntött a kormány, közölte közös sajtótájékoztatóján Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) államtitkára és Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezérigazgatója.

Az államtitkár azt is közölte, hogy 2017. februárjától a Diákhitel2 nemcsak a képzési költségekre, hanem az idegen nyelvű képzésben részt vevők esetében a térítési díjra is elérhetővé válik, valamint 40-ről 45 évre nő a maximum felvehető havi összeg a Diákhitel1 esetében.

A Diákhitel1 havi maximum felvehető értéke 70 ezer forintra nő, aki külföldön tölt egy vagy két félévet, az ennek az összegnek a dupláját veheti fel erre az időszakra. Szintén jövő februártól lesz érvényes, hogy aki rokkantsági vagy rehabilitációs járadékban részesül, szintén mentesül a kamatfizetés alól – az ellátás idejére.

Szeptember 30-ig kitolódik a Diákhitel2 igénylési időszaka a folyó félév tekintetében – közölte Bugár Csaba, a Diákhitel Központ vezetője, majd hozzátette, hogy aki befizette már az önköltséges díjat, az október 15-ig visszaigényelheti azt, és felveheti a Diákhitel2 konstrukciót, melyet a diáknak utalnak el.

A kormány magára vállalja a Diákhitel2 kamatát

A diákhitelek törlesztéséhez kapcsolódik, hogy a volt diákok számára a munkáltatók cafetéria keretében is támogathatják a hitel törlesztését, ez a juttatás adó- és járulékmentes lesz a törlesztőrészlet erejéig vagy a minimálbér 20 százalékáig.

A diákhitelekkel kapcsolatban nem ez mostanában az egyetlen újítás, szeptember 6. óta a teljes igénylési folyamat végig vihető elektronikusan, amennyiben a hallgató rendelkezik Ügyfélkapu-regisztrációval. Ezzel a lehetőséggel minden negyedik igénylő élt azóta, Diákhitel2-t pedig 3 458-an igényeltek idén.

A diákhitelrendszer átalakításával kapcsolatban régóta megy a gondolkodás a Diákhitel Központon belül, kormánydöntés pedig az elmúlt napokban született róla – mondta el az Emmi államtitkára, majd hozzátette: sikerességi kritériumokat, például, hogy többen vegyenek fel Diákhitelt, nem határozott meg a kabinet.

(Pénzcentrum)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

namihami
Miért is?
Mi az oka, hogy a más által (és nemcsak tanulmányi) hitel kamatát velem-velünk fizettetik?
Miért veszek-veszünk mi másnak vállalkozást, diplomát? Amivel azok keresik a pénzt illetve mennek külföldre pénzt keresni?
eszegfu
Ellentmondást látok... egyrész Parragh (a Magyar Keresk. és Iparkamara elnöke) "nyomul" annak érdekében, hogy kevesebb legyen a felsőoktatásban résztvevő diákok száma és több legyen a szakmunkásoké... ebben O.V. egyetért. A 2016/17 tanévben már 28 ezerrel kevesebb a felsőoktatásban tanuló diák, tehát a cél felé "menetelnek", akkor most miért vezetik be a Diákhitel2-t ennyire kedvező feltételekkel... nem tudom.
namihami
@eszegfu: Mert az, aki (általában) mégis bejut, az az ő kutyájuk kölyke. Hát miért ne könnyítsünk a ""kör"" életén még valamivel? Majd a plebs fizet.
Ez a kis pénz pedig jó lesz a családi apanázs mellett néhány sörre és jointra.
szaboria1
@namihami: Igazad van a diák hitelből majd jókat fognak bulizni.
eszegfu
@namihami: 12:54 Tulajdonképpen én is erre gondoltam, de nem volt "bátorságom" leirni, hátha hülyeség!:)) A fiam Debrecenbe járt egyetemre és teljesen "kikészült", hogy a kollégium folyosóján egy hordó bor állt, pléh bögrével... folyamatosan ittasak voltak... vagyis a legtöbbjének csak a buli volt a lényeg + hogy mondhassák egyetemisták.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.