A Fidesz terveinek sarokköve a volt miniszterelnök. Azaz: ha nem működik együtt a DK az MSZP-vel, akkor azzal megosztja a baloldali szavazótábort, és ezzel olyan egyéni körzeteket ad át a Fidesznek, ahol az máskülönben esélytelen volna; ha meg közösen indulnak (akár listán is, akár csak egyéniben), akkor azzal szavazók százezreit taszítják el maguktól a kisebb ellenzéki pártok közül a nagyobbak felé, és egy esélyes kihívó helyett sok kicsivel kell szembenéznie az Orbán-pártnak. Oszd meg, és uralkodj. Addig jó, amíg Gyurcsány él. Ha nem volna, ki kellene találni, olyan hasznos. Úgy kell ő a Fidesznek, mint egy falat kenyér.

Forrás: index.hu
Feltöltő: Béla333
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Equus1
@Béla333: a véleményed, amit tiszteletben tartok, de nem osztom.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Béla333
@kulabombaafityiszre: 20.44
Sehova nem csapkodok! A blogban szereplő véleményt (bár azzal egyet értek!), nem én írtam, csak beidéztem ide!
Gyurcsány csak saját magát nyomja előre, folyamatosan megmondják a DK-sok, hogy melyik párt mit csináljon, de ha nekik mondanak olyat, hogy Gyurcsány nem kell egy közös listára, akkor azon vérig sértődnek!
Mint miniszterelnöknek elévülhetetlen szerepe van az elmúlt évtizedek korrupciósiban, a Fidesszel való összejátszásban, ha tetszik ez a DK-soknak, ha nem!
Nem tett lépéseket a korrupció leállítására, a bűnösök feljelentéséért, a lopott pénz visszaszerzéséért, nem kért elnézést, bocsánatot a bűncselekményekért, így a felelősségét nem lehet letagadni!
Szerintem!
bencemacska
@Béla333: ma, 19:54
Már kértelek, hogy olvasd végig - legalább az általad citált - blog hozzászólásait is, úgy teljes.
Ez nem Index cikk, hanem B1 blog, amelynek az Index tárhelyet biztosít.
Pl.
"Ennyi marhaságot összehordani, ráadásul, koncepciókat gyártól !
Téged nem zavar, hogy azért Gyurcsánynak elég támogatója is van, akik egyetértenek vele. Nem is akár kik és nem is kevesen.
Gyurcsány azért lehet olyan helyzetben, hogy ne lehessen megkerülni, mert ehhez meg van az erő a táborában.
Ha ez nem lenne, Gyurcsány a fejére is állhatna, akkor se tudna semmit csinálni,
Igen, Gyurcsány csinál olyan dolgokat, ami nem tetszik az MSZP-nek, vagy a többi FIDESZ klónnak.
Mit lehet itt tenni ?
Győzzék meg a választókat, hogy Gyurcsányt ne szavazzák be a parlamentbe és a támogatói pedig hagyják ott !
Ha azt hazudod. hogy Gyurcsány az egyedül az oka annak, hogy a többi ellenzéki párt nem boldogul, akkor bizony nagy marhaságot gondolsz.
Botka eddig senkivel nem tudott zöldágra vergődni, mert a politikája ezt nem teszi lehetővé !
Ahogy ő berúgta az ajtót és követelőzködni kezdett, abban a pillanatban látszott, hogy ez nem fog menni.
Sajnos ennyi telik tőle és le merném fogadni, hogy nem lesz belőle miniszterelnök, de még polgármester se a legközelebbi választáson.
A Gyurcsány ekézésével már ideje lenne felhagyni és komolyabb témákat keresni.
Komolytalan felvetésektől siker nem várható !
Botkának tisztába kellett lenni ezzel, vagy, ha nem , akkor bizony nagyon szerény képességekkel van megáldva.
Egyetértek azokkal, akik azt mondják, hogy Orbánt szívassa, ne az ellenzéket!"

Pl.
" nick papagiorgo
2017.09.19. 18:39:59
"Ezt a problémát kezelte volna a Botka-terv"
Nincs olyan, hogy Botka-terv. Botka gyakorlatilag ultimátumokat osztogat mindenkinek, ezt vegyük már észre. Az MSZP-nek ő egy embert nem hozott, inkább csak vitt.
Gyurcsány nem a szívem csücske, de azt mondani egy önerőből is parlamenti bejutásra képes pártnak, hogy a párt vezetője nem indulhat listán, egy...
JAJMÁR
Tökmindegy ki hogyan jut be a parlamentbe, ha kormànyt azorbàn alakìthat. Az összes többi szereplő pedig csak asszisztàl ehhez.
Elqùrjàk! A dk, a Gyurcsàny, a Botka, - de a pàrtoknak nem feltètlenül a győzelem az èrdeke, abba csak belebuknànak.
Most azt gondolom, talàn a Szèl Betti
vehető komolyan. Talàn.
A Gyurcsäny inkàbb vicces a sejtelmes semmitmondàsàval.
A legnagyobb tàbor - akikkel győzni lehetne - mèg mindig a bizonytalanok.
Talàn a Szèl Bettinek sikerül megnyerni őket.
Peller Anikó
@JAJMÁR: aztán mivel? a 30 évezéssel? Hogy képzeled hogy Gyurcsányozással képes lesz magamellé állítani a lustaseggű semmirenemgondolókat. Az elempé ezzel is nyitott, a Gyurcsányozással és a mai napig csak ezen lovagolnak. Bernike is beállt a sorba, jó siffer tanítvány. A siffer azért jött létre, hogy megossza az ellenzéket. Mondhatjuk azért hozatta létre orbán.

A lustákkal szemben van egy erőteljes jobbik, egy stabil déká és egy ugyanakkora kutyapárt. Meg néhány mikropárt ami arra jó, hogy tovább ossza a voksokat.

És egy erőteljesen csaló fidesz.

Csak nem azt képzeled, hogy a Berni egyedül képes mozgósítani a teljes lustasereget:

És itt a "teljes"en van a hangsúly mivel ha nem képes a teljes lustatábot magamellé állítani akkor szart sem ér az egész, mert akkor a 3% -os pártból 6 % -osra tornássza fel magát.

És? A fidesz nyer 12 harmaddal.
JAJMÁR
@Peller Anikó: A fidesz hatalomban marad ameddig akar, mert a magyarokban sikerrel kiiktatòdott a bizalom. Van helyette ostoba irigysèg egymàsra, lent a mocsàrban.

Nem szìvesen olvaslak tèged. Biztos azt hiszed magadròl, hogy nagyon okos vagy ès iròniàval fűszerezve ontod a mindent -ès mindenkit- degradàló "bölcsessègeidet".

De nem. Te csak okoskodò vagy, az òsszes tudàsod màsok alàzàsàban kimerül.
Pl. Szèl Betti okos - csak segíteni szeretnèk neked, hogy magadat helyesen meghatàrozd -, a miheztartàs vègett.
wagabund
..." Addig jó, amíg Gyurcsány él. Ha nem volna, ki kellene találni, olyan hasznos. Úgy kell ő a Fidesznek, mint egy falat kenyér."...

hmmm... ismerős -(addig jó, amíg Kádár él)- ezt sem hittem volna..(asszem Gyurcsány sem)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.