Egyáltalán nem emlékszik a balesetére, és családtagjai közül sem ismer még meg mindenkit a kómából lassacskán magához térő Burkus Vanessza.

Javul Burkus Vanessza állapota, de még nem ismeri fel minden családtagját

(Fotó: YouTube/ATVzrt)

A fiatal szegedi lány reakciói biztatóak:

„Vanikám egy igazi harcos. Tudom, hogy sokan nem hitték, hogy valaha felébred a kómából, ő azonban minden kétkedőnek bebizonyította, mekkora akarata van. Csoda nézni, ahogy fejlődik, bár természetesen még nagyon hosszú út áll előtte a teljes gyógyulásig. A balesetről, amelyben megsérült, próbáltunk vele beszélni, de nem emlékszik semmire belőle, és talán jól is van ez így. Nem szabad felzaklatnia magát. A családtagok, rokonok közül nem mindenkit ismer még meg, míg az anyját vagy engem igen, a keresztapját például nem tudta beazonosítani”

– mondta a Blikknek Vanessza édesapja, Burkus Sándor.

A lány még nem teljes mondatokban kommunikál, szavakat mond, és édesapja ezekből következteti ki, mit szeretne vele közölni a lánya.

„Nagyon boldog voltam, amikor mondta, hogy rántott húst kér, hiszen ez is azt üzente, hogy emlékszik, miket szeretett enni. Amikor pedig mosolyogva sajtburgert rendelt, rohantam a gyorsétterembe, és közben azt gondoltam magamban, ez már az én régi Vanessám. Hogy ne csak dicsekedjek, el kell mondanom azt is, hogy saját lábán még nem tud közlekedni, tolókocsit használunk, de az orvosok biztatnak ezzel kapcsolatban is. Azt mondják, a mozgást nem szabad erőltetni, fokozatosan kell majd egy spe­ciális módszerrel lábra állítani a lányomat” – mesélte az édesapa.

Vanessza még a nyáron szenvedett súlyos balesetet nyaralás közben Bulgáriában. Hetekig a helyi kórházban ápolták, családja azonban addig harcolt, amíg a fiatal lányt légi úton Szegedre szállították. Hazaérkezésekor kómában volt, sőt a kinti kórházban több fertőzést is elkapott. Amikor állapota lehetővé tette, mentőautóval Budapestre szállították, jelenleg is az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet lakója.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.