Balog Zoltán miniszter a Kossuth Rádióban elmondta, 14 milliárdból fejlesztik a sürgősségi gyermekellátást. Emellett a Diákhitelről is beszélt, szavai szerint azért lett kamatmentes a Diákhitel 2, hogy több fiatal vegye föl.

Fontos, hogy továbbtanuljanak a fiatalok, és tisztában legyenek a diákhitel nyújtotta lehetőséggel – mondta Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere szerda reggel a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában.

A miniszter elmondta, a kormány azért döntött a Diákhitel2 kamatmentessé tétele mellett, mert szeretné, ha újra vonzó lenne ez a lehetőség.

Hozzátette, az utóbbi években csökkent a "vonzereje" a diákhitelnek, évente 10-11 ezerrel kevesebb szerződést kötöttek.

Ugyanakkor több mint 38-40 százalékkal nőttek a megélhetés költségei, emelkedtek például a bérleti díjak.

Balog: 14 milliárdból fejlesztik a sürgősségi gyermekellátást

Fotó: MTI/Soós Lajos

A miniszter emlékeztetett, októbertől kamatmentes lesz a Diákhitel2, a Diákhitel1 esetében felvehető maximális összeget pedig jövőre havi 70 ezer forintra emelik. Emellett 2018-tól a Diákhitel2-t már az önköltséges idegennyelvi képzésekben résztvevők is igényelhetik.

A politikus az M1 aktuális csatornán arról is beszélt, fejlesztik a sürgősségi gyermekellátást 14 milliárd forintból.

Balog Zoltán szerint az elmúlt 50 évben nem volt ilyen mértékű fejlesztés ezen a területen.

Ezzel külön szakterületté válhat a gyermektraumatológia – fűzte hozzá.

A fejlesztések során rövidülnek a betegutak, de lesz épületfejlesztés, műszerbeszerzés is. A programba öt vidéki gyermekgyógyászati központ is bekapcsolódik – mondta a miniszter.

(MTI)

(Címlapi kép: MTI/Soós Lajos)

5 hozzászólásarrow_drop_down_circle

eszegfu
Az orvos elvándorlás miatt bezárhat az esztergomi kórház szülészete. A helyi önkormányzat most az uj orvosok "érkezéséhez" 80 milliós támogatást ad. Teljesen felesleges Balognak ilyet igérni, hiszen ha igy folytatódik tovább, akkor nem lesznek szülészetek és ujszülöttek.
silber13
@justhpeter: Ki hinne egy vándorköszörűsnek és lelkésznek is alkalmatlan, egy elmeroggyant által kreált úgynevezett miniszternek?
eszegfu
Az orvos elvándorlás miatt bezárhat az esztergomi kórház szülészete. A helyi önkormányzat most az uj orvosok "érkezéséhez" 80 milliós támogatást ad. Teljesen felesleges Balognak ilyet igérni, hiszen ha igy folytatódik tovább, akkor nem lesznek szülészetek és ujszülöttek.
justhpeter
@eszegfu: Ha Balog ezt felérné nem lenne miniszter egy bolond kormányban.
Mert hogyan lehet a legbolondabb minisztert az Orbán-kormányban megtalálni ?
Találomra !
rokker33
Ugyan már ennyi pénzért csak egy festést tudnának megcsinálni egy Orbán stadionban!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.