Sajnos ezt már megint tudósok mondják, szóval épp azok nem fogják elhinni, akiknek leginkább szükségük volna rá.

Nincs rá bizonyíték, hogy a homeopátia bármilyen betegség esetén hatékony lenne, sőt kártékony is lehet, mivel eltántorítja a betegeket a bizonyítékalapú orvoslás igénybe vételétől – fogalmazott a szerdán kiadott szakvéleményében az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete (EASAC), amely javaslatokat is megfogalmazott, egyebek között a homeopátiás készítmények összetételének feltüntetésére.

Európa-szerte sokan élnek homeopátiás termékekkel, amelyek a betegségek széles skálájára ígérnek gyógyulást. Jóllehet a homeopátiás készítmények egyes országokban igen népszerűek, a tudósokban felmerül a kérdés, hogy vajon hasznosak, vagy inkább ártalmasak-e ezek a termékek – olvasható az mta.hu-n.

Nem, továbbra sem bizonyítható, hogy a pénzkeresésen kívül bármire is jók lennének

Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testületének szerdán kiadott állásfoglalása szerint nincs meggyőző és reprodukálható bizonyíték arra nézve, hogy a homeopátiás készítmények bármilyen ismert betegséggel szemben hatékonyak volnának. A megfelelően ellenőrzött és igazolható bizonyítékok elemzése arra mutat, hogy a homeopátiás készítményeknek bármilyen állítólagos hatása a placebó-effektussal magyarázható.

A homeopátia kamu, és még káros is lehet

Viszont cserébe legalább jó sokan belehalnak, ha hisznek bennük

Az állásfoglalás szerint a homeopátia valójában kártékony is lehet azáltal, hogy időlegesen vagy tartósan eltántorítja a betegeket a megfelelő, bizonyítékalapú orvoslás igénybe vételétől, valamint aláássa a betegek és a közvélemény tudományos bizonyítékokba vetett bizalmát.

Ezen túlmenően a homeopátia aggályokat vet fel azzal kapcsolatban, hogy a beteg a megfelelő tájékoztatás birtokában egyezik-e bele a kezelésbe, hiszen az egészségügyi szakember esetleg annak ellenére ajánl egy terméket a számára, hogy ő maga tudja: a termék biológiailag hatástalan. Végül pedig a homeopátiás készítmények nem kielégítően nyomon követett előállítási eljárásai miatt gyógyszerbiztonsági aggályok is felmerülhetnek.

Egységes szabályozást sürgetnek minden gyógytermékre

Az Európai Akadémiák Tudományos Tanácsadó Testülete az EU-tagállamok, valamint Norvégia és Svájc nemzeti tudományos akadémiái által létrehozott együttműködés, amely független, bizonyítékokon alapuló szakértői véleményekkel támogatja az európai szintű döntéshozatalt, és egyben az európai tudomány közös szószólójaként lép fel.

Az állásfoglalásban a tudósok szorgalmazzák egy olyan egységes szabályozói keretrendszer kidolgozását, amely egyaránt kötelező érvényű lenne valamennyi gyógytermékre nézve, beleértve az emberi és állati alkalmazásra szánt homeopátiás készítményeket is.

Az egyik ajánlásuk az, hogy a homeopátiás készítmények összetételét ugyanolyan módon kellene feltüntetni a csomagolásukon, ahogy az az összes többi, gyógyszertárban szabadpolcos termékként vagy máshol megvásárolható gyógytermék esetében megszokott. Ez azt jelenti, hogy a homeopátiás termékek számára jelenleg megengedett különleges termékinformációt olyanra kellene cserélni, amely egyszerűen és világosan leírja a készítményben szereplő összetevőket és azok mennyiségét.

Novák Hunor orvos érdekes kísérletet végzett csütörtökön: élő adásban az ajánlott adag százszorosát vette be a homeopátiás altatóból.

Fotó és címlapkép: illusztráció, Pixabay / WerbeFabrik CC0

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
@szaboria1: Atyavilag! Na de ennek semmi koze a homeopatiahoz, annal inkabb a szar egeszsegugyhoz - szerintem.Az, hogy esetleg par forinttal az ember tulhaladja a tamogatasi hatart, es ezert elesik a gyogyszerektol - hat ez az egyik leggusztustalanabb dolog,.
Ha igazan aterzi a betege sorsat, akkor felirja a draga, de jo gyogyszert, es azt is, ami talan nem olyan eros, de megf mindig hatekony, es EZEKKEL EGYUTT javasolhatja a csipkebogyo teat es a tobbi hagyomanyos, nepi gyogymodot is, es majd Te eldontod, hogy melyiket tudod megvenni, es melyikre van eppen "tehetseged" anyagilag,...
A franc essen bele ebbe a sok rohadt megelhetesi buziba, akik ellopjak meg a templomi perselybol is az aprot,...:o(((
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
division
@szaboria1: @karma1: A homeopátia egy hatalmas üzlet és kuruzslás is egyben, ráadásul borzasztó veszélyes is tud lenni, mivel a beteg lényegében nem kap hatóanyagot. Két immunológus rokonom is van, felesleges védeni a védhetetlent.
cikicakk55
Az a baj,hogy az embereknek már elegük van a gyógyszeriparból.nagyon bele vésték már az agyunkba,hogy a gyógyszerek szart sem érnek,csak a gyárak profitját növelik. Ebben van is igazság,de talán nem annyi mint hisszük. A másik ezek a táplálék kiegészítők,hívhatjuk őket bár minek. Ezek azzal hitetik el,hogy mennyivel jobb mint a gyógyszerek,hogy csupa gyógynövényből,természetes alapanyagokból készültek. Nincs benne semmi kémiai anyag.Lehet,hogy nincs( én még egyet sem vettem be),de a sok gyógynövény ömlesztve,nem biztos,hogy nem méreg. magában alkalmazva lehet,hogy valamire jó( legalább is nem árt),de ha hozzá szedünk még 4-5 fajtát akkor már lehet,hogy a szervezetünknek túl sok.Ez épp olyan mint a víz,vagy a levegő. Ha kevés van belőle,nem tudjuk pótolni,bele halunk.Ám ha túl sok van belőle akkor is bele halunk.Soha nem tudhatjuk,hogy ha két gyógynövényt,(amelyik magában gyógyít) ,össze keverünk ,lehet,hogy mérget kapunk belőle.Nagyon szerettem nézni az ID TV-n a DR.G című műsort.Egy boncolóorvos emlékeit dolgozták fel.Abban volt egy 45 éves nő,aki a fejébe vette,hogy öregszik.Elkezdett az interneten nézelődni és talált is rá táplálékkiegészítőket.Azokban le volt írva,hogy nem veszélyesek,csak gyógynövényekből állnak.mindenki szedheti,nincs szív,vagy érrendszeri problémához kötve. A hölgy meg is rendelte,de aztán kiderült,hogy ráncok jelentek meg a szeme körül.Arra is rendelt étrendkiegészítőt.Végül már napi 40 szem ártalmatlan gyógynövény kapszulát szedett be.Soha nem ivott,nem dohányzott,egészségesen élt.Sportolt,futott minden nap.Aztán elkezdett megváltozni a viselkedése.Ingerült lett,ideges,türelmetlen,agresszív.Elkezdett hullani a haj és már csak parókában ment ki az emberek közé.Egy éjjel aztán meghalt.Bebizonyítani nem tudta a doktornő,hogy a táplálék kiegészítők okozták a halálát,mert mivel ezek nem mérgek,így a toxikológia nem mutatja ki.Ám az egyik összetevőnél kiderült,hogy a mellékhatások ugyan azok voltak,mint ami a betegnél előjöttek. Akkor mondta ez a...
cikicakk55
DrG,hogy az emberi szervezet nagyon okosan van megtervezve.Képes önmagát regenerálni.Gondoljunk csak a májunkra.Ha kiveszik a 70%-át akkor is nyugodtan élhetünk tovább,mert a máj újra építi önmagát.vagy ott az agy.kapunk egy stroke-ot, vagy agyinfarktust,agyvérzést, vagy agydaganat miatt eltávolítják az agy egy részét,igaz,hogy 2-3 év alatt,de újra egészségesen tudunk majd járni,beszélni,mert az agy kiépít egy új útvonalat,amin a jeleket küldheti tovább a beszédnek, a járásnak,stb. Persze azért itt sem mindenkinek sikerül,hisz van ahol ezt már nem lehet megcsinálni,mert túl nagy a károsodás.Lényeg,hogy kár a sok kenceficére, kuruzslók kotyvalékára költeni,hisz az öregséget nem tudjuk elkerülni,az jön magától. A halált sem tudjuk elkerülni,mert aki megszületik az meg is fog halni. Mondanám,hogy próbáljunk egészségesen élni,de az ebben az országban a nép nagy részének túl drága.( Nem súbrinorbi ehetetlen drága masszáira gondoltam,hanem vitamindús gyümölcsökre,zöldségekre,zsírmentesen,stb.Láttam én már olyan 60 éves falusi nőt aki szebb volt,simább volt a bőre, fényesebb volt a haja,mint némelyik celeb agyon kozmetikázott,plasztikázott cicababának.
Lackó50
Ez az egész cirkusz a gyógyszergyárak támadása, mert ebből nincs hasznuk. Ha nem olyan brutális haszonnal dolgoznának, akkor talán több gyógyszer fogyna. Itt ezt a harcot nem könnyű eldönteni, mert egyiknek sincs teljesen igaza és mind a kettőben van némi igazság. A homeopátiás szereket se lehet minden feltétel nélkül mszedni, mert már ott is megjelentek szép számmal azok, akik a profitért cserébe mindent eladnának és megmagyarázzák, hogy csak ők a csalhatatlanok. Itt is lehet a neten találni szép számmal olyan bődületes marhaságokat, hogy az ember haja égnek áll. Sajnos sokan bekajálják. Valahol a középutat kellene megtalálni. Vannak olyan természetes anyagok, aminek a hatásait a gyógyszerészek se merik megkérdőjelezni a bennük lévő összetevők miatt (Pl: méhpempő, fokhagyma, ... stb.) de ezeket se lehet korlátlanul szedni. A vega étrend se jó mindenkinek. Különbözőek vagyunk. A gyógyszereknek is van rendesen mellékhatásuk, ami egyénenként is lehet változó. A kemó is kimondottan méreg és nem csak a káros sejteket pusztítja. Jó esetben a szervezet védekező képessége a káros hatásokat felszámolja. Rosszabb esetben ugyanúgy meghal a beteg, mint a korlátlan homeopátiától. Nem tiltani kellene, hanem tudományosan megvizsgálni és ami jó, azt használni! A természetes anyagoknál a mellékhatás elenyésző (legfeljebb allergia léphet fel.)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.