A református és az evangélikus egyház is átvette egy-egy általános iskola fenntartását szeptembertől.

Két általános iskola fenntartását vette át szeptember elsejétől az evangélikus és a református egyház Tolna megyében, az önkormányzatok Bonyhádon és Madocsán is támogatták a fenntartóváltást.

A bonyhádi Vörösmarty Mihály Általános Iskola az idei tanévtől a Magyarországi Evangélikus Egyház fenntartásában működik, a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium részeként – mondta Bábelné Rein Mária tagintézmény-vezető az MTI-nek.

Az átadást a szülők, a települési, a bonyhádi német nemzetiségi önkormányzat és az evangélikus felekezet egyaránt támogatta – tette hozzá.

Elmondta azt is, hogy a 447 tanulót befogadó iskolában tovább folytatódik a sajátos nevelési igényű és hátrányos helyzetű gyerekek oktatása, valamint a két tannyelvű, német-magyar oktatás. A német nyelvű tanulást a szintén két tannyelvű gimnáziumban folytathatják a diákok, amely 1992 óta evangélikus iskola, jelenleg 670-en tanulnak ott.

A bonyhádi önkormányzat azért támogatta a váltást, mert "azok az iskolák, amelyek egyházi fenntartásba kerültek, fejlődő pályára álltak" – mondta Vizin Balázs, az önkormányzat kommunikációs munkatársa.

Madocsán a református egyházközség vette át az általános iskola fenntartását. Gelencsérné Tolnai Klára, az 1965 lakosú, Paks mellett fekvő község független polgármestere azt mondta, azért támogatták az átadást, mert csökkenő létszám miatt összevont osztályokban tanultak volna a gyerekek. Az iskolába 116 gyerek jár, idén csak 9 első osztályost írattak be. Állami fenntartásban 14-nél kevesebb tanuló esetén nem indulhatott volna osztály, ez a szabály azonban az egyházi fenntartókra nem vonatkozik – magyarázta.

Az önkormányzat idén tízmillió forinttal járul hozzá az iskola működéséhez, amely a közoktatás 1948-as államosítása előtt is református felekezeté volt – tette hozzá.

(MTI)

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Fenntartását??? Egy frászt csak a hatalmat felette. A fenntartásáról a mi adónkból, ráadásul az államiaknál gálásabban, gondoskodnak az illetékes elvtársak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.