Kiugrott az ablakon egy 25 éves gazdagréti lány. Az ikertestvére ott volt a lakásban, de nem vette észre, csak akkor tudta meg mi történt, amikor a rendőrök kopogtattak az ajtón.
(Illusztráció: Pixabay, cc0)
Kedden este történt a tragédia, a lány a hetedik emeletről ugrott ki.
„Szegény teremtés, ide zuhant a járda mellé, egy beton virágtartó és egy kocsi közé esett. Arccal a föld felé feküdt, borzalmas sérülései keletkeztek, sokáig nem is lehetett tudni, hogy ki ő, nem lehetett felismerni. A ház gondnoka hívott mentőt, de a lányon már nem lehetett segíteni, a helyszínen meghalt. Az ikertestvére nem is vette észre, hogy kiugrott az ablakon” – mondta a Borsnak a lány egyik szomszédja.
Az eset napján egy mosonmagyaróvári nő is hasonló körülmények között vesztette életét. A harminc év körüli nő a negyedik emeleti lakásából vetette magát a mélybe, és a helyszínen szörnyethalt. Mindez fényes nappal történt, szemben a játszótérrel, ám a rossz idő miatt szerencsére egyetlen gyermek sem láthatta a borzalmas jelenetet.
Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116 123 ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel a suicidprevencio.hu weboldalt!
Széthordott ország.
Mert mi megszokjuk. Napról napra, egyre tompább aggyal és egyre érzéketlenebbül vesszük
tudomásul, hogy most ez van. Nem követelünk valós adatokat a statisztikusoktól, ezért elhisszük, hogy rendben van minden. Rendben van, csak mi látjuk magunk körül a folyamatosan növekvő nyomort, a reményvesztett, jövő nélküli családok keserűségét.
Máshol, a szomszéd utcában, a másik faluban, a következő városban, a távolabbi megyében
minden jó. Csak ott nem, ahol mi élünk. Ott nagyon nem. Nem kapjuk fel a fejünket, ha éhezésről, kilakoltatásokról, öngyilkosságról, nincstelenségről hallunk, ha ezt magunk is látjuk.
Bénultan hallgatjuk a rothadó nyugat haláltusájáról szóló propagandát. Tudomásul vesszük, hogy Oroszország, Kína, India a jövő útja számunkra. Az évtizedekig sulykolt, halálosan elcsépelt kommunista jelmondatok, penészes lózungok ismét harsognak és mi lehajtjuk a fejünket.A gyerekeink felszállnak a repülőre és nem értik. Mi pedig nem tudjuk, félmillió, vagy már egymillió a veszteség. Lassan megértjük, hogy a haza nem ott van, ahol túrórudit árulnak és lehet kapni lángost. A haza ott van, ahol szabadon elmondhatjuk a gondolatainkat, ahol dönthetünk, miben hiszünk, vagy nem hiszünk. Haza ott van, ahol lehetőséget találunk az emberi életre, ahol csak rajtunk múlik, hogy dolgozunk-e, ahol élni szabad és élni lehet.
A haza nem kívül van, hanem bennünk. Ha megyünk, mert itt már semmink sem maradt, nem hagyjuk el a hazánkat. Visszük magunkkal, magunkban. Ha képtelenek vagyunk megvédeni, elrejtjük. Széthordjuk lassan, lelkenként. A cipőnk talpán visszük a földet, mely az otthonunk lehetne. Ha meg tudnánk védeni.