Várhatóan október elején küldik ki a kérdőíveket.

Várhatóan hét kérdést tesz fel a kormány a bevándorlásról és a kötelező kvótáról az október elején induló nemzeti konzultáció során – mondta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Hét kérdés lesz majd a Nemzeti Konzultáció kérdőívén

Fotó és nyitókép: kormany.hu

A konzultáció érinti majd az egymillió bevándorló betelepítésére és a határzárakra vonatkozó javaslatokat. Emellett kitér majd arra a tervre is, amely alapján minden bevándorló 9 millió forint állami támogatást kapna. A kérdőíveket postai úton is el lehet küldeni, de az interneten is ki lehet tölteni.

Dömötör Csaba közölte: Soros György üzletember 2015 szeptemberében tette közzé a tervét, amelyben javaslatot tett évi egymillió menekült befogadására.

Ez "megihlette" az uniós döntéshozókat, és 2016-ra már elkészült egy javaslat, amely felső határ nélküli elosztásról szól, illetve arról, hogy milyen szankciókkal sújtják azokat az országokat, amelyek nem hajlandóak ebben részt venni

- mondta.

Dömötör Csaba jelezte, német kormányzati forrás szerint egy bevándorló havi 770 ezer forintnyi eurójába kerül a német adófizetőknek.

Brüsszel ezeket az anyagi és egyéb terheket, kockázatokat akarja szétteríteni az országok között

- tette hozzá.

Dömötör Csaba közölte: különbséget kell tenni a menekültek és a gazdasági bevándorlók között.

Magyarország minden olyan menekültnek segítséget nyújt, akit üldöznek, de a statisztikák szerint az Európába érkezők nagy része gazdasági bevándorló, aki nem ritkán hamis papírokkal menekültnek állítja be magát, és kijátssza az érvényes szabályokat – közölte az államtitkár.

Mint megírtuk, Kovács András Péter stand upos már felvázolta, milyen is lesz a konzultáció.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

peterkelemen
Akinek van esze az nem küldi vissza hanem odateszi ahová való: a kukába.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
peterkelemen
Akinek van esze az nem küldi vissza hanem odateszi ahová való: a kukába.
papa.49
A postaláda, és a kuka között pont 2 lépés van ott fog landolni, kibontatlanul !!!
quadrocopter
Folyamatosan hazudnak, mert az idióták és nagyon hülyék simán beszopják! Nincs Soros-terv, a 2015-össel az unió sem foglalkozott!
Equus1
elő egy alkoholos filctollat, címet áthúz, nyíl a feladó felé és a felirat "nem fogadta el, vissza a feladónak". Aztán az első postaládába bedob.
eszegfu
@Equus1: Már nem is emlékszem rá -- igaz, hogy meg sem néztem... név szerinti boritékban érkezett az előző?
magyarbakancs
Egy válasz van a kérdéseitekre.
Húzatok a @icsába.
tudode
A világ demokratikus országai ÁMULNAK, BÁMULNAK azon, hogy a magyarokkal MEDDIG cícózhat ez a PÉNZ, ÉS HATALOMÉHES BAGÁZS, amelynek a FEJE v ESZE anno más dumát nyomott!
.

"Interjú" Orbán Viktor miniszterelnökkel (röviditett változat)
www.youtube.com/watch?v=EutTKVSWHOU
.

Orbán Viktor 1992-ben még máshogy gondolkodott
www.youtube.com/watch?v=d9k65U3-qy4&t=84s
.
Ez a mindenre elszánt akárki a sunyin MEGSZERZETT HATALOM BIRTOKÁBAN nem bánik másként még az ország nyomorba döntött felével sem, mint a MENEKÜLTEKKEL anno, akik ellen még mindig Soros köpenyében láttatva HADICSELLEL BÁNT!!
.
Menekültexodus: Salzburgig utaztunk az autópályán menetelőkkel
www.youtube.com/watch?v=lLYfXgKXuMU
.
Olyan POLITIKAI MÚLTJA VAN ennek a rakás szerencsétlenségnek, hogy ABBA AZ ORSZÁG BELEGEBED!!!

.
magyarbakancs
Ez a mocskos politikai szarkupacok úgy félnek a hatalom elvesztésétől.
nevemnick
Az utolsó percekben jár az ország a teljes csődig, miközben a vezír és holdudvara "felvásárolja" az állami tulajdonokat, tönkreteszi az eddig működő, számukra értékes magánvállalkozásokat, akár a volt tulajdonos halálba kergetésének árán is.
Kerítések mögé zárják az országot, no nem a migrácsok ellen, előre tudják a zavargások idejét, fillérekkel szúrják ki a rászorultak szemét, miközben mondvacsinált rémhírterjesztéssel vonják el ganyé tetteikről az emberek figyelmét.
Ez a fidesz.
namihami
Végre! Már úgy vártuk, mint a Megváltót. Naponta kéne egy-egy Konzultációs kérdőív. Amikor nincs a postaládában, aznap úgy érezzük, hogy elfecsérelt a nap.
A Mi Drága Szeretett Ráko.. jaj, majdnem eltévesztettem, szóval Orbán-apánk ismét gondoskodik az Ő népéről. Megmutatta a Békamenet : Orbán az Isten. Ugye, hogy ugye.
De mikor lesz végre kopasz, hogy kiköpött Rákosi legyen?
Equus1
@eszegfu: sztem név szerint jött... többit apám intézte
eszegfu
@Equus1: Kösz.! Gondolom azért apukád betartotta a 8:45 irt "iránymutatásodat"?!:)
simmering73
Nekem ne küldjetek, mert egy nagy f@szt kaptok rá.
babp1982
Én vissza küldöm amennyiben ezek a kérdések szerepelnek benne: 1 akarja e,hogy Orbán bűnöző Viktor egy lámpavason lógjon ? 2 ön szerint a Fidesz 8 éve alatt embereket családokat baráti kapcsolatokat tettek tönkre 3 akarja e hogy a fideSS tolvaj banda bilincsbe legyen el harcolva? 4 Ön szerint Rogán toni migráncsokat telepített be jó pénzért az országba? 5 A magánnyugdíj pénztár állami tulajdonba vétele az emberek pofátlan kirablàsa volt? 6 Ön szerint a fideSS hazudik uszít eladja a hazáját a tuszkolták? 7 Ön szerint a fideSS 8éve alatt elrabolt több ezer milliárd forintot teljes vagyon elkobzását formájában vissza kéne venni? Na kérem ha majd ezek a kérdések fognak szerepelni akkor majd vissza küldöm de addig darabokra tépve hogy más seggnyaló ondósejtek még véletlenül se tudják felhasználni az újrahasznosító papírok között fog landolunk!! Úgy én beszéltem!
babp1982
Javít mert hülye a telefon és önállósoítja magát: 6 ... eladja a hazáját a ruszkiknak ?
Grafix69
Remélem az lesz az egyik kérdés , Teri néni akar Őn a nappalijába 2 AIDS-es pedofil bantu négert lakónak? A , válasz : igen akarok B, válasz nem , nem akarok csak két Ukrán bűnözőt akik letelepedési kötvényt vettek Tónitól.
kukac50
Adják oda a levél árát a kisnyugdíjasoknak tűzifára,mert a levél az értelmetlen.
Ennyire képtelen a kormány vállalni a felelősséget? Át akarják hárítani a Népre!
namihami
Ezt nem így kellett volna megoldani.hét kérdés---egy levélben?
Viktor, Viktor, ezt elb@sztad. 7 kérdés az oké, de HÉT levélben. hétszer annyit kereshettek volna a haverok. Így , egybe küldeni? Felelőtlenség. Sebaj, majd legközelebb.
Lackó50
Ez is csak egy figyelem elterelés. Kiváncsi lennék mi van a háttérben. Én ahogy megkapom összetépem, nehogy más a kukából kivadássza.
Sziszifusz
... és mi változik a uniós politikában, miután visszaérkeznek a kormányhoz a konzultációs ívek ?
A feltett kérdésekkel kapcsolatban: semmi, semmi, semmi !!!
A kormány a hívek ingerlése érdekében, sok pénzért megint csak a "vizet gereblyézi".
Igazán eljöhetne már az idő, amikor az ilyen idióta akciózások, az agymosottak számára is kontraproduktívvá válnának.
colibri
Vigyoroghat a képen Dömötör, nem érdekel, hány kérdést tesznek fel, felbontatlanul megy a megfelelő helyre a nemzeti konzultációjuk.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.