Szijjártó Péter külügyminiszter 33 tárgyalást bonyolított le és 12 államközi megállapodást hozott tető alá az ENSZ-ben New Yorkban.

Az ENSZ közgyűlése alatt összesen 33 külügyminiszteri tárgyalást bonyolított, és 12 államközi megállapodást írt alá Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki vasárnap összegezte eheti New York-i tárgyalásait az MTI-nek.

A tárcavezető – aki Hanoiban nyilatkozott, ahová az Orbán Viktor miniszterelnök vezette magyar delegáció tagjaként érkezett – a megállapodások közül kiemelte a diplomáciai kapcsolatok felvételét Palauval – ahol Mindszenty József bíborosról elnevezett iskola működik –, valamint a Tádzsikisztánnal kötött beruházásvédelmi megállapodást, amelyet kifejezetten fontosnak tart, mivel magyar cégek a vízgazdálkodás és a gyógyszeripar területén komoly érdeklődést mutatnak a tádzsik piac iránt.

A kirgiz diplomáciai akadémia és a magyar Külügyi és Külgazdasági Intézet közötti, szakértői csereprogramot megvalósító megállapodásról is beszámolt Szijjártó Péter, aki szerint ez a magyar visegrádi elnökség egyik fontos célkitűzésének, a Közép-Európa és Közép-Ázsia közötti kapcsolatok építésének szakértői megalapozását jelenti.

Szijjártó nagyon pörgött az ENSZ-ben

FotóKülgazdasági és Külügyminisztérium

Megegyezés született továbbá Magyarország és Ecuador között a diplomaták családtagjainak munkavállalásáról, Bosznia-Hercegovinával pedig a turisztikai együttműködésről – közölte.

Tájékoztatott arról is, hogy Moldovával a kölcsönös katasztrófavédelmi képzésekről és egyes katasztrófák esetén a segítségnyújtás biztosításáról szóló egyezményt kötöttek.

Laosszal diplomatacsere-programról szóló megállapodást írtak alá – amely alapján 15-15 napra fogadják egymás diplomatáit a külügyminisztériumok –, Jordániával pedig a diplomata-útlevéllel rendelkező állampolgárok vízummentességét rögzítették – sorolta a miniszter, hozzátéve, hogy az Egyesült Arab Emírségekkel pedig arról született megegyezés, hogy kölcsönösen elismerik az egymás országaiban kiállított jogosítványokat.

Emellett három oktatási megállapodást is aláírt New Yorkban. Ezek értelmében Magyarország ösztöndíjat biztosít évente 75 ecuadori, 35 Fülöp-szigeteki és 50 libanoni diáknak – mondta el Szijjártó Péter.

(MTI)

(Címlapi kép: Külgazdasági és Külügyminisztérium)

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

volvós
...pörgött, pörgött...hát még a tolmácsok, hogy mit
dadogott, brekegett " angolul "...egy szégyen, hogy
egy világnyelvet sem tanult meg eddig...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nezelodo
Hiába na, mániás szakaszában van, hogy ennyi nagy és középhatalommal tudott nekünk kedvező megállapodást kötni.
Nessy
A brazil őserdő kőkorszaki törzseivel még nem sikerült diplomáciai kapcsolatot kiépíteni? Van még pár haver, akinek kellene konzuli kinevezés, meg fizetés. Csinálni úgy sem csinálnak érdemben semmit.
Miután nem utazási irodák, gond van a nyelv tudással stb.
Equus1
kicsirt aggasztó, h a magyar diplomácia agresszívan nyomul Ázsiától Csendes-óceánon Amerikáig... Nem kellene ehhez kiszedni a Szt. István csatahajót és még párat építeni hozzá?
quadrocopter
Ó, nincs jelentősége, hamarosan ezekkel az országokkal is összeveszünk, mert ezek is báncsák a magyarokat!
volvós
...pörgött, pörgött...hát még a tolmácsok, hogy mit
dadogott, brekegett " angolul "...egy szégyen, hogy
egy világnyelvet sem tanult meg eddig...
human
Milyen megállapodásokat kötött? Hogy naponta cserél alsógatyát?
namihami
És ebből a ""pörgésből"" mennyi hozott haszon származik az országnak? Mert amit aláírt, az inkább viszi a pénzt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.