Hétfőn ajánlatot tesz Botka László, Molnár Gyula társaságában a többi demokratikus ellenzéki pártnak – értesült a Független Hírügynökség. Ez immár hivatalos javaslat lesz; az MSZP miniszterelnök-jelöltje, lényegében, az eddig ismert variációval lép a nyilvánosság elé. Értesüléseink szerint Botka megerősíti, hogy koordinált indulást javasol az LMP-nek, míg a DK-val, a Párbeszéddel és az Együttel közös listát állítana!

Forrás: fuhu.hu
Feltöltő: Manhattan
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
A valószínű eredménytelen kezdeményezés után visszalép Botka a miniszterelnök jelöltségből és utat enged a valódi együttműködés létre hozásának? Vagy továbbra is a Szekeres-Puch csoport kottájából játszva a Gyurcsány-fóbiát erősítik még a totális ellenzéki vereség árán is?
grincss
@Manhattan: Sztem az első valószínű!
Beláthatta, h eddig hülyeséget csinált
bencemacska
@Manhattan: ma, 19:41
"Valaki" azt mondta, az MSZP-nek meg kell újulni! Ez alól a nevezettek kivételek?
Szakemberek tényleg nincsenek már!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.