A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) a jövő tanévben még kevesebb ingyenes nyelvtanulási lehetőséget biztosítana országszerte a szakképzési centrumok által szervezett kurzusokon.

Jövőre tovább csökkentik az ingyenes nyelvtanulási lehetőségeket

(Illusztráció: Pixabay, cc0)

A Magyar Nemzet által megismert tervezet szerint míg a tavalyi tanévben összesen 15 ezren vehettek részt az ingyen nyelvoktatást nyújtó kis- és közepes vállalkozások ügyvezetője I. (kkv I.), illetve kis- és közepes vállalkozások ügyvezetője II. (kkv II.) képzéseken, ezt a számot az idén már alig több mint hatezerre csökkentették. Jövőre pedig további apadás várható, a tárca már csak körülbelül 4700 résztvevőnek adna lehetőséget az ingyen tanulásra.

Annyi engedményt ugyanakkor tennének, hogy míg az idei évben több megyében egyáltalán nem is indulhattak a képzések, addig 2018 őszén már minden megyében lehetne jelentkezni. A kkv I.-re nyelvtudás nélkül is be lehet jutni, és alapfokú szintig juttatja el a tanulókat. A kkv II.-höz pedig a bejutási feltétel az alapfokú tudásszint. Utóbbi kurzuson középfokú tudást sajátíthatnak el a jelentkezők.

14 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Jol bezarjak Magyarorszagot a sajat nyelvi bortonebe, majd csak a csokosok kolkei mehetnek Oxfordba, Cambridge-be vagy a Sorbonne-ra...
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
A kormánynak nem érdeke, hogy a maradék lakosság nyelvet tanuljon, mert a végén még azok is elmennek nyugatra és itthon a bikáikkal magukra maradnak. Akkor pedig még A Rezsi Szilárd is király lesz.
karma1
Na, azert a szinvonalert nem kar, amit adnak,... Az olcso husnak hig a leve, es meg a nem ingyenes, nagyon komoly egyetemi oktatasban is az idegennyelv a mostohagyerek es a leggyengebb pont.
A Rigo utcai nyelvvizsgabizoyitvannyal egy felsofoku angol nyelvvizsgas szomjan halna, ha meg kene szolalnia kulfoldon.
karma1
Jol bezarjak Magyarorszagot a sajat nyelvi bortonebe, majd csak a csokosok kolkei mehetnek Oxfordba, Cambridge-be vagy a Sorbonne-ra...
Nessy
természetesen a diplomát sem kapja meg a nyelvvizsga nélkül.
Ügyesek a fijuk!
karma1
@Nessy: Az unokahugom nagyon ertelmes kislany, moist vegzett a Pazmanyban spanyol-angol szakon. Mar 3.-os gimnazistakent megvolt az angol felsofokuja, es nemetre akart menni, az angol melle, mert azt tanulta meg a gimnaziumban, de csak angol-spanyol szakra vettek fol. (Igy mulat egy magyar oktatasugy: hagyjak szarra menni azt, amit a gyerekbe valaki mar 4 evig belefektetett, es amibol lehetett volna egy jo -angol-nemet szakos diak), de hiaba vegezte kituntetessel a sulit, mindket nyelvre kellett a kiegeszito nyelvora + vizsgaelokeszito, mert amit az egyetemen kaptak, az pont egy lepkefing-erossegu nyelvoktatas volt. Sikerult spanyolbol is megszereznie a felsofokot, es tolunk kapott meg egy teljes spanyol-angol nyelvkurzust is, amikor a ket nyelv kozott kellett forditani az anyagot.
orbannak nemcsak a tortenelem sullyesztojebe, de egyenesen a nekivalo ganedombra kell mennie, hogy ujra otthon erezhesse magat...:o(((
solidedge
A leszakadás Európától tovább növekszik. Gratula a Fidesznek.
simmering73
@Mirabilis: Mert erős rabszolgákat kíván a nemzet, akik dalolva robotolnak reggeltől estig éhbérért.
Lepényleső
Ez akár a kormány egyes tagjaira is hátrányos lehet,hiszen van amelyik magyarul sem tud?
soljanka
Az ilyen nyelvtanfolyamokban iszonyat nagy pénz van.
Nem mindenki indíthat.
Aki meg igen, az felveszi a lét, aztán dolgoztat 1500 forintos órabérért.
Lasszóval kell fogni a nyelvtanárokat hozzá.
Ha szerencsés a pályázó, akkor iskolával társul, ahol a kevés óraszámmal rendelkező tanárt kötelezik esti tanfolyam megtartására.

Mert a cikkben ugye nem az iskolai nyevórákról van szó.
vadsanca
@karma1: Lehet, hogy az "okosok" kölkei nem itt akarják kamatoztatni tudásukat?!
karma1
@vadsanca: Nem, ok majd visszamennek a tanulmanyaik befejezese utan Magyarorszagra, mert olyan allasokba ulnek majd, ahova kell az a vegzettseg, ami sokuk szamara csak egy megszerzett papirt jelent, komolyabb tudas nelkul (lasd orban), mert ezekbol az allasokbol nagyszeruen tudnak lopni.
Kulfoldon versenyezni kene, mert en is ismerek peldaul olyan magyar holgyet, aki amerikai srachoz ment ferjhez, 2 amerikai diplomaja van, es nem talal munkat Amerikaban (azzal utasitjak el mindig, hogy tulkepzett az adott allashoz).
vadsanca
@karma1: Eljön majd itt is az az idő amikor már semmit nem lehet ellopni. Ha így haladunk akkor nem sokára. Magyarországon is vannak olyan helyek ahová már a "túlképzettség" miatt nem vesznek fel. Tudod a cégnek nem éri meg a többletkiadás. Másik ok meg az, hogy ne tudjon többet az alkalmazott a vezérkartól. Előbb-utóbb mindenkinek "versenyezni" kell!
karma1
@vadsanca: Lasd Vida Ildiko egykori NAV elnok, aki nem tudott angolul, viszont az alkalmazottaknal kotelezo az idegennyelv-ismeret...
Ildiko a sajatmaga altal vezetett cegnel nem lehetne meg a legalacsonyabb szintu alkalmazasban sem...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.