A 12 éves fiúcskát az anya szerint a belé kapaszkodó unokatestvére mentette meg. Egy kislányt a rolleréről akartak elragadni.

A 12 év alatti korosztály fociedzése után, Visegrádon néhány fiatal úgy döntött, hogy az este fél nyolckor végződött edzés után lesétálnak egy megállót – írja a borsonline.hu.

Egymástól egy kicsit leszakadva, hatan indultak el az öt­perces sétára. A két megálló között voltak, amikor megállt a hátul haladók mellett egy fehér, lesötétített ablakú Audi és egy rendszám nélküli fekete furgon, aminek az ablakából kinyúlt egy kéz és megragadta a fiamat. Szerencsére mellette volt az unokatestvére, aki bátran megfogta a bajba jutott fiam másik karját és elrántotta, majd együtt kiabáltak a többieknek, hogy fussanak. Ha nincs mellette, elrabolhatták volna szegényt

– állította a Borsnak az egyik megrémült édesanya, Erika, hozzátéve: az egyik kislányt a rollerével próbálták elragadni.

Fekete furgonnal akartak gyereket rabolni Visegrádon

A rendőrség a vizsgálatot azonnal megkezdte, ezzel egyidejűleg fokozzák a rendőri jelenlétet – írja a bulvárlap. A szentendrei rendőrök az ügyben adatgyűjtést végeztek, az érintett személyeket meghallgatták, egyelőre nem gyanakodnak bűncselekményre.

(borsonline.hu)

Cikk- és címlapkép: police.hu

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

karma1
Ejnye, orban, hat ennyire nem birsz magaddal? Tudod, a te fekete VW furdonod is van olyan ijeszto...
Levendula
Hol vannak a rendőreink? Nem a gyerekeinkre vigyáznak, hanem a korrupt politikusok valagát védik??
karma1
Ejnye, orban, hat ennyire nem birsz magaddal? Tudod, a te fekete VW furdonod is van olyan ijeszto...
havasigyopár
"nem gyanakodnak bűncselekvésre", miért, mi kell még? Ez nem elég? Rendszám nélküli fekete furgon, el akarták rabolni a gyereket.
karma1
@havasigyopár: Azota mar kiderult, hogy a kisdedek hazudtak, gondoltak, egy jot buliznak, a rendorseg mar megcafolta a "megtortent" esetet.
Azzal egyutt rengeteg gyermek, fiatal tunik el, akiknek sohasem talalja meg a rendorseg a nyomat.
Ha ezek az idiota kolkok egy kicsit is megeroltetnek az agyukat, akkor rajonnenek, hogy ezzel a bulival komoly rendori apparatust vonnak el a TENYLEGES eltunesek nyomozasatol, vagy eppen osszekuszalnak nyomozasi szalakat.
Elerik azt az ilyen "otleteikkel" ezek a taknyosok, hogy amikor majd TENYLEG baj lesz, TENYLEG valaki eltunik, a rendorseg mar csak legyint rajuk, mert annyiszor szorakoztak veluk.
Emlekszel a rengeteg bombariadora az iskolakban? A gyerekek valahol hallottak hogyha bombariado van, akkor mindenkit evakualnak az epuletbol, es eltelik egy csomo ido amig a tuzszereszek atkutatjak az epuletet.
Aztan a tanarok rajottek, hogy ez csak idohuzas a dolgozatiras meguszasara, es legkozelebb a tanarok azt mondtak, hogyha a holnapi dolgozatiras elott valaki bombariadot csinal, akkor 2 nappal kesobb szigoritott dolgozatot fog iratni a diakokkal.
Masnaptol megszuntek a bombariadok a sulikban.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél