Fel akarják gyújtani a panziót, kiszúrták a szállásadó autójának kerekét.

Tolnába menne pihenni egy menekültcsalád. A felvetést a falugyűlésen tárgyalták meg a lakosok – teljesen elszabadultak az indulatok.

„Takarodj innen, vagy felgyújtjuk a házadat” – ehhez hasonló fenyegetéseket kapott a helyi panzió tulajdonosa a Tolna megyei Őcsény hétfő esti falugyűlésén. Egyetlen napirendi pont volt terítéken: egy-két menekült család a falu panziójába jönne pihenni.

Menekült család szállna meg Tolnában – kitört a pánik a faluban

(Illusztráció: Pixabay, CC0)

Az alpolgármester szerint még soha nem voltak ennyien falugyűlésen. 

Fülöp János polgármester józan parlamenti párbeszédet kért a falubeliektől, ez nem igazán jött össze. Többen voltak, akik azt mondták, bármit mond a polgármester, nem jönnek ide menekültek. Voltak, akik féltek az esetleges látogatástól, őket az sem hatotta meg, hogy a magyar állam oltalma alatt állók pont azért kapnak státuszt, mert maguk is terror és az erőszak elől menekülnek.

A harmadik csoportba tartozóknak voltak kérdéseik, de ezekre nem kaptak érdemi választ. Többen azzal kezdték felszólalásukat, hogy „mi nem vagyunk rasszisták”, de az idegennyűlölet tapintható volt a beszámoló szerint.

„A törökök is úgy foglalták el Budát, hogy szépen lassan beszivárogtak”

– mondta valaki.

Volt, aki azt mondta, azért jött haza Németországból, mert ott már nem tudott kimenni az utcára, mindenhol muszlimok vannak.

A panzió tulajdonosa és Siewert András a Migration Aid képviseletében másfél órán át próbált válaszolni a kérdésekre, a polgármesteri konklúzió az volt, hogy a panzió teljesen legálisan működik, az önkormányzatnak jogilag nincs lehetősége fellépni az ellen, hogy ott bárki is megszálljon.

De a falu lakói a polgári engedetlenség eszközéhez nyúlhatnak, ha akarnak, körbevehetik a panziót.

Reggelre kiszúrták a panziótulaj autójának kerekét, a rendőrség helyszínel – írja a hvg.hu.

84 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Én ennek a falunak a lakóitól jobban félek mint a migránsoktól.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Equus1
2349 lelkes település. Igazi metropolisz. Tele hülyével.
Pálinkás Pál
Szegény autó mit ártott..?? Inkább a Migration Aid tagjainak pofáját kell eligazgatni!!!
solidedge
Én ennek a falunak a lakóitól jobban félek mint a migránsoktól.
Nessy
Persze, lehet hogy vasárnap sok ott veri a mellét a templomban, és áhítatosan mesél a keresztényi szeretetről.
CsipkeRózsa
Beérett a gyűlöletkeltés meg a félelemkeltés gyümölcse.
papa.49
Nem ártani tudnia a firkásznak, hogy a Tolna az egy város, a jelzett falu meg Tolna megyében van, csak a pontosság okán !!!
A söndörség meg derítse ki, ki volt a kerék szurkáló !!!
Nessy
Érdekes lenne a véleményük, ha egy kötvényes család szállna meg pár napra, akinek pedig még fizetnek is majd, busásan!
quadrocopter
@durbincs: Te über-mafla! Befogadott menekültekről van szó, te sötét barom! Sötétfalván is tart a fosás, az illiberális Geci elintézte!
quadrocopter
@durbincs: Szar napod van, büdös-bogár! (Ma is!)
Hellcat
A fidesz propaganda elérte a célját...a sok vadbarom RETTEG...
quadrocopter
@durbincs: Buta vagy csicska, de rendesen primitív is! A gyökérségednél már csak a taplóságod nagyobb, csicska!
Nessy
Igaza van a propagandának! Magyar öregasszonyt magyar gyilkoljon meg a pár ezer forintjáért!
KisGenyo2
@solidedge: Viszont ezek nem akarnak nálad lakni... ;-)
quadrocopter
@durbincs: Buta vagy csicska, de rendesen primitív is! A gyökérségednél már csak a taplóságod nagyobb, csicska!
KisGenyo2
@Nessy: Nem a "magyar" szokta, hanem egy másik kisebbség...
Pálinkás Pál
Libsik...ti fejetekbe vettétek hogy rettegünk...csöpke agyatokkasl nehéz felfogni hogyegyszerűen utáljuk őket,és nem akarunk közösködni velük??!!Erősen fogalomzavarban vagytok ezzel a rettegéssel...ez szimplán utálat...érthető voltam?
wagabund
az volt a nagy szerencséje a falu vezetésének, hogy később vetítették az AXN csatornán a " A királyság" c. drámát...ha ezt látják a falubeliek a falugyűlés előtt, akkor még most is kergetnék kaszával-kapával a polgit...

ugyanis az a film pontosan megmutatta, mi vár a fehér emberre...

(hétfő, AXN, 21 óra)
papa.49
@durbincs: Fogadjunk te vagy a Durbincs sógor Gyálról, az eszed már meg van hozzá, hogy van az anyósod a dalos kedvű vénszatyor, hát a közbeváltód a Feri ???
Kérded melyik Feri ???
Amelyik a szádba veri ))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
namihami
Ha ennek a hírnek hallatán nem ugrik meg a falu turisztikai rohama, akkor semmire sem. Van egy szint (igaz, elég mély), amelyik nagyon is otthon fogja magát érezni. Remélem, hogy ez egy bányászfalu, mert akkor talán van némi esély arra, hogy majd a bányalifttel ők is és a falu lakói is feljönnek talán a napfényre.
papa.49
@durbincs: Üdvözöl a Feri, tudod amelyik a szádba veri )))
simmering73
Az, hogy Németországban mindenütt muszlimok vannak, költő túlzás. Beérett az orbáni retorika, retteg a hülye birkája mindentől ami él és mozog.
papa.49
@durbincs: Tudod a szádba veri ))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))
namihami
@simmering73: Nem is kell, hogy éljen és mozogjon. Az MTv1-ben megszólalt a néni, hogy fél a migráncstól. És amikor elhangzott a beugratós kérdés: ""Látott-e már egyáltalán migráncsot?"". Akkor kiderült, hogy ismer egy olyan embert, aki egy fényképen már látott valakit, aki hallott már egy olyanról...és folytatható a végtelenségig.
Tehát: Azt se tudja, hogy kitől kell félni, de Viktoristen, a helyi papon keresztül, elültette az ""agyában"" a majrét. És már azzal fog együtt élni-halni.
mackoka46
Ezek a szégyentelen falusiak takarodjanak vissza Etelközbe ! Nagyon nagy az Isten állatkertje !
Eladott Ország
NER-csicskák diadala a magyar állampolgár fölött.
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2016/04/felcsut.jpg
Ide jutott mára a magyar demokrácia, hogy névtelen talpnyalók saját hatáskörben emelkednek felül a törvényen és értelmezik azt kényük-kedvük szerint.
quadrocopter
@Pálinkás Pál: Ne színezd Palika, fostok! Murgáztok, féltek, majréztok! A rasszizmus sehol nem nyert eddig!
quadrocopter
@durbincs: Buta vagy csicska, de rendesen primitív is! A gyökérségednél már csak a taplóságod nagyobb, zuzmó agyú csicska!
Pálinkás Pál
@quadrocopter: A rasszizmus az egy természetben előforduló dolog...csak ti teket libsiket zavar ha többre tartom magam egy homoki majomnál...de ez engem cseppet sem érdekel...fasisztázhattok is,kutya nem törődik veletek,leáldozóban a napotok!!!
quadrocopter
@Pálinkás Pál: "A rasszizmus az egy természetben előforduló dolog" Aha, azért ítélik el általánosan!

A rasszizmus olyan gondolkodásmódot jelent, amely az emberek külsejében megfigyelhető eltéréseket kiemeli, ezekhez morális, társadalmi vagy politikai különbségeket rendel hozzá, és az így létrehozott csoportok között – feltételezett tulajdonságaik vagy értékeik alapján – hierarchiát állít fel.(wiki)
Nessy
@glorianna: Sárkány füvet tessék! Olcsó a sárkányfű! ( Süsü)
quadrocopter
@wagabund: Aha és eddig nem volt veszélyben a "fehér ember" mi?A bevándorlás nem új keletű!
Pálinkás Pál
@quadrocopter: És ezzel mi a bajotok libsik??? Ezt a fogalmat ti találtátok ki!!! Ha már ekkora wiki bújó vagy...akkor bizonyára annak is utána tudsz nézni hogy a rasszok között igen markáns genetikai eltérés is van...azt is mi találtuk ki,igaz???
quadrocopter
@durbincs: Még mindig nem tudni magyar - te f@szkalap? A billentyűzet is sci-fi - te f@szkalap?
Buta vagy csicska, de rendesen primitív is! A gyökérségednél már csak a taplóságod nagyobb, zuzmó agyú csicska!
quadrocopter
@Pálinkás Pál: Tudatlan vagy Palika, de ez nálad nem új!

Tanujjá Palika, mer' buta maracc! Figyelj csak:

A rassz szó a francia race kifejezés magyarosított alakja, amely emberfajtát jelent. Az emberi rasszokat a 19. század közepétől az Európán kívüli népek gyarmati leigázását morálisan elfogadható, "természetes" folyamatként normalizálni törekvő nyugat-európai gondolkodásmód külön fajoknak állította be. Ez az ideológia a 20. század elejére Európa-szerte, illetve az oda érkező európai bevándorlók által uralt „fehér-telepes” társadalmakban uralkodó nézetté vált. Mára a nyugat-európai eszmeiség is rákényszerült annak a – világ társadalmainak nagy része által soha meg nem kérdőjelezett – ténynek az elfogadására, hogy minden ember egyetlen fajhoz (Homo sapiens) tartozik. A korábbi szóhasználat nyomán a rasszizmust „fajelméletnek”, „faji megkülönböztetésnek” is nevezik. Rasszok vagy emberfajták helyett emberi „fajokról” beszélni ugyanakkor ma már nemcsak régies, hanem pontatlan és a világ társadalmi viszonyait, s különösen a rasszizmustól sújtott csoportok pszichológiai egyensúlyát és fiziológiai jólétét súlyosan károsító szóhasználat. Az emberiség valamennyi csoportja, külső megjelenéstől függetlenül a ma Afrikaként ismert földrészről származik.(wiki)

Szóval ne menőzz, nincs miért!
Pálinkás Pál
@quadrocopter: Értem...szóval akkor szerinted a kis különbség nem számít???Akkor téged bátran hívhatlak majomnak,hiszen csak 1 %-ban tér el a genetikai térképe az emberétől...és ugye kicsire nem adunk...legalább is szerinted!!! Tudod én inkább ragaszkodom azokhoz a "nüansznyi" különbségekhez!!!És ha már itt tartunk...azt hogy képzelitek el ti libsik..hogy ti szabjátok meg nekem ,hogy mi alapján utáljak bárkit is???És ezzel visszatértünk oda hogy a rasszizmus kifejezés pejoratív értelmét ,ti libsik találtátok ki,és terjesztitek!!!Vagy szerintetek az demokratikus,hogy akit én nem akarok bármi okból magam mellett,arra ti köteleznétek???De ha téged ez annyira zavar...akkor azért ne jöjjenek ide,mert én sem megyek oda...tudod,a kölcsönösség elve!!! Vagy ez magas neked??
Nessy
@Pálinkás Pál: Ha már ennyire benne vagy az ész osztásába, nézd meg a liberális és az illiberális kifejezés jelentését is. (latin szótár, idegen szavak szótára, google)
quadrocopter
@Pálinkás Pál: Ahogyan én is - a logikád szerint! Egyébként 1.5 %-ban tér el az emberi genom a majométól!
Mit gondolsz, miért nincs kormányzati térnyerése az ostoba és primitív rasszizmusnak?
A többi már betettem az orrod elé!
A libsiknek köszönheted, hogy itt is szabadon óbégathatsz a szélsőséges baromságaidról!

Piszkosul megsértődnél ha Dél-.Afriában azt mondanák neked, "szar osztrák-magyar"!
kripton
@solidedge: Akkor ne menj oda, és húzz el innen!
kripton
@Nessy: A kresztényi szeretet keresztényeknek jár.
kripton
@quadrocopter: Akkor lakjanak annál, aki "befogadta" őket! A Cinege út jó hely.
Pálinkás Pál
@quadrocopter: Jó is hogy felemlegetted Dél -Afrikát...tudod régen Afrika Svájcjának hívták...egész addig amíg jogot adtak a majmoknak!!Azota leginkább egy lepukkadt lepratelephez hasonlít,főleg Johannesburg..persze vannak azért ott is élhető negyedek...mendjam kik lakják az élhető részt??
quadrocopter
@durbincs: Mit akartál kinyögni, te szerencsétlen makákó?
Még mindig nem tudni magyar - te f@szkalap? A billentyűzet is sci-fi - te f@szkalap?
Buta vagy csicska, de rendesen primitív is! A gyökérségednél már csak a taplóságod nagyobb, zuzmó agyú csicska!
quadrocopter
@Pálinkás Pál: Dél- Afrikát nem véletlenül kaptad, az is ott van, hogy miért.
wpym
Nem lehet csodalkozni, hogy nagy az ellenallas. Az Unios tagorszagok mindegyike harmadik orszagnak minosul es ez meg a jeghegy csucsa...
Pálinkás Pál
@quadrocopter: Tudom nehéz a tényekre válaszolni...de ha már fentebb felemlegetted a telepeseket...mondjál egy olyan volt gyarmati országot Afrikában ahonnan eljött a fehér ember...és rend,biztonság békés társadalom van...várom a "hosszú" listádat!!
quadrocopter
@Pálinkás Pál: Eltévedtél a nagy magyarázkodásban, Palika! Dél-Afrikában addig volt rend, míg a "fehér-ember" oda nem pofátlankodott! Törzsi harcok voltak és vannak ma is afrikai országokban.
Dél-Afrika apartheid ország volt, Palika, csak te nem tudsz róla, tehát só sincs arról, hogy rendet rakott volna a "fehér ember"!
A bűnözés nem genetikai kérdés, Palika, hanem alapvetően szociális alapú deviancia.
quadrocopter
@durbincs: Mit akartál kinyögni, te szerencsétlen makákó?
Még mindig nem tudni magyar - te f@szkalap? A billentyűzet is sci-fi - te f@szkalap?
Buta vagy csicska, de rendesen primitív is! A gyökérségednél már csak a taplóságod nagyobb, zuzmó agyú csicska!
quadrocopter
@durbincs: Mit akartál kinyögni, te szerencsétlen makákó?
Még mindig nem tudni magyar - te f@szkalap? A billentyűzet is sci-fi - te f@szkalap?
Buta vagy csicska, de rendesen primitív is! A gyökérségednél már csak a taplóságod nagyobb, zuzmó agyú csicska!
Pálinkás Pál
@quadrocopter: Értem...no akkor ugorj neki Dél-Afrika bűnügyi statisztikáinak...ha ügyes vagy megtalálod nagyvonalakban a neten...és nem látom azon országok listáját amik felvirágoztak miután eljöttek a fehérek!!!Megmondjam miért??? Mert maguktól egy ásóbotnál bonyolultabb dolgot nem tudnak létrehozni!!!És abban egyetértek veled..hagyni kell őket...de segélyt sem adni nekik,orvosi ellátást sem...elvégre az volt nekik az aranykor amíg nem volt ott fehér ember,igaz??? Csak akkor magyarázd meg nekem,mit akar a sok nigger,meg arab itt Európában a fehérek között???
quadrocopter
@Pálinkás Pál: Dehogy érted! Tömören megkaptad a bűnözés - abszolút nem genetikai! - okait.

" Csak akkor magyarázd meg nekem,mit akar a sok nigger,meg arab itt Európában a fehérek között???" - .-.Dolgozni és magasabb életszínvonalon élni! Nem bonyolult ez.
"Nigger" egyébként nincs.
Nessy
@kripton: na, azért el ne ess a Batthányi téren nyári délután, mert hiába vagy fehér, két müncheni turista segít talpra állni, jó 10 perc után!
mariaberta
Mi lett volna a magyarokkal, ha 1956-ban így tettek volna azok az országok, ahova elmenekültek?
babp1982
Látom nem csak a Tolna megyei faluban hanem itt is dúl a sötétség-:))) Kedves urak hölgyek tényleg válaszolni kell ennek a két sötét tahó ám? Ez hal fajta mi a fene lehet úgy ír mint egy hisztis kurva de lehet hogy kissé sivatagos aztán ott a másik a Viktor kedvence a pályinkás aki olyan sötét történelemből mint egy néger valaga két fideSS kőbunkó nem kéne hozzájuk szólni inkább csak jókat röhögni rajtuk mert tényleg ostoba fideSS bérencek-:)))
babp1982
@durbincs: -:)))))))))))))))))))))))))))))))))
Yoda69
Dobbenet! Hove zullesztette orbangeci ezt az orszagot? Es meg nincs vege.
Valoban bekoszont a sotet kozepkor Magyarorszagra
iluminati
@babp1982: Tudtad hogy "Fenékhalnak" nevezik?
babp1982
@iluminati: Ááá szóval seggnyaló a hisztis kurva vagy gobi sivatag?:-))))
iluminati
@babp1982: Egyébként a vízi élővilágban nem sok jelentősége van...vizek iszapját dúrja "Kukázik" és a nagyhalak saját életenergiájának tápláléka... utána nézünk a felmenői rokonainak ő is csak egy bevándorló...még talán a Törökök hozták be a Legyekkel...
Pálinkás Pál
@babp1982: Te gyökér...mielőtt makogsz,tanulj meg helyesen írni!...Ha már felhoztad a történelmet...lökjél már ide pár dolgot ami az elmúlt 300 évben keletkezett,előre vitte a világot,és Afrikából indult ki. tőled is várom a hosszú listát...gyengeelmédet meg fényesen bizonyítja,hogy orbánbérencnek tekinted azt,aki nem akar tevehajcsárok között élni!
babp1982
@iluminati: Na csak sikerül ezt a részeges ostoba palikát fel idegelni:-)) Olyan sötét mint tíz néger segge,és olyan buta is történelemből meg ritka nagy ostobaságokat rókáz ki magából:-)) Ez a durbincs nevű hisztis kurva csak nem eltűnt?:-))) A két tevehajcsár orbán bérenc megint hisztizik:-)))
Pálinkás Pál
@babp1982: Mi van bűzvirág...megkértél valakit írja ide amit böfögni akarsz??
babp1982
Palika berúgott:-))))))))))))))))))))))))))))))) A kis történelemből bukott barna nyelvű milyen ideges:-)))
iluminati
@babp1982: Ne foglakozz vele... őket erre használják fel... ha találkonánk velük személyesen, nyugott szívvel megkérhetnénk mutassanak már egy írásos dokumentumot honnan is származnak ők? Mióta van az őseikről írásos feljegyzés...és miért?
babp1982
@iluminati: Ez a barna nyelvű halféleség szerintem nem tudja mit ír:-)) Összefüggéstelen zagyva írás,olyan mint a felcsúti geci hablatyolása:-))) Szerintem az írásai alapján értelmi fogyatékos:-))
iluminati
@babp1982: Semmi gond, sajnos bezárták Lipótmezőt,valószínű menesztették az ott lévőket...Tudod Hitler is beteg volt...és annak is vége lett.
Ha igazán ismerné a halakat tudná tényleg Fenék halnak hívják... a folyó iszapjából szedi élelmét...magyarul kukázik...gazdasági jelentősége ennek a halfajtának nincs...Csak a ragadozó halak táplálék kiegészítője...Szerintem ő még folyót sem látott...
babp1982
@iluminati: Szerintem Grazból írogat a csúti csüngőhasú szobatársa lehet:-)))))))))
quadrocopter
@durbincs: Buta vagy, debil! "Nem kicsit - nagyon!" debil!
Ezt mind kérdezed, debil? Egyedül, elengedett kézzel, debil? Mikor takarodsz vissza Ruméniába, debil?
nemkati
Csak nem akarnak terrorizálni minket a menekültek, hát majd akkor egymást öljük. Köszönjük, Viktor!
quadrocopter
@durbincs: Buta vagy, debil! "Nem kicsit - nagyon!" debil!
Ezt mind kérdezed, debil? Egyedül, elengedett kézzel, debil? Mikor takarodsz vissza Ruméniába, debil?
quadrocopter
@durbincs: Buta vagy, debil! "Nem kicsit - nagyon!" debil!
Ezt mind kérdezed, debil? Egyedül, elengedett kézzel, debil? Mikor takarodsz vissza Ruméniába, debil?
quadrocopter
@durbincs: Buta vagy, debil! "Nem kicsit - nagyon!" debil!
Ezt mind kérdezed, debil? Egyedül, elengedett kézzel, debil? Mikor takarodsz vissza Ruméniába, debil?
szaboria1
@quadrocopter: Az elküldött hozzászólás időpontja mellett van egy i betű ha mindenki a dubrics neve mellett bejelöli talán a moderátor eltűntei egy kis időre.
iluminati
@durbincs: ??? te nézel??? "úgy nézik mint egy berottyantott újonc ? "... Te nem tudod én ki vagyok...Én már tudom te hová valósi vagy...és hol laksz és ki a személyed...Hamarossan találkozunk!!!
szaboria1
@durbincs: Hanem változtatsz a modorodon akkor ne írjál ide.
szaboria1
@Horizont: Nem hinném, mert akkor ez szégyen lenne a propira.
Pálinkás Pál
@Horizont: Mit hablatyolsz???...Lehet hogy nor,ális embernél nem vagyok több,de nálatok biztos!!
dr. prédikátor
@durbincs: Te kerge birka fia!!! töröld meg a szaros szádat, nagyon bűzlesz!!!Gyökérrágó kis patkány! rohadj már le te buzernyák!!!
babp1982
@dr. prédikátor: Látom te is észre vetted,hogy a barmanyelvű halacsk egy kicsit buzeráns-:))))
Pálinkás Pál
@Horizont: Azt gondolsz amit akarsz...attól még igazam van!!
kukac50
Hogy fér el egy faluban ennyi buta birka Nép? Azért mert ott pihentek volna két hétig a letelepedést kérők ilyen aljasságra hergelte a falut az Orbán Viktor az oka a gyűlölet kampányának reklámozásával!!! Aljasság a Sorosozás is Orbántól! Hazugság!!!
verőce21
"Volt, aki azt mondta, azért jött haza Németországból, mert ott már nem tudott kimenni az utcára, mindenhol muszlimok vannak."
- csak ezeket az erősen cenzúrázott német sajtó miatt nem tudhatja meg a nagyvilág.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.