Kovács Zoltán kormányszóvivő sajtótájékoztatón jelentette ezt be.

Az Európai Bizottság a rémisztgetésen, fenyegetésen és politikai zsaroláson túl konkrét büntetést is kilátásba helyezett azoknak az országoknak, amelyek nem hajlandóak részt venni a Soros-terv végrehajtásában – mondta Kovács Zoltán kormányszóvivő kedden, Budapesten tartott sajtótájékoztatón.

Erős kijelentés: fejenként 78 millió forintos büntetés jár azért, ha valaki nem hajtja végre a Soros-tervet

Fotó és nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

A kormányszóvivő kifejtette, az uniós testület egy 2016-os javaslattervezetében azt kezdeményezte, hogy minden át nem vett migráns után fejenként 78 millió forint úgynevezett szolidaritási büntetést fizessenek azok az uniós tagállamok, amelyek nem hajlandók részt venni az illegális bevándorlók befogadásában.

Ez a 78 millió forint egy magyar ember esetében sokszor talán több is mint egy élet munkája

- mondta Kovács Zoltán, aki ismételten azt kérte, hogy a lehető legtöbb magyar ember töltse ki a nemzeti konzultációs íveket és határozzák meg, milyen álláspontot kell képviselnie a kormánynak, amikor az Európai Unióban megvívja az illegális bevándorlásról szóló kemény vitákat.

Nem számítanak az ellenzékre

A kormányszóvivő ezzel kapcsolatban megjegyezte, ebben a kérdésben nem számíthatnak az ellenzékre, mivel az "lebontaná a kerítést, migránspárti álláspontot képvisel". Ugyanakkor a most véget ért német választások, illetve a közelgő osztrák voksolás is azt mutatja, hogy az illegális migránsok befogadást ellenző országok megbüntetése továbbra is napirenden van – tette hozzá.

Bevándorlóországokról beszélt

Kovács Zoltán szerint nyilvánvalóvá vált, hogy fokozódó politikai támadásoknak vannak kitéve azok az országok, amelyek ellenzik a bevándorlást és "nem szeretnének bevándorlóországgá válni". Ez a tendencia különösen azóta egyre erősödik, hogy "megszületett az általunk mindig is vitatott, kötelező kvótára vonatkozó döntés" – tette hozzá.

Soros mindenhová beszivárog

A kormányszóvivő emlékeztetett, Soros György 2015 óta több formában fogalmazta meg az elképzeléseit arról, hogyan kellene az Európai Uniónak megbirkóznia az illegális bevándorlással és az előtte álló demográfiai kihívással. Egy 2016-os kiszivárgott dokumentumból kiderült, Soros György szervezetei hogyan próbálták, és keresik most is a kapcsolatot az európai véleményformálókkal, döntéshozókkal, hogy olyan intézkedések, szabályok szülessenek, amelyek lehetővé teszik az Európai Bizottsággal ellentétes véleményt megfogalmazók megbüntetését – mondta Kovács Zoltán.

Kiemelte, Soros György konkrét javaslatokat is tett, hogyan lehetne előteremteni terve forrásait, illetve miként lehetne megbüntetni azokat, akik nem hajlandók kivenni a részüket abból. 

29 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Hellcat
"Ez a 78 millió forint egy magyar ember esetében sokszor talán több is mint egy élet munkája" Igen a kurva anyátokat...de ti mit tudtok erről bazdmeg...Mészáros időarányosan leosztva az előző évben kb 7 óra alatt keresett ennyi pénzt...hét óra...Mészáros előző évi keresete 1282 ilyen büntetést fedez. Na meg is van akkor hova kell menni a pénzért ha nem akartok menekültet befogadni.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
CsipkeRózsa
Kovács az egyik legtehetségesebb sorosozó.
Sámannus
Ott van nektek a gázszerelőtök fizessen ő.
Hellcat
"Ez a 78 millió forint egy magyar ember esetében sokszor talán több is mint egy élet munkája" Igen a kurva anyátokat...de ti mit tudtok erről bazdmeg...Mészáros időarányosan leosztva az előző évben kb 7 óra alatt keresett ennyi pénzt...hét óra...Mészáros előző évi keresete 1282 ilyen büntetést fedez. Na meg is van akkor hova kell menni a pénzért ha nem akartok menekültet befogadni.
human
Szó sincs illegális bevándorlók befogadásáról. Magyarországnak joga van elbírálni, hogy ki menekült és ki gazdasági bevándorló. Csak a menekülteket kell befogadni.
simmering73
A gázszerelők órák alatt megkeresik ezt a rongyos 78 millát.
namihami
Ezért a bejelentésért ez az Istenállatkája is kiérdemel egy ""Kósa Lajos-díjat"". Pedig az már nem akármilyen rang, azért keményen meg kell ma már dolgozni.
Mondjuk a szellemi nívójuk nem is üti a másikét.
papa.49
@human: Ez a kovácsnak nagyon magas, mint a vakondnak a kerticsap )))))))))))))))))))
nevemnick
Egy bantu négerről elhiszem, hogy valamit mond neki a törzs varázslója, akkor amellett a végsőkig kiáll.
No de, hogy egy rakás (sz@r) diplomás? az országot vezető pártból mást sem tud szajkózni, minthogy ,,migráns, soros, gyurcsány" stb. ahhoz már tényleg demenciában szenvedőnek kell lenniük.
Ilyen fiatalon...
Equus1
Kovács úr vmi konkrétumot is említhetett volna a szartól barna nyelvével.
CsipkeRózsa
@nemfideszes: Az általad belinkelt írásokból mindenki megismerheti Kovács Zoltán jellemét, emberi tulajdonságait.
Eladott Ország
A hetedik éve tartó ámokfutással az a baj, hogy zárt körben, tömjénfüstbe burkolózva el lehet
mondani akárhányszor, hogy az ország egy merő sikertörténet, és hogy a siker nem szorul
magyarázatra, mindenféle mikrofonoktól el lehet sütni az 5% fölötti gazdasági növekedés
megvédését, a helyzeten nem változtat. Egy olyan országban, ahol kormányzás helyett
plakátokon, és az einstandolt médián keresztül kommunikálnak, ahol a gazdaságpolitika
ekvivalens a korrupcióval, ahol a félkegyelmű isten barma gázszerelő harsányan beleröhögi a
kamerába, hogy ő a kemény munkája révén lett csilliárdos, és semmi nem történik, ott egyetlen
lehetőség maradt. Megvárni, ameddig az agyakra már nem hat a propaganda, ameddig a saját
gyomor korgása felülírja a szomszéd gyomrának korgása iránti abszolút érdektelenséget.
A helyzet az, hogy a csillapíthatatlan étvágyú udvartartás felzabált mindent néhány év alatt, de
lássuk be, a korábbi és mindenkori kormányok sem erőltették meg magukat, hogy jobbra
forduljon a magyar sors. Minél nagyobb az étvágy a vályú mellett, annál nagyobb a pusztulás
mindenhol máshol. Nincs versenyképesség, nincs fejlődés, nincs felzárkózás. Csak a gatyából
kilógó segg és az önámítás. Nem jó, nem biztató, nem rossz, katasztrofális. És most már húzzatok el a jó büdös picsába, mert kurvára nem lesz jó vége szarházi gazemberek, veled együtt te kormányfelszopó ganaj.
Eladott Ország
Miután az Unió nem ingyenkonyha, sem nem jótékonysági intézmény, hanem egy gazdasági, jogi és eszmei közösség, csak addig élvezhetjük a védelmüket, ameddig teljes jogú tagként kivesszük a részünket a közös munkából éppen úgy, mint a közös feladatokból. Krumpli néni mindebből semmit nem ért, csak a szónokot hallja és hisz neki, bármekkora ökörséget is beszél. Azt felesleges remélni, hogy a Krumpli nénik kihalnak, mert nem halnak ki, mindig van utánpótlás. Arra azonban érdemes gondolni, hogy az előző rendszer is megbukott, hiába szurkolt a rádió előtt az akkori Krumpli néni. Ez most is így lesz. Mert még másfél millió Krumpli néni sem tudja működtetni az országot, ha elfogy a pénz. Ez az egyetlen, ami mozgásban tartja a rendszert. Ha nem jön több utánpótlás, akkor Krumpli néni lesz az első, akinek nem viszi a postás a nyugdíjat. Az első hónapot még ki fogja húzni és még szorosabban csimpaszkodik a vallásalapítóra. A második hónapban már kritikusabban fogadja a szavait, a harmadik hónapban pedig kirúgja maga alól a hokedlit és az első sorban fog üvöltözni a bukott vezér háza előtt. Mert a világ így működik és a Krumpli nénik is így működnek. És a krumplileves bizony krumplileves lesz. Becsapjuk saját magunkat, olybá tesszük, a dolgokat mintha minden nagyon flottul menne, és nagyon meglepődünk, mikor pofára esünk a saját hülyeségünk miatt. Azt hinné az ember, hogy a XXI. században már minden az, aminek látszik. "Minden legyen az, ami. A krumplileves legyen krumplileves, elvtársak!" /Kádár János/ Kádár János ezen elhíresült mondása mára is érvényes és érthető, ha nem is mindenki számára. Aki ezt megérti, annak /azoknak/ nem olyan kirakat tevékenységet kellene sztárolni ami mostanára ismét divat lett."
Eladott Ország
Magyarország se nem erős, se nem büszke, se nem európai, hanem gyenge, tekintélyét és méltóságát vesztett barbár állam, amely egy bűnszervezet kezében van. A teljesítménye minden területen azonos az andorrai futballpályán bemutatott teljesítménnyel. Orbánt nem leplezi le semmi annál jobban, ahogyan a fociról előadta a sikerpropagandát az andorrai nagy zakó előtt. Ugyanígy hazudik mindenről, ugyanilyen állapotban van az ország és a gazdaság. Orbán téved, amikor azt mondja, hogy Magyarország az EU tagja marad. Nem az EU az, amely változik, hanem Magyarország változott meg. Az Orbánéhoz hasonló szélsőjobboldali fasiszta rezsimek veszélye azonban az oroszok lelepleződése után elmúlt, kiderültek végre a liberalizmus végéről szóló hazugságok, az álhírek. Európa kezd visszatérni önmagához, és az ilyen vérszívókat, akik tagadnak minden európai értéket, gyalázzák Európát, de a pénzükön élősködnek, előbb vagy utóbb kipaterolják. És jól teszik. A magyarok pedig jól tennék, ha ezt a közönséges tolvaj bűnözőt, bomlott agyú szörnyet, elmebeteg gazembert mielőbb eltüntetnék a hatalomból, most már bármi áron, mert a tök hülye pali nemcsak tönkreteszi az országot, nemcsak tízezrek halálért felelős a lepusztított egészségügyben, hanem Magyarországra rántja az oroszokat és a többi fasiszta diktatúrát, Magyarországot pedig kivezeti a civilizációból.
quadrocopter
A kábszer-reklám felriadt és megvonási tünetei vannak!
glorianna
Aha... és pontosan forintban és pont ennyi forintban adták meg az összeget... persze. Érdekes Kovács úr saját kis világa.
havasigyopár
EU-ban vagyunk. A kormánynak köszönhetjük, ha büntetést kapunk. Az engedetlen fizessen.
human
@papa.49: Nem Kovácsnak magas. Ki van adva utasításba mindenhol, hogy úgy kell tálalni, hogy illegális migránsokat kell kötelezően befogadnunk Brüsszel miatt. A közrádióban rádióban és a köztévében is ezt a hülyeséget szajkózza minden hírolvasó. Azt már nem olvassák be, hogy ezzel szemben mi a valóság.
papa.49
@human: Én ezt értem de ha megfordítjuk a dolgot, miért kell a nyilvánvaló hazugságokat, igazságként tálalni a médiákban ???
Én az életemet úgy éltem le, hogy az elveimet nem tagadtam meg soha, engem többször bevittek a cocializmusba a zsernyákok, mert itt,ott tüntettünk, különféle stencilezett kiadványokat terjesztettünk, próbáltak ránk ijeszteni nem sikerült nekik !!!
'90. úgy gondoltam végre olyan lesz az itthoni világ mint nyugaton demokrácia, és mi lett egy nagy rakás kaki, semmi egyéb !!! A prof urak inkább az ,,uram,bátyám,, világot akarták visszahozni, és közben kontár módon szétbaszták a gazdaságot, a könnyűipar, a mezőgazdaság, a szolgáltatói ipar akkor került, leszállóágra ... Miért mert a szar már akkor is a felszínre úszott, a volt főmérnökök, gyárigazgatók, tsz elnökök, főmezőgazdászok személyében, előbb kinyírták a céget, majd szinte semmiért megvették, és ez folytatódott továbbra is !!!2010 után csak még rosszabb lett, mert egy teljesen erkölcstelen, az uborkafára felkapaszkodni kívánó tajtparaszt réteg összeállt a volt pártfunkcik kölkeivel, és ezeben már nyomokban se volt emberség csak a féktelen lopási, hazudozási kényszer !!!
Ezt éljük most, ezért lenne jó ha végre ez a maroknyi magyar végre ráébredne arra, hogy nem a szép szólamokra kell hallgatni, és végre jól picsán rúgná már a csutigecit, és bandáját !!!
lusta
Apró kérdésem van ezekhez a pszeudókeresztényekhez. Hogyan is van akkor Ferenc pápa szavaival ez a ˝hívő˝ bagázs?
Mindez szintén mai hír a Nemzetközi Katolikus Karitász alakmából beszélt a pápa.
˝Krisztus arra kér minket, hogy tárt karokkal fogadjuk testvéreinket - menekülteket, emigránsokat.˝
journey.caritas.org/
www.caritas.org/2017/09/media-advisory-pope-francis-will-launch-caritas-share-the-journey/
human
@papa.49: Én a politikában látok gyöngyszemeket. Olyan embereket akik tisztességes, demokratikus országot akarnak építeni. De ezekre a franc sem hallgat, mert nem elég populisták és nem elég jó a beszélőkéjük.
A legjobb forgatókönyv amit el tudok képzelni 2018-ra, hogy az ellenzék valahogy mégis megállapodik egy közös nevezőben és eltakarítják Polt Pétert (igen, ő most fontosabb tényező Orbánnál is).
A legrosszab forgatókönyv, hogy még vagy 10-20 évig marad az Orbán rezsim amíg utol nem éri az ami minden rezsimet utol ér. A véres bukás.
Az elméletem az, hogy azokban az országokban a legerősebb a demokrácia, ahol vért ontottak érte. Na ott komolyan veszi a mindenkori hatalom, ha utcára vonul a nép. Legalábbis ha nem akarnak az elődök sorsára jutni. Nálunk ez nem így zajlott le. Nálunk elsumákolták a rendszerváltást. A mai korrupt politikusok feje fölött nem len ott a jog bárd képében, tudják hogy megéri lopni, mert nincs retorzió. Nincs nyomozás, nincs a olyan mértékű büntetés amiért már ne érné meg lopni. A kriminalisztikában általános elv, hogy nem a büntetés mértéke, hanem a lebukás valószínűsége fogaj vissza a bűnözést. És vissza is jutottunk Polt Péterhez.
human
@human: jav: nem leng ott a jog bárd képében
kukac50
Azért beszélnek így mert a sok hűje politikusunk nem tudnak gondolkodni.
Egy vidéki kisember is tudja,hogy hazudnak!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.