Miután hétfőn egy gyűlésen eléggé elszabadultak a menekültek üdültetése miatt az indulatok Őcsényben, keddre pedig az üdültetést vállaló panziótulajdonos autójának kerekeit is kiszúrták, a polgármesternek elege lett az egészből.

Mint ismert, menekült családok üdültetésére ajánlotta fel az elmúlt héten a panzióját egy vállalkozó a Tolna megyei Őcsényben, ám a helyiek ezen eléggé kiakadtak. Hétfőn falugyűlést tartottak a témában, amin eléggé elszabadultak az indulatok: voltak, akik a beözönlő erőszakoskodó muszlimoktól rettegtek, mások a vállalkozót fenyegették meg, hogy felgyújtják a panzióját. 

Elege lett a menekültek miatti balhéból, 11 év után lemond az őcsényi polgármester

Őcsény központja

Fotó: Google Street View

Kedd reggelre a panziótulajdonos autójának kerekeit is kiszúrták, a rendőrség is kiszállt helyszínelni, mert egy másik autó is így járt a panzió udvarán.

Kedd délután a Magyar Nemzet újságírója a helyszínen járt, a polgármestert azonban csak telefonon érte utol. 

Fülöp János független polgármester ezt nyilatkozta:

Itt 11 évig nyugalom és béke volt, elegem van, a falu lakóit nem lehet egymásnak ugrasztani. Holnaptól hivatalos, de lemondok.

A lap újságírója helyieket is kérdezett a hétfő esetről, akik válaszoltak neki, mind tartottak a menekültektől. Illetve egy idősebb bácsi az újságírót és a panziótulajt is le-sorosbérencezte. 

Fenyvesi Zoltán, a panzió tulajdonosa a lapnak elmondta, elsősorban gyerekek és hozzátartozóik üdültetéséről lett volna szó, de a történtek után inkább visszalépett az egésztől. 

A helyi kocsmában a Magyar Nemzet munkatársának a vendégek azt nyilatkozták, a panziótulaj örüljön, hogy ennyivel megúszta a dolgot.

Őcsény egyébként a cikk szerint Európai Falu.

(Címlapi kép: Google Street View)

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

lópicigáspár
@simmering73: Szerintem orbán áldozata, mert ez az agyrém gyűlölet az ő háborodott elméjének szüleménye!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
mackoka46
Nagyon nagy, hatalmas az isten állatkertje.
Eriksson
@mackoka46: Mert alacsony a kerítése.
kukac50
@Eriksson: Orbán nyíltan elismerte,hogy hazudtak,hazudnak a migráns témával kapcsolatban,sajnos még helyesnek is tarja!
Egy miniszterelnöknek nyugtatni kellene a Népét nem hergelni és nem gyűlöletet szítani!
Én azt gyűlölöm aki hazugsággal és gyűlölet keltéssel hazugsággal akarja eladni magát a saját Népének!
Eriksson
@kukac50: Te most azért gyűlölsz és azért félsz, mert Orbán Viktor azt mondta? Ez elég sajnálatos tény.
OV. migránsokka kapcsolatos riogatásai meg szerintem lehetnek pozitívak is. Egy az, hogyha igaz, egészséges félelem, óvatosság sosem árt. Ha meg nem igaz, akkor örüljünk annak hogy nem igazolódtak be félelmeink.
Bár ahogy elnézem a külföldi híreket, egyáltalán nem rózsás a helyzet egyik nyugati országban sem. Sőt! Láttam olyan dolgokat, amit te is láthatnál, ha a propin kívül más lapokat is olvasnál.

Még azt kérdezném tőled, hogy kitől félsz és kiket gyűlölsz OV. beszédei folytán?
kukac50
@Eriksson: Orbánt gyűlölöm a hazug riogatós gyűlölet keltő kampány miatt!
Migránsoktól nem félek,köztük is vannak rendesek ,rosszak épp úgy mint a magyarok között.
Eriksson
@kukac50: Ki kelt gyűlöletet benned? És mivel? Mert a migránsok elutasításával Orbán nem a gyűlöletet kelti, hanem éppen a békességet akarja elősegíteni. Én ezért az egyért becsülöm, hogy szívén viseli az ország nagyobbik felének az érdekeit.
Ne is félj te soha senkitől és semmitől, legfeljebb egy idegen kultúrában szocializálódott jöttmenttől, aki lehet jó is, meg rossz is. De remélem nem egy utóbbi félével kell majd találkoznod. Nem kell magad sem, a lányod sem félteni senkitől.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.