Az MSZP nyitott azokra a tárgyalásokra, amelyek Gyurcsány Ferenc DK-elnök, volt miniszterelnök választási listán való szerepléséről szólnak. Molnár Gyula MSZP-elnök szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint erre akkor kerülhet sor, ha az ellenzéki összefogásba meghívott hat párt számára megfelel Gyurcsány Ferenc személye a listán.

Az MSZP hajlandó tárgyalni Gyurcsánnyal
Fotó: Rosta Tibor/MTI

Közölte továbbá: Botka László miniszterelnök-jelölt és az MSZP javaslata a választási együttműködésről továbbra is érvényes mindegyik demokratikus párt felé. Szerintük az ajánlat minden részt vevő pártnak parlamenti képviseletet, többüknek frakciót is eredményezhet. Molnár Gyula arra kérte a pártok vezető testületeit, hogy a javaslatot súlyának megfelelően kezeljék, és felelősen tárgyalják meg.

Botka László hétfőn jelentette be, hogy a listás helyek felét felajánlja a potenciális szövetségeseknek, az LMP-nek, a Demokratikus Koalíciónak, a Momentumnak, az Együttnek, a Magyar Liberális Pártnak és a Párbeszédnek. Az elosztás arányát a választói támogatottság, a március és augusztus közötti közvélemény-kutatási adatok alapján határozták meg.

11 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
..."ha az ellenzéki összefogásba meghívott hat párt számára megfelel Gyurcsány Ferenc személye a listán."...

az emeszpé próbálja a többi pártra hárítani a Gyurcsány fóbiáját...nem merik bevallani, hogy Gyurcsányt nem tudják kihagyni a buliból... Csakhát Botka még nem tudja, hogy faroljon ki a Gyurcsány-gyűlöletből..pedig ki kellene, csak arcvesztés nélkül nem megy...

még hat hónap az új fülkeforradalomig...addig bizony sok víz folyik le a Dunán (is) Botka is visszavesz a nagy arcából, mert ha ez a pökhendi stílusa marad, akkor bizony nem lesz nemzetvezető...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Peller Anikó
@belladonna: micsoda arcátlan egy fereg vagy te bellaluka, hiszen épp te vagy aki mást sem tett eddig mint mocskolta a dékát, egy napod se telik anélkül, hogy Gyurcsányozz. Tán az elempé is fizet ezért, mert eddig azt hittem csak a fidesznek vannak fizetett trolijai. Na de csak hogy örűjjé,
Ha az elempések valóban kormányváltást szeretnének és egy élhetőbb Magyarországot, akkor beállnának Bokros Lajos mögé!
bencemacska
@Peller Anikó: Hagyd őt, nem érdemel szót!
Ma mondta az Egyenes beszédben Vadai Ágnes, hogy se Gyurcsánnyal, se nélküle nem mennek közös listára, mert úgy szavazott a tagság, hogy egyedül indulnak.
Egyébként a közös lista állításához már nincs idő!.
Sürgősen meg kell egyezni viszont a 106 egyéni képviselői helyről!
3dwhite
Jòl teszi az legalàbb tudja mi újsàg.
kiscsillag66
Egyre szánalmasabbak. Az MSZP pontosan tudja, hogy nem fogadják örömmel Gyurcsányt. Miért van ez a gyűlölet? Egyre jobban a DK malmára hajtják a szavazókat!
Jozefina
A közös listán indulóknak is meg kellene mérettetni magukat egyéni indulóként is!!!
Béla333
@Peller Anikó: tegnap 22.16
Ezt írtam:
"Most őszintén: mi értelme lenne egy MSZP-DK összeborulásnak? A szavazatok száma kevesebb lenne, mint ha külön-külön indulnának: Ez tuti!" 18.06-kor!
Erre te a rengeteg eszeddel és a mocskos pofáddal:
" micsoda arcátlan egy fereg vagy te bellaluka, hiszen épp te vagy aki mást sem tett eddig mint mocskolta a dékát, egy napod se telik anélkül, hogy Gyurcsányozz. "

Egy mai hír szerint:
"Nem igaz, hogy a közös lista több szavazatot hoz, mint egy legalább öt százalékot elérő párt külön listája, nem ez a győzelem receptje – mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke csütörtökön, tatabányai lakossági fórumán."
propeller.hu/itthon/3308591-gyurcsany-maris-belekotott-mszp-osszefogasi-javaslataba

Milyen kellemetlen, hogy Gyurcsány pont azt hirdeti (most) amit én is írtam,és ami nálad valamiért kiverte a biztosítékot!
Neked még az sem felel meg, ha én ugyanazt mondom, mint a pártvezéred! Egy értelmes böffeneted nincs a témához, csak a mocskolódás az, ami neked megy! Ahogy a DK-soknak, általában!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.