Levélben fordult António Guterreshez, az ENSZ főtitkárához Áder János államfő, amelyben a klímavédelem sikere érdekében tett javaslatait összegezte – a dokumentum csütörtökön került fel a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapjára.

Áder János javaslatokat írt össze klímavédelmi ügyben az ENSZ-főtitkárnak
Fotó: Bruzák Noémi/MTI

Az államfő a többi közt a nemzetközi klímavédelemért tenni akarók szövetségesi körének bővítését javasolja. Nélkülözhetetlennek tartja a városok, régiók és szövetségi államok bevonását, mert meggyőződése szerint kulcsszerep hárul rájuk a párizsi megállapodás végrehajtásában. Áder János ehhez szükségesnek ítéli, hogy ezen szereplők már a 2019-es klímacsúcs előtt, vagyis az idei bonni tárgyalási fordulóban vegyenek részt, számszerűsítsék klímavállalásukat és annak időbeni ütemezését.

A köztársasági elnök a tíz legnagyobb kibocsátó ország régióvezetőinek, nagyvárosaik irányítóinak megnyerésére is javaslatot tesz – olvasható a levélben – mert ők elősegíthetnék országaik klímavédelmi vállalásainak 2020 előtti növelését.

Áder János szerint arról is meg kellene győzni a szubnacionális szereplőket, hogy a hosszú távú elköteleződéseik mellett a következő tíz évre is készítsenek kibocsátás-csökkentési tervet.

Az államfő levelében azt a korábbi javaslatát is felidézte: jó lenne elérni, hogy a tíz legnagyobb kibocsátó 2019-ben nagyobb mértékű kibocsátás-csökkentést fogadjon el, mint azt korábban Párizsban tette, ugyanis a tudósok iránymutatása egyértelmű: ahhoz, hogy jó eséllyel elkerüljük a visszafordíthatatlan és elszabaduló klímaváltozást, a kibocsátásokat 2020-tól tíz évente meg kell felezni.

"A világnak szüksége van arra az elszántságra, bátorságra és bátorításra, amelyet a jó példa ereje közvetít. Biztosíthatom, hogy minden fórumon továbbra is kiállok a szubnacionális szereplők klímavédelmi tevékenysége mellett. Tudom, hogy ezt az ügyet Ön is támogatja, ezért fontos tudnia, erre irányuló erőfeszítéseiben szövetségesként számíthat rám" – zárja levelét a magyar államfő.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

quadrocopter
A sunyi pártkatona! Itthon nincs mit "megjavasolni" pártcsicska?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
quadrocopter
A sunyi pártkatona! Itthon nincs mit "megjavasolni" pártcsicska?
Eladott Ország
atlatszo.hu/2017/07/10/nem-foldrengesmentes-a-paksi-atomeromu-telephelye-megszereztuk-a-foldtani-kutatas-eltitkolt-eredmenyeit/
Nem felel meg a Nemzetközi Atomenergia Hivatal hazánkban is törvénybe iktatott földrengésbiztonsági ajánlásainak a Paksi Atomerőmű, és a tervezett bővítés telephelye: egy tektonikai törésvonal gyakorlatilag a nukleáris létesítmények alatt halad át.
Érdekes ezzel kapcsolatban nincs észrevétele Ádernak. Nem hallok, nem látok nem beszélek.
img.kepkiallitas.hu/upload/800x600/Rak_Bela_Harom_majom_rakbela_20110126152628.jpg
mackoka46
Ezzel a gerinctelennel is csak a világ több. Beszéljen kevesebbet, mindjárt csökken a CO.
Béla333
Nagyon izgatottak vagyunk, hogy bajuszos sz@r mester ugyan mit javasol az ENSZ főtitkárnak?!
3dwhite
Don. Tr.-nak kéne hàtha meggondolja magàt.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.