A Párbeszéd párt szerint a Fidesz 2018-tól "kétsebességes" egészségügyet akar létrehozni.

A Párbeszéd szerint egyre több jel utal arra, hogy a Fidesz a 2018-as országgyűlési választás után, megszerzett parlamenti többsége esetén "kétsebességes" egészségügyet alakítana ki.

Karácsony Gergely, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje, társelnöke csütörtöki nyíregyházi sajtótájékoztatóján elmondta, a magyar egészségügyi ellátásból tíz év alatt 1836 milliárd forintot vontak el, ennek a folyamatnak a nagy része pedig a Fidesz-kormányok időszakára esik.

Emiatt romlanak az egészségügyi statisztikák, a kórházak és szakrendelők állapota, nőnek a várólisták, betöltetlenek maradnak a háziorvosi praxisok – sorolta az ellenzéki politikus, hozzátéve, ezzel párhuzamosan elkezdődött egy másik folyamat, a magánegészségügyi ellátás fejlődése.

A Fidesz-közeli vállalkozások egyre nagyobb lehetőséget látnak ebben, a kormány adópolitikája megágyaz annak, hogy legyen egy "felső tíz százalék", akik fizetőképes keresletként megjelenik a magyar egészségügyi ellátásban, az adókedvezmények révén tulajdonképpen ingyenesen vehetik igénybe ezeket a méregdrága szolgáltatásokat – vélekedett Karácsony Gergely.

Kifejtette: egyszerre van egy, a többség számára egyre nehezebben elérhető, egyre rosszabbul finanszírozott közegészségügy, és jól prosperáló, egyre nagyobb profitokat termelő magánegészségügy. Magyarország kettészakadt ebből a szempontból is, a 2018-as választás tétje, hogy ezt a kettészakadó társadalmat össze lehet-e forrasztani és meg lehet-e akadályozni az egészségügy szétválását – fogalmazott a sajtótájékoztatón Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje.

Karácsony Gergely hangsúlyozta, vissza kell pótolni az elmúlt időszakban "kivett" százmilliárdokat az egészségügybe és talpra kell állítani először az alap-, a járóbeteg-, majd a fekvőbeteg-ellátást. Ehhez jó választási eredményt szükséges elérnie az ellenzéknek a 106 egyéni választókerületben – tette hozzá a Párbeszéd társelnöke.

(MTI)

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Zeta
Magyarország jobban teljesít!
A baráti körnek!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.