A miniszterelnök a digitalizációról szóló uniós csúcstalálkozón pöttyentette el, hogy amúgy megbeszélte a dolgokat a holland miniszterelnökkel, hiszen "kedvelik egymást tulajdonképp". Rutte véleménye nem ismert.

Lezárták a konfliktust a holland miniszterelnökkel, visszatérhet az augusztusban hazarendelt magyar nagykövet Hágába – mondta Orbán Viktor miniszterelnök magyar újságíróknak pénteken Tallinnban.

Az EU soros elnökségét betöltő Észtország fővárosában rendezik meg az uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőinek csúcstalálkozóját, amelynek fő témája a digitalizáció.

Á, nem volt komoly

A tanácskozásra érkezve a magyar miniszterelnök közölte: beszélt Mark Rutte holland miniszterelnökkel. "Le is zártuk a két ország közötti konfliktust, kedveljük egymást tulajdonképpen, és egyetértünk nagyon sok kérdésben" – fogalmazott, hozzátéve: a Hollandiába akkreditált magyar nagykövet visszatérhet Hágába.

Orbán megengedte, hogy visszatérjen Hágába a magyar nagykövet

Őcsényi országimidzs

A miniszterelnök arra kérdésre, hogy mit gondol arról, hogy a Tolna megyei Őcsényben a helyiek tiltakoztak az országban legálisan, hivatalos menekültstátuszban tartózkodó gyermekek táboroztatása ellen, kijelentette: "semmi kivetnivalót" nem talált benne. Erről részletes cikkünk itt olvasható.

Orbán Viktor az uniós reformjavaslatokat illetően kiemelte: "messze vagyunk még attól, hogy reformelképzelésekről lehessen beszélni", inkább azt lehet mondani, hogy van egy szándék, hogy Európát újra versenyképessé tegyék, és ez "különböző javaslatokban ölt testet". Csütörtökön többet is megismerhettek e javaslatok közül, hiszen nemcsak Emmanuel Macron francia elnöknek volt javaslata, hanem António Luís Santos da Costa portugál miniszterelnök és Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke is tett javaslatot – magyarázta.

Megannyi javaslat az asztalon, meg a kása

Mint mondta, "sok javaslat van az asztalon", ezek összerendezését vállalta a tanács elnöke, Donald Tusk, és két hét múlva "lesz valami kerete a jövőről való gondolkodásnak". "Nem eszik olyan forrón a kását" – fűzte hozzá.

A miniszterelnök kérdésre kitért rá: a V4-nek lesz egy találkozója Jean-Claude Junckerrel várhatóan október végén, novemberben. "De mindig beszélünk egyébként egymással, mert ez egy olyan hely, ahol az emberek beszélgetnek egymással" – jegyezte meg.

Szerinte digitalizációban ott vagyunk Észtország nyomában

A miniszterelnök az uniós csúcs témájáról, a digitalizációról kifejtette: "az igazság az, hogy eddig mi azt gondoltuk, hogy nem közös javaslatokat kell tenni, hanem el kell végezni a házi feladatot". Észtországban "azért ők a legjobbak, ezt be kell vallani, jobbak, mint mi vagyunk", de Magyarországnak sem kell szégyenkeznie, "ott vagyunk valahol a nyomukban" – vélekedett.

Orbán megengedte, hogy visszatérjen Hágába a magyar nagykövet

Mark Rutte holland miniszterelnök itt épp Juri Ratas-szal, az EU soros elnökségét betöltő észt miniszterelnökkel van jóban

Sőt

Mint mondta, Európában valószínűleg nálunk lesz legelőször minden háztartásban elérhető szélessávú internetszolgáltatás, zajlik az 5G-s rendszer kiépítése. Magyarország az élbolyban van, mert "mi eddig nemzeti erőforrásokból fejlesztettük ezt az iparágat" – közölte. Úgy látja, lehetnek javaslatok arra nézve, hogy legyen közös uniós politika, esetleg uniós pénzügyi alapokkal, és ez szolgálná Magyarország érdekét.

Fotó: MTI/Miniszterelnöki sajtóiroda/Szecsődi Balázs, valamint MTI/AP/Virginia Mayo

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

justhpeter
A király és egyben az udvar bolondja megengedte.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
justhpeter
A király és egyben az udvar bolondja megengedte.
quadrocopter
Ez lett Hosszú Lóf@sz Nagy Hőbörgés című melodrámájából! Röhej, de ez így jó!
Sámannus
Én inkább orbánt küldeném Hágába, amíg nem viszi túlzásba az ámokfutását.
Bűne így is éppen elég van..
Qqberci
"digitalizációban ott vagyunk Észtország nyomában"

500 km-nyire... Tallinnban van a NATO Cooperative Cyber Defence Centre of Excellence ...
silber13
@Qqberci: És ezt tudja ez a csúti dagadt szirti víziló? Vagy csak megint löki a hülye szöveget és gőze nincs a dolgokról!
Qqberci
@silber13: Vannak kinn magyar matematikusok, de ettől még a gonosz törpe nem biztos, hogy tud róla, mert nem gólra megy a munka...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.