"Hiszek a szimbolikus dolgokban. Az idők végeztéig Marilyn mellett feküdni túl szép ahhoz, hogy kihagyhatnám" - mondta, és 1992-ben megvásárolta a mellette lévő sírhelyet.

A Playboy első címlaplánya, Marilyn Monroe mellett vásárolt magának sírhelyet Hugh Hefner, a magazin szerdán, 91 évesen elhunyt alapítója – írta a BBC hírportáljára hivatkozva az MTI.

A hedonista lapalapító még 1992-ben vette meg a Monroe melletti sírhelyet 75 ezer dollárért (19,7 millió forint). Érdekes módon Hefner állítólag sosem találkozott a Van, aki forrón szereti sztárjával, bár azt mondta, egyszer beszéltek telefonon.

Első Playboy-címlaplánya, Marilyn Monroe mellé temetik Hugh Hefnert

Az 1962-ben elhunyt legendás hollywoodi színésznő és szexszimbólum 1953 decemberében szerepelt az akkor megjelenő Playboy első számának címlapján. Mindössze 50 dollárt kapott a magazintól a meztelen fotózásért: nem volt se munkája, se pénze, és kellemetlenül is érezte magát a fotók miatt, mert félt, hogy ártani fognak későbbi karrierjének.

A Marilyn: Her Life in Her Own Words (Marilyn élete a saját szavaival) című könyvben a filmcsillag így írt a Playboy-képekről:

"Még egy köszönömöt sem kaptam soha azoktól, akik milliókat kerestek a pucér Marilyn-képeken. Nekem kellett megvásárolnom a lap egy példányát, hogy én is lássam őket".

Barátok közt

A milliárdos a Los Angeles Timesnak egyszer elmondta, sok barátja nyugszik a Los Angeles-i Westwood Village Memorial Parkban, többek között Natalie Wood, Dean Martin és Farrah Fawcett.

"Hiszek a szimbolikus dolgokban. Az idők végeztéig Marilyn mellett feküdni túl szép ahhoz, hogy kihagyhatnám" – mondta a lapnak.

Fotó: Amazon

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
..."Marilyn Monroe mellett vásárolt magának sírhelyet Hugh Hefner, a magazin szerdán, 91 évesen elhunyt alapítója"...

na igen...nem csak élni, de halni is tudni kell...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.