A miniszterelnökkel pár éve még beszélőviszonyban lévő filozófus az őcsényi hisztériára reagált. A szerző az őcsényi menekültellenes hisztéria, majd az erre reagáló miniszterelnöki megszólalás miatt – amelyben a kormányfő helyesnek nevezte a helyiek tiltakozását – jutott erre a következtetésre. Úgy fogalmazott: „a magyar nép mindennél fontosabb morális érdekeinek” és az ízlésének is ellentmond, de nem tud mást mondani arra, „aki helyesli és szítja – mert önző érdekei így kívánják – a legalantasabb indulatokat, az egyszerre szörnyű és szánalomra méltó fajüldöző hisztériákat”. Tamás Gáspár Miklós szerint butaság „a kádári örökség letéteményesének” nevezni Orbánt, mert a rendszere nem hasonlít szocializmusra, sokkal inkább a szélsőjobboldali diktatúrákra, például a szabályozott, szakszerű állami közigazgatás szétzúzására vagy a káosszal való kacérkodásra. Annyiban viszont nem tipikus, hogy a szélsőjobboldali parancsuralmi rendszerektől eltérően nem mozgósít, és nem alkalmaz fizikai...

Forrás: mno.hu
Feltöltő: peterkelemen
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

peterkelemen
Orbán Viktor és fasiszta rendszere. A történelem szemétdombján van a helyük és oda is fognak kerülni ha akarják ha nem. Orbánék hiába vergődnek, mert a végén oda kerülnek.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Béla333
"TGM: Orbán Viktor aljas gazember"
Az!
RonaGyuri
@Zeta: mint emberre, mert annak kiváló volt, de ME-nek csapnivaló!
moiszikf
Nem úgy volt, hogy TGM összecsomagol és elhúz ebből a vérnáci országból, még olyan 20 évvel ezelőtt? Mi változott? Szánalmas, megélhetési bérrettegő.
moiszikf
Ui.: Mondjuk, Viktorunk valóban jó nagy g**i.
quadrocopter
Az orbánizmus egy idióta ötletállamot él meg!
kokopelli
@moiszikf: .skizo!..megmondta már saját magáról,és ezt ereszti a nép az országára!?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.