Tóth Zsuzsanna, a Fidesz jelöltje nyerte a vasárnapi időközi polgármestert-választást a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Csokvaományon, a tisztségért hatan indulnak.

Fideszes polgármestert választott egy borsodi falu
Fotó: csokvaomany.hu

Szűcs-Tardi Beáta, a település jegyzője az MTI-nek elmondta: a 667 választásra jogosult helybeli közül 485-en szavaztak, ebből egy voks érvénytelen volt.

Tóth Zsuzsanna 198 szavazattal nyert, a második helyen végző Sztrakay István Norbert (Jobbik Magyarországért Mozgalom) 168 voksot kapott. A három függetlenként induló jelölt közül Mészáros László 62, Tótszegi István Sándorné 42, Kaló Péter 11 voksot gyűjtött be. A Magyar Munkáspárt jelöltje, Kónya Béla 3 szavazatot kapott. Az időközi polgármester választást azért kellett kiírni, mert a települést eddig vezető Mustos Tibor polgármester egészségügyi okokra hivatkozva lemondott.

19 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Megérdemlitek !
Innentől kezdve eszitek azt amit megfőztetek magatoknak !
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Sámannus
Az LMP majdnem győzött, és Momentum, Modern Magyarország, és az Együtt külön PM is jól szerepel a kétfarkúknak is jutott 10% csak mert tudjuk minden este ők töltik ki a közvélemény formáláshoz a média tér felét. Tehát vidéken is nyomulnak mint az oroszok.
Jozefina
Debil plakáttal debil nyerhet!!! De talán itt is egy közös jelöltet kellett volna indítania sok kis hülye pártnak!!!
adrenalink
@nyanya001: tegnap 21:23-ra A Jobbikos jobb lett volna? Még ha a függetlenek össze is fognak, 1 közös jelölt (115 szavazat) is esélytelen...
adrenalink
@Horizont: A Jobbikkal? Ne csináld már! Gyurcsányék valami "egy az egy ellen" - ről nyikorognak, vagyis 1demokratikuss ellenzék legyőzheti az 1 fityiszt. A Jobbik sehol nincs a képben. Nagy narancslekváros bukta lesz ebből...
adrenalink
@Horizont: Szerintem a jövőjükről normálisan gondolkodóknak is ez a véleményük. Na, de itt van A Gyurcsány, és buggyant csapata. Tudom, a politikában soha ne mondd, hogy soha, de Feri ez alól kivétel...
adrenalink
@Horizont: Én nem így látom! Ráunt egy eredményes gazdasági projektre, és most hobbypolitikus szerepben tetszeleg! Én a dk-t csak Gyurcsánysimogatónak hívom:-)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.