Hétfőn délután 2 órakor folytatódnak a tárgyalások a béremelésről és a munkavállalói létszámbővítésről a Tesco és a társaságnál működő érdekképviseletek, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezete (KDFSZ) és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ) között.

A Tesco Global Áruházak Zrt. a múlt héten hétfőn juttatta el a szakszervezetekhez az általuk korábban kért béremelésre és a létszámra vonatkozó jelentést.

A Tesco ennyivel emeli a legkisebb keresetűek bérét

A KASZ korábban arról számolt be, hogy a Tesco a szakszervezeteknek eljutatott jelentés szerint elfogadja a béremelésre vonatkozó követeléseket és szeptember 1-től visszamenőleg bruttó 179 000 forintra emeli a legkisebb keresetű munkavállalók bérét. (Eddig ez a bér 176 000 forint volt.)

Bubenkó Csaba, a KDFSZ elnöke korábban azt közölte, hogy

a Tesco által átküldött jelentésben a KDFSZ szerint a szakszervezetek 15 százalékos létszámemelésre vonatkozó sztrájkkövetelése nem teljesül

A hétfői tárgyalás eredményét vélhetően befolyásolja majd a Tesco országos szintű munkavállalói létszámfelmérése, ami szerdán kezdődött egy dunántúli megyeszékhelyen és célja, hogy boltméretekre és -tipusokra lebontva meghatározza a megfelelő színvonalú szolgáltatáshoz szükséges minimális dolgozói létszámot.

Karsai Zoltán, a KASZ sztrájkbizottsága elnökének korábbi beszámolója szerint az átvilágítási sorozat tapasztalatai hatással lesznek a szakszervezetek által javasolt létszámbővítésre, hiszen ennek fényében kapnak pontos képet az áruházláncban uralkodó állapotokról, a munkavállalók létszámáról és leterheltségéről.

Bubenkó Csaba korábban a szakszervezeti követelések közül kiemelte a 25 százalékos béremelést, a 15 százalékos létszámbővítést. A bérkövetelésről kifejtette, hogy a szakszervezetek a 2016. évi tescós bérek 25 százalékos emelkedését tartják szükségesnek, hogy a legalacsonyabb keresetű dolgozók fizetése is érje el a bruttó 180 ezer forintot.

A szakszervezeti követelések elfogadása érdekében a KASZ és a KDFSZ szeptember 8-án 16 órától 24 óráig, szeptember 9-én pedig 10 órától 24 óráig tartott országos sztrájkot a Tescónál.

A Tescónál a KASZ-nak 2500, a KDFSZ-nek pedig mintegy 1000 tagja van.

A Tesco Magyarországon 206 üzlettel rendelkezik, ebből 112 hipermarket. A cég közel 20 ezer munkavállalót foglalkoztat.

(MTI)

Cikk- és címlapkép: Youtube

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

emerencia
inforadio.hu/gazdasag/2017/10/02/kivonulhat_a_tesco_magyarorszagrol/

Kezdődik a kész átverő sóóóóó... Az angolok el, a magyar tulajnál pedig a sztrájkkal kivívott vívmányok eltűnnek. Újabb sztrájkról szó sem lehet, ugyanazért az alacsony bérért fognak gürizni mint a többi magyar tulajdonú kereskedelmi láncnál dolgozók. A Tesco dolgozói csak eszközök a történetben. (Bár ne lenne igazam!)
papa.49
@emerencia: Sajnos igazad van...A Tesco kivonul, már megszellőztették, itthon felkészül a lölő, az átvételre !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.