Elmarad a ma estére tervezett Vona-Botka vita, a Fidesz közleménye szerint "a baloldalon semmi sem változik".

Botka László ma lemondott az MSZP miniszterelnök-jelöltségéről. Maratoni elnökségi ülés után állt ki a nyilvánosság elé Molnár Gyula. Az MSZP elnöke azt állítja, Botka László azért áll félre, hogy személye ne legyen akadálya az összefogásnak. Röviddel Botka bejelentése után Ujhelyi István leköszönt az MSZP alelnöki posztjáról.

Az elnökség döntött arról, hogy tárgyalódelegáció áll fel, amelynek tagjai Molnár, valamint Hiller István és Tóth Bertalan frakcióvezető. Molnár szerint az egyéni kerületekben való megállapodás az első, utána lehet a listáról egyeztetni. Még idén kongresszust tartanak, a választási kampányt mostantól maga Molnár Gyula vezeti adminisztratív oldalról.

Szanyi szerint beszart Botka, Molnár úgy véli, azért állt félre, hogy ne akadályozza az összefogást

(Fotó: Balogh Zoltán/MTI)

A karakteres szociáldemokrata politika folytatását ígérte Molnár Gyula, aki mintha másik csatornát nézne.

Ezt a menetet elvesztettük, de a csatát meg fogjuk nyerni.

- tette hozzá. Molnár Gyula közölte, jelenleg nem foglalkoznak azzal, hogy a párton belül új miniszterelnök-jelöltet találjanak, a legfontosabb, hogy együttműködést alakítsanak ki az egyéni választási körzetekben.

Molnár újságírói kérdésre azt mondta, hogy nem ért egyet Botkával a lemondásának indoklásának egyes részleteivel. Megkérte, hogy senki se beszéljen ki a pártból – írja a hvg.hu.

Fidesz: Botka ugyanolyan volt, mint a többiek

A hír felpörgette a többi pártot is, sorra reagálnak Botka lemondásának hírére.

A Fidesz-frakció úgy véli:

"Botka László ugyanolyan szocialista jelölt volt, mint Gyurcsány és a többiek. Ugyanúgy megszavazta a Bajnai megszorításokat, mint az összes szocialista: elvettek egyhavi nyugdíjat az idősektől és elvettek egyhavi bért a közszolgáktól. Botka László tele volt botrányokkal, így a bukása nem meglepő. A következő jelölt is ugyanolyan szocialista lesz, mint az eddigiek. A baloldalon semmi sem változik."

Karácsony: Botka sem tudott békét hozni

Karácsony Gergely, a Párbeszéd miniszterelnök-jelöltje volt a leggyorsabb, ezt írta ki a Facebookra: "Sajnálom Botka László lemondását! Hosszú évek óta ő volt ez első szocialista vezető, aki felismerte, hogy a pártjának alapvetően meg kell újulnia. Hogy mi okozta a vesztét? Hogy túl későn kezdett hozzá a pártja megújításához? Hogy túl sok konfliktust vállalt? Hogy elárulták? Vagy mindhárom egyszerre? Az biztos, hogy az ellenzéknek nem tudott békét hozni, pedig az ellenzéknek, mint ahogy az egész országnak békére és együttműködésre van szüksége."

Szanyi: Botka összeszarta magát és hazaköpköd

Szanyi Tibor, az MSZP EP képviselője a Tumblr-oldalán azt írta:

"Szerintem egy vezető nem attól vezető, hogy összeszarja magát, és harc helyett hazaköpköd."

Vona a vita elmaradását sajnálja

Vona Gábor, a Jobbik elnöke azt sajnálja, hogy nem jön össze a Vona-Botka vita, amelyet este rendeztek volna. "Ma vitára készültem. Botka Lászlóval. Az RTL két hete szervezte. De Botka lemondott. Pont ma... Így nincs kivel. Két dolgot tudok mondani: egyrészt sajnálom, hogy elmarad, mert fontosnak tartottam ezt a beszélgetést. Másrészt Orbán Viktor irányába továbbra is áll a kihívásom."

A Momentum megerősítve érzi, amiről eddig beszélt

Hajnal Miklós (a Momentum szóvivője): "A Momentum Botka László távozásával megerősítve látja korábbi álláspontját: nem a folyamatos összefogás-diskurzus, nem a politikai elit önmagával való foglalkozása érdekli a választókat. Botka szerint a politikai maffia behálózta az ellenzéket, beleértve az MSZP-t is. A Momentum többek közt ezért is jött létre: hogy alternatívát kínáljon azoknak, akik abban hisznek, hogy Magyarországnak egy új politikai generációra van szüksége. Olyanra, amely szakít az elmúlt 27 év berögződéseivel.

Fodor Gábor szerint belülről tették tönkre Botkát

„Belülről, a saját táborából tették tönkre, nem érdemes fideszes ármányt, összeesküvést keresni a háttérben. Felesleges azzal is sokaknak áltatni magát, hogy a szegedi polgármester nem volt jó jelölt. De, jó volt, a mostani helyzetben a legjobb.” – írta Facebook oldalán.

Fodor felteszi a kérdést:

„Hogyan akarnak nyerni jövőre? Hogyan akarják a 106 egyéni körzet többségét megnyerni a külön listákkal? Ki az a miniszterelnök-jelölt, akit Botka László helyett a teljes ellenzék elfogadna? Mert amíg ezekre a kérdésekre nincs megnyugtató és egyértelmű válasz, addig jogosan merül fel a gyanú, hogy az ellenzéki pártvezetők többsége 2018-ban akarva, vagy akaratlanul, de Orbán Viktor újrázásért dolgozik.”

Meglepődött a politológus

A Médianéző Kft. igazgatója, Boros Bánk Levente az M1 aktuális csatornának reagált Botka lemondására.

Közölte: meglepte Botka László lépése, ugyanakkor ez az utóbbi időben már a "levegőben lógott". Hozzátette: egy bizonyos időn keresztül stabil támogatottságot jeleztek Botka Lászlónak, aki az MSZP kongresszusa által megválasztott miniszterelnök-jelöltje volt. Az elmúlt időszakban viszont a párton belülről és balliberális ellenzéki formációk és szereplők részéről is össztűz zúdult rá. Boros Bánk Levente úgy vélekedett, túl nagy volt a nyomás a kívülről, ami szerinte nagyrészt Gyurcsány Ferencnek, a Demokratikus Koalíció elnökének köszönhető, aki megpróbálja korábbi pártját rákényszeríteni egy összefogásra. A politológus szerint az MSZP-n az látszik, hogy nincs egy stratégiája, nincs jövőképe.

(Index, MTI)

39 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
"elvettek egyhavi nyugdíjat az idősektől és elvettek egyhavi bért a közszolgáktól."Mondja a fityfasz csürhe! A kurva anyátokat, volt 8 évetek hogy visszaadjátok!!!Miért nem adtátok vissza???Inkább még azt is elloptátok ami megmaradt!!!GECIK!!!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
dr. prédikátor
"elvettek egyhavi nyugdíjat az idősektől és elvettek egyhavi bért a közszolgáktól."Mondja a fityfasz csürhe! A kurva anyátokat, volt 8 évetek hogy visszaadjátok!!!Miért nem adtátok vissza???Inkább még azt is elloptátok ami megmaradt!!!GECIK!!!
Edmond Dantes
Nem volt nehéz megjósolni Botka bukását,bár én későbbre jósoltam.Évekig nem vállalta a szerepet,aztán váratlanul megjelenik azzal,hogy minden előzetes egyeztetés nélkül ő az ellenzék miniszterelnök jelöltje,álljon mindenki mellé.Erre mindenhonnan kap egy pofont.Aztán kijelenti,hogy a DK jöhet,de Gyurcsány,az elnök nem.Most függetlenül attól,hogy kinek mi a véleménye Gyurcsányról,létezik olyan párt,amelyik egy ilyen lehetetlen feltétellel hajlandó akár tárgyalni is? Én magam ledermedve figyeltem ezt dúvad viselkedést,még akkor is,ha sok dologban igaza van.Az Orbán féle képmutató,sunyi,hazudozó politikának nem az az ellenszere,hogy karakánul beleszellent a nullás lisztbe.Ráadásul egy ekkora ember!.Lemondott.Maradjunk annyiban,hogy jobb később,mint soha.
solidedge
Az MSZP nem tudott válaszokat adni a Fidesz támadásaira. A Fidesz a mai napig vásári majmot, bohócot, ördögöt, hülyegyereket tud csinálni belólük és ezt sokak el is hiszik. Ha az MSZP ebben a felállásban marad, akkor valahol a parlamentbe való bejutás küszöbén fognak lebegni, 5 millió ember vár arra, hogy valaki képviselje a parlamentben a gyűlölt Fidesz ellen, Pozitív jelenség, hogy a 2010-ben a Fidesz győzelme után örömmámorban úszó fiatalok eltüntek a zászló alól. A jelenlegi alapbázist az öregotthonok adják és a vazallusok. Például a jól keresők, akik az egykulcsos adóval sokat nyernek még ha szívből gyűlölik is a Fideszt.
Béla333
"Boros Bánk Levente úgy vélekedett, túl nagy volt a nyomás a kívülről, ami szerinte nagyrészt Gyurcsány Ferencnek, a Demokratikus Koalíció elnökének köszönhető, aki megpróbálja korábbi pártját rákényszeríteni egy összefogásra."

Amíg Gyurcsány szabadlábon mozog, mint egy elefánt a porcelánboltban, addig semmi gondja nincs a Fidesznek, elintézi a Feri a piszkos munkát!
namihami
Na! Talán kezd megjönni az ellenzéki oldal esze? Éppen ideje, maholnap választás.
Ráadásul az is Fidesz-módra. És annak köszönhetően, még együtt se lesz sétagalopp.
Sámannus
Efftársak! Szarjatok az asztalra, ahonnan esztek ezt csinyájja a fityesz is. má mér lenne nektek jó egy intelligens ember?
division
@solidedge: Nem vagyok nyugdíjas, vazallus, az egykulcsos adóval ugyan többet keresek, de mivel eddig is nagyon sokat kerestem így ez sem érdekel választás szempontjából. Miért is nem lehet azt elfogadni hogy vannak emberek akik sok mindenben egyetértenek a Fidesz politikájával? Mondjuk csóró embernek semmi nem lesz jó soha ez igaz, úgyis mindig más lesz a hibás csak ő nem.
qxy
Szerintem és iígaz is .- Szóltak neki hogy ájjálebazzeg mert elárulom hogy , , , , , , , , Mert nincs olyan politikus aki nem aljas mocskos. Orbánnak csak azért jobb mert hosszú a keze. mondanám neki hogy ha tényleg olyan hosszú törölje ki az én seggem is. de nem akarok közekl engedni még a seggemhez sem. Ha meg eszek egy tányér paradicsom levest betű tésztával , Igazabbat szarok mint ennek az egész élete.
JAJMÁR
@namihami: Nem hinnèm, hogy vàltozna a stratègiàjuk. Eszük àgàban sincs komoly ellenfèllè fejlődni.
A csíràjàbban eltapossàk, ha közülük valaki komolykodni akar. De ebben jòk - bohóckodnak! Lehet tapsolni.
JAJMÁR
@division: Ok. Mi a fidesz politikàja?
namihami
@JAJMÁR: Biztos vagyok benne, hogy valami ""komolykodás"" most már a céljukká kezd válni, mert ez a nyolc év parlamenti alvás ANYAGILAG tökéletesen a padlóra vágta a teljes ellenzéket. Nézd meg, hogy még a Simlicska is folyamatosan megy tönkre, nemhogy a kis ellenzéki.
Persze, éhezni, fázni nem fognak, de azért nem ehhez a szinthez voltak szokva. A mostani vajat kizárólag a fideszes haverok kenik a kenyérre és hiszem, hogy ez már, főleg, hogy a többiek tartaléka is kezd elfogyni, unalmas kezd lenni a baloldaliaknak is. És ha most egy nagyobb pofonba még beleszaladnak, akkor a teljes anyagi krach jöhet csakis rájuk. Ezért (gondolom) csak a kompromisszum maradhat számukra, ha nem akarnak totál lenullázódni.
Ezt talán képesek lesznek felfogni azzal a mini-eszükkel.
JAJMÁR
@namihami: Igen, a kompromisszum... ès sajnos èpp a Botka vesszőfutàsàból sejtem, hogy màr megköttetett.
Nem bízom bennük. A dk ugyanaz az alom.
Előttem nem a Botka semmisült meg, hanem a pàrtok, ès màr 2014-ben. Az a töketlensèg se lehetett vèletlen. A fejünk fölött hazàrdìroznak.
namihami
@JAJMÁR: A hazárd az igaz.
És még elképzelhető is lenne, ha a Fideszre elmondható lenne, hogy ""úri módon"" betartja a betyáralkut.
De ezalatt a 7 év alatt a teljes ellenzék megtanulhatta (a saját kárán), hogy nem bízhat bennük és talán ez adhat némi reményt a változásra és ezzel együtt az ő anyagi javulásukra is. Ha most is befuccsolnak, akkor vége a dalnak. És ezt próbáltam leírni, hogy ez akkora ostor a számukra, hogy ettől (talán) beindítják a szekerüket.
Ellenkező esetben ez a még négy év és a teljes ellenzéknek annyi...
JAJMÁR
@namihami: Próbàltam bízni bennük. A Botkàban bìztam vaĺamennyire,
D ezek saját tàrsukat is elárulják, bármièrt. Èn ezt làtom.
Isten óvjon tőlük.
Már nincs ellenzèk. Ùjra kellene születnie,
de hamarosan lâtszania kell, mivè fejlődnek a dolgok.
maci0427
végül is sokszor emlegettem én is azt,hogy... " Nincs baloldal és nincs ellenzék ! " Sima FIDESZ. győzelem lesz 2018 -ban is és még kitudja mikor ! És a másik...Milyen elvtárs az,aki azt mondja a másikra,hogy " Szerintem beszart Botka .." ? Egy primitív bunkó,minimum ! És ez képviseli a baloldal részéről országunkat külföldön...! "Beszarás..." !!!
bencemacska
@Edmond Dantes: ma, 12:41
Egyetértek a szöveggel, de ő nem mondta, hogy álljanak mellé, hanem azt, hogy MÖGÉ. Az én olvasatomban ez nagyon nagy különbség. A partner mellettem van, az alattvaló meg mögöttem!
/Főleg, ha ő annyival nagyobb darab, hogy 5 embert is el tud takarni!/ -:))))
a helység kalapácsa
Az a baj veled szanyi tibor, hogy te már ültél ittasan kamerák elé, nem egyszer.
Demcsákot egyből kirúgták emiatt (csak hab a tortán, hogy pont veled készített interjút), te meg alázol másokat - köztük a sajátjaidat is.

Sajnálom, hogy tőlem kell megtudnod: Az MSZP-nek ANNYI - veled együtt!!!
prime777
Azért állt félre mert ha így haladnak, akkor lassacskán be sem jut az mszp a parlamentbe.:D
Egymás között civakodnak,mindegyik a helyekre ,a pénzre utazik.
Gyurcsánytól meg féltek,mert lemosná őket ha az beindul.
Szerintem be se kellene jutniuk már a parlamentbe.
Manhattan
Botka olyan a baloldali demokráciának, mint Geréb a Pál utcai fiúknak!
Sámannus
Tíbor mossá szájat, legalább akkor amikor Brüsszelbe mész, mert büdös a pofád
peterkelemen
Ja igen épp pont ma este marad el. Ma este lebőgtek volna, hogy az mszpnek semmilyen elképzelése és programja sincsen. A lényeg, hogy aki Orbánt elszámoltatni és elzavarni akarja csak egyetlen esélye maradt, hogy rászavaz a Jobbikra. Lehet ezen filozofálni, csámcsogni, de bizony ez van, aki Orbán ellen van és bárki más pártra adja a voksát az egy komplett idióta és kussoljon, mert ezzel Orbánt támogatja.
Edmond Dantes
Ha 2010-ben Mesterházy ugyanígy,időben visszavonult volna,mint most Botka és nem tolakszik erőszakosan Bajnai elé,akkor ma egészen más helyzetben lehetne az ország.Azaz a Fidesz biztosan nem nyert volna kétharmaddal,nem tudta volna lebutítani a demokráciát.Biztos voltam Botka bukásában,mert szarvas hibákat vétett,de a lemondását értékelem,talán még időben van.
idppp
Már sokkal régebben kellett volna lemondania! Tavaly a saját pártjának sem kellett választmányi elnöknek, helyette, Hillert választották! Mitől változott volna meg, mitől lett volna több esze, mitől lett volna alkalmasabb komoly funkció ellátására? Ahhoz pofa kellett, hogy ezek után önjelöltként bejelentkezett miniszterelnök-jelöltnek! Az sem volt magánál az MSZP vezetőségében, aki ezt elfogadta, pláne örömmel! Nagy szerepe van a párt visszaesésében!
kulabombaafityiszre
@Béla333: ma, 13:21
Igazi nlmp-s vagy.Mint a sciffer.Gyurcsány fóbiátok van.miatta kerültök a gyogyósok közzé.
Ti vagytok a gyurcsány-szindrómában szenvedő bolondok.A gyurcsányozással már nem sokra mész.tudomásul kéne venni.amig gyurcsányoztatok felépült egy orbáni diktatúra.
Ébresztő hülyegyerek,mert ez nem gyúrcsány müve hanem a viktoré aki 2010-ben összeszedte az nlmp-nek a kopgtató cédulákat.Nélküle sehol nem lennétek.
Béla333
@kulabombaafityiszre: 19.28
Lehet hogy valóban fóbiám van, de nem Gyurcsányra, hanem a korrupcióban aktívan vagy egyszerűen csak a fejét elfordítva részt vevő politikusokra, pártokra.
Egyszerűen csak nem vagyok hajlandó elfelejteni, hogy mi is történt itt nekik köszönhetően az elmúlt évtizedekben!
Orbán diktatúrája meg azoknak a politikusoknak köszönhető, akik 2010 előtt úgy politizáltak, hogy a választók 2/3-ot adtak a Fidesznek!
Hogy ki is a hülyegyerek, aki az ország lecsúszása ellen szertné eltakarítani az ezt előidőző pártokat és politikusokat vagy az, aki az ország szétlopása ellenére újra és újra visszahozná a hatalomba a már többször is "bizonyított" korrupt, tolvaj és a Fidesszel közösen mutyizókat?!
Azt majd mindenki eldöntheti!
Béla333
@kulabombaafityiszre: 19.28
Ja még egy:általános iskola alsó tagozatában tanítják, hogy pl. egy személy neve nagybetűvel írandó!
Talán ismételd át az alsót!
quadrocopter
Húúúú...Szanyi, inkább igyál, az meglátszik rajtad!
Béla333
@Mirabilis: 20.06
Meg egyébként is Szanyi gyűlöli a Gyurcsányt, így egy fanatikus DK-s szerint lehet őt mocskolni, ha van rá ok, ha nincs!
papa.49
Már az elején mondtam ,,nagy a kabát a Botkának,, kár volt majd 1 évet elvesztegetni a semmivel !!!
Desischado
Egyre jobban félek, hogy megint a fidesz fog nyerni. Ilyen töketlen ellenzéket! Szanyi meg ne kritizálja Botkát, mert nála biztos, hogy jobb!
papa.49
@Desischado: Ez az ,,ellenzék,, nem akar semmi mást csak pár embert bejuttatni a hodályba !!!
prime777
@Desischado: Te tényleg elhiszed ,hogy ha nem a fidesz lenne ,akkor neked jobb lenne az életed?
Nekem a szocik alatt sem volt jobb az életem.
Ha tudnák az emberek milyen gonosz dolgok mennek itt.
Most voltam a 444 oldalán egy Habonyos hírnél.
A hsz-eket olvasva iszonyat mi megy a háttérben és ,hogy kikkel.
Szó szerint csontra vágják a hazát és az emberek olyanoknak tapsikolnak akik szinte megnyúzzák őket.
De én már leszarom - ezen nem lehet változtatni.
Mondtam már,túl sok a "megvett" ember ,és a választási törvény is nekik kedvez.
Az a hű 2-2.5 millió ember pedig még kap elég moneyt addig nem tágít mellőlük ,bármi is történjék.
És ez nem is a fidesz hibája.
Ők csak kihasználják a sok barmot.
Ez jórészt a magyar társadalom ,a nép - és baloldali politikai erők hibája.
Akik egyébként ugyanolyan elvtelen ,erkölcstelen szarháziak voltak mint a mostaniak.
És hát maradtak is ugyanazok,láthatjuk őket Botkástól, mindenestől.
A valós életben teljesen életképtelen egyének lennének ,és ezt ők maguk is pontosan jól tudják.
A másik pedig,hogy a balos politika sosem szolgálta a nemzetet,persze nem mintha ez a mostani szolgálná,de legalább hangoztatják.
A baloldali liberális oldalnak mindig kedvesebb volt mindenki aki nem magyar - lásd a románokat - mikor a 2000-es évek elején bejöhettek és munkát adtak nekik,valamint lakhatást is.
Egy magyar is örült volna ennek,de neki ilyen körülményeket nem ajánlottak fel.
Akkor ott vannak a cigányok ,most a migránsok.
Mindenkinek több joga van itt mint nekünk.
Hidd el,hogy ebből lett elegük az embereknek.
Arról nem is beszélve,hogy állandóan az UNIÓ seggét nyalták.
Persze az erősebbel jobb jóban lenni - de nem kell szervilisnek lenni.
A baloldal ideje lejárt,végérvényesen.
Bizonyíthattak volna,volt rá idejük,de elbaszták.
Ma az a céljuk az ilyen kis pártocskáknak,hogy legalább bent maradhassanak a parlamentben.
Ész nem kell,felelősség egy szál sem,pénz van dögivel,nyári szünet is van - a mi adófizető forintjainkon jól...
Desischado
@prime777: Röviden: sok mindenben igazad van, de ilyen aljas, rablóbanda még nem ült a nyakunkon. Ezeket el kell takarítani, bármi áron.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.