Az MSZP felfalta magát

Temetni még talán korai

Az mno.hu mai vezércikke akár nekrológnak is elmegy

Mottó:
A mondás szerint:
A forradalom felfalja gyermekeit
Nálunk ehhez forradalom sem kell.
Ráadásul még az is egyértelmű, hogy
a gyermekek zabálják fel a „forradalmat”

A portál „Az MSZP felfalta magát” című írásában sok érdekes gondolat fogalmazódott meg az elmúlt napok történései apropójából.
Ahogy az nálam lenni szokott csak és csupán néhány gondolatnál időznék el.
„A nagy elődöket ne bolygassuk, a Kádár János-i MSZMP részben más logika és teljesen más körülmények között működött.” – írja amiben akár igaza is lehetne, ha a tényeket nézzük, de ami mentalitást illeti – sajnos et az összes mai pártra igaz – már nem nagyon látni a különbséget.
A dolgozat egyik vezérlő gondolata „a párt rendre felfalta vezetőit és vezéralakjait.”, ami kétség kívül tartalmaz igazságot is, sőt a felületes látszat alapján még rá is bólinthatnánk. Azonban a következő mondat – akarata ellenére – rámutat egy fontos elemre is. Azt írja „A rendszerváltás utáni első parlamenti ciklusban a szocialista frakcióban landoló Pozsgay Imre példája nem egészen illik még ide”. Tartok tőle, hogy nagyon is ideillik. Főleg, ha idevesszük egy későbbi gondolatát: „A párt sorsa kísértetiesen emlékeztet az SZDSZ-ére és az MDF-ére, amelyek hiába voltak egykor nagyok és rendszerváltók, nyomtalanul illantak el a semmibe.”.
Nem nehéz ebben a gondolatmenetben Pozsgay, SzDSz, MDF és ha nem fogadjuk meg a szerző tanácsát elejébe rakva az MSZMP-t (persze csak mint a forrását a mentalitásnak) a rothadás mákvirága elég jól körvonalazódik! =))

EGY MÁSIK "NEKROLÓGOT" IS OLVASTAM.

Azért akadnak problémáim

A logikus reakción is túlment a derék fírkász

Igazából csodálkozni nem csodálkozom, hisz az Orbán-i propaganda egyik jellemvonás – s a népé is, hogy még ettől sem tér észhez -, hogy elképesztő módon túltolja a bringát. Azonban akadnak bőven értelmetlenül durva állítások is a derék MÍ vezércikkében. Azonban a végszó az méh tőlük is sok(k):
„Fölösleges tehát külső körülményeket, titokzatos összefüggéseket keresni Botka László bukásának okait firtatva. Alkalmatlansága, hiteltelensége, sorozatos botrányai, azok pökhendi, arrogáns kezelésmódja szükségszerűen rántotta a mélybe. Hazájuk sorsa iránt felelősséget érző magyar állampolgárok tömegei sóhajtottak föl, bárcsak rántaná magával a valamikori kommunista állampárt utódjának osztódással szaporodott valamennyi leágazását.
A miniszterelnök-jelölt Botka négy hónapig bírta. A legjobb az lenne, ha minden Orbán-fóbiás rezsimsöprő követné a példáját.”

Gumicsont-fogyatkozás

Nekem már megint egy vicc poénja ugrott be

Aki – hozzám hasonlón – „átlapozta” a ma reggeli médiát tanúsíthatja, hogy a legfontosabb téma a Botka volt. Ki-ki helye és mentalitás függvényében kárörvendet, poénkodott, ugye-megmondtamozott, vagy méltatott. Na jó az utóbbi nem volt, még nagyon nagy jó indulttal Antonius szerűnek tekinthető mondatok sem születtek.
Egy dolog azonban feltétlenül egységes: a csalódottság! Igen a viccbéli csoda-rabbi csalódottsága. Tudjátok akinek a tanácsai ellenére döglöttek tovább Kohn libái. S mikor mind megdöglött tudta közölni: Kár pedig még mennyi jó ötletem lett volna!