Az MSZP elnöke egyetlen szóval se említette, hogy mi lesz Botka programjával. Botka László szegedi polgármester lemondott róla, hogy ő legyen a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltje. Búcsúbeszédében kudarcáért főként a „demokratikus” ellenzéknek, közte az MSZP-nek a rejtett megalkuvását okolta az ellenséggel (a Magyarországot kormányzó radikális jobboldali hatalommal), illetve magának az ellenségnek a cselszövényeit. Összefoglalva: azt állítja, hogy elárulták.

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
Nem tudom, hogy miképp értelmezi,

de az én olvasatomban ebben most igaza van a Gazsinak

„Az uralkodó és a trónkövetelő magánya, árulás és cselszövés, kardpenge és csengő arany: bármennyire kicsik a méretek, akármennyire összevegyül Magyarország tragédiája politikusainak és vezető elméinek bohózatával, mindez eltéveszthetetlenül a monarchia, nem pedig a köztársaság jellegzetessége. Ám hiányzik belőle mind a monarchia eleganciája és kifinomult hagyományértése, mind a köztársaság plebejus méltósága és egyenlőségi szenvedélye.
A monarchikus formát nemcsak előkelő dinaszták, ősi arisztokraták használhatják, hanem modortalan bitorlók is: a zseb-Napóleonok, akikből világszerte van épp elég.”
Klubtag
"...A köztársaság éppen végképp sírjába hanyatlik..."
karma1
@Klubtag: Mondjuk az mar az Alkotmany eltuntetesevel vegkepp sirjaba szallt...:o((((
karma1
@RonaGyuri: Draga Baratom, mi mindig ugyanugy latjuk a dolgokat, de valahogy en most egy kicsit maskepp - de a Te velemenyed is valos. Valahol a kettonek egyutt kellett volna megjelennie az mszp sajtotajekoztatojan:
Igen, valoban senki nem beszelt semmit sem magarol a programrol...
De miert is kellett volna? Ez a sajtotajekoztato arrol szolt, hogy valaki elment, aki a szemelyeben volt fontos, akinek meg kellett testesitenie a programok vegrehajtasat. O most elment, letette a csomagot, tovabbra az orszag vezetese nem az o ugye.
De a helyzet ebben a pillanatban nem a programmal kell, hogy foglalkozzon, hanem a szemellyel, AKI tovabbviszi az ugyet.
Hiszen a programot valoszinuleg meg a nagyon makacs botka is egyeztette elotte az mszp tagsagaval, vezetosegevel, szoval a program nem valtozhatott botka tavoztaval!
Az egesz baloldal osszes nyavalygasa abbol all, hogy nem talalnak egyetlen, a vezetesre alkalmas , karizmatikus vezetot.
EBBOL nincs felhozatal, a lehetseges vezetobol, nem a programokbol. Azokat meg csak-csak lehetne kozeliteni egymashoz, mert azert a nehany szazalekos partocskak is nagyjabol ugyanazt akarjak, mint a nagy baloldali partok, talan csak a mod lehet mas, a celjaikat elerni,.
De ettol fuggetlenul legalabb annyit mondhatott volna Gyula, hogy megprobaljuk Botka celjait, programjat egy masik szemellyel osszehozni.
karma1
Nekem nagyon ugy tunik, hogy az mszp fellelegzett... botka mindenkinek, meg Molnar Gyulanak is "parancsolt", szerintem az akarnoksagaval mindenkit sakkban tartott.
Ez alol szabadult fel most a part, es szerintem levontak a tanulsagot, hogy botka megsem alkalmas erre a posztra, kompromisszumkeptelensegevel.
RonaGyuri
@karma1: drága, ahogy az nálam gyakran lenni szokott én a téma egy momentumát ragadom ki. Hic & nunc a magyar politikusok egészére igaz kritikát ünneplem, mert örülök neki, hogy TGM is ráébredt erre a tényre. Ritka kivételtől eltekintve - persze különböző mértékben - buta műveletlen akarnok bagázs, akiket rohadtúl nem érdekel más mint az uralom!
karma1
@RonaGyuri: Hat ez valoban igy van, de hurra, mert mindenkinek megvan mar a kampanytanacsadoja, es tulajdonkeppen ok merik ossze a kepessegeiket.
Manhattan
Ugyan ezt tették Gyurcsánnyal is! Magára hagyták, kihátráltak mögüle. Botkát Azzal bízták meg, hogy kössön megállapodást a demokratikus oldal pártjaival, és növelje az MSZP választók táborát. 9 hónap alatt egyetlen (legalább 1%-os) párttal sem tudott megállapodásra jutni, és az MSZP támogatottsága jelentősen csökkent. A szocialista párt vezetősége dilemma előtt állt: rossz megoldás leváltani, de még rosszabb, ha a választások idejére mini párttá zsugorodik az MSZP. Nem volt itt semmilyen összeesküvés, nemtelen támadás! Botka diktatórikus módszereit egyetlen magára valamit adó párt sem fogadta, fogadhatta el, és a választók nagy részének is ellenszenves volt. Botka programját illetően: Amit hirdetett, az egy populista, általánosságokban mozgó, a közgazdászok szerint megvalósíthatatlan program volt. Nem kár érte – bár nem fenyegetett a veszély, hogy meg kell valósítani.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.