Mintegy 100 ezer embert érinthet a diákhitel-tartozás felfüggesztéséről és elengedéséről szóló kormányzati döntés.

Mintegy százezer embert érinthet a diákhitel-tartozás felfüggesztéséről, illetve elengedéséről szóló kormánydöntés – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára csütörtök reggel az M1 aktuális csatornán.

A diákhitellel tartozó nők esetében 2018. január 1-jétől az első gyermek születésénél három évre felfüggesztik a törlesztést, a második gyereknél a felfüggesztés mellett a tartozás felét elengedik, a harmadik gyerek esetében pedig teljes mértékben elengedik a tartozást – jelezte.

100 ezer embert érinthet a diákhitel-tartozás kormányzati rendezése

Fotó: wikipedia

A diákhitelt 2001-es indulása óta mintegy 400 ezren vették fel – tette hozzá.

A felfüggesztést és az elengedést a 2018. január 1-je után született gyerekek után lehet igényelni, de már a várandósság harmadik hónapjától kezdve kérhető, és az örökbefogadott gyerekek esetében is érvényesíthető. A kedvezménybe a már meglévő gyerekeket is beszámítják, tehát ha már van egy gyerek, és megfogan a második, akkor a felét engedik el a tartozásnak.

A felfüggesztés ideje alatt a kamatterheket átvállalja az állam, így a tartozás nem nő, és ha valakinek mindkét típusú diákhitele van, akkor eldöntheti, hogy melyikre érvényesíti a kedvezményt – ismertette az államtitkár.

(MTI)

(Címlapi kép: wikipedia)

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Equus1
@eszegfu: kérdezte vki is Tőled, h milyen feltételekkel adhatna az Ország hitelt a diákoknak? Kérdezte vki is Tőled, h miért is nem kell a Te pénzed visszafizetni? Pacta sunt servanta!
lusta
@Equus1: A szomszédok majd igazolják, hiszen mindketten énekeltek a fogantatás közben.
eszegfu
@Equus1: Igazad van! Erre sem tért ki egyetlen "konzultációs" kérdés sem. Valahogy nem fér a fejembe, hogy aki "fizetős" egyetemre ment/megy, annak nem tul jók lehettek az eredményei, de "megveszik" a tandijon keresztül a diplomát... hiszen a diákhitelre csak a fizetős hallgatók jogosultak!
namihami
Beindul a ""Kefélj hitelelengedésért!""-akció.
Kezd unalmas lenni, hogy az ész nélkül felvett hiteleket valamilyen mondvacsinált szlogen kerete mellett elengedi az állam. Persze, attól még a kieső pénzt pótolni kell. és akkor jönnek a hülye dolgozók, akikkel ezt (is) ki fogják pótoltatni.
Ha megszerzett egy diplomát, akkor keres annyit, hogy a törlesztést (hiszen a pénzt már elköltötte) fizesse. Ha pedig nincs diploma és ezzel együtt pénz se, akkor pláne fizesse vissza, hiszen csalás útján szerzett pénzt, ami a jelenlegi tudásunk szerint szimplán köztörvényes .
Rohadt uncsi, hogy nálunk mindenkit ""ki kell segíteni az adósságcsapdából"". Előbb kéne gondolkodni azon, hogy talán fel se kéne venni. És a gond máris -HUSSSSS, elszállt.
kisrigó
A kérdés az, (ami nem is kérdés valójában!) hogy miért most történik mindez?! Közpénzen vesz sunyi módon szavazatokat a hatalom!
szaboria1
@kisrigó: Erről van szó. 100000 ember plusz a rokonsága máris javítja a hozzájuk pártolást.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

További ajánlatok