A hétvégén változékonyabb lesz az idő: napsütésre, de esőre, többször erős szélre is számítani lehet.

A hőmérő higanyszála sem kúszik túl magasra: a maximumok nem csak a 20, többfelé a 15 Celsius-fokot sem érik majd el, a leghidegebb órákban fagypont körüli értékek is lehetnek – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálatnak csütörtökön az MTI-hez eljuttatott országos, középtávú előrejelzéséből.

Fagypont körüli minimumokra számíthatunk a hétvégén
Fotó: Pexels

Pénteken, az október 6-ai nemzeti gyásznapon a nap nagy részében változóan felhős lesz az ég, délután helyenként fordulhat elő zápor. Több-kevesebb napsütésre is számítani lehet, de a szél többfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon meg is erősödik. A leghidegebb órákban 7-12 fok lehet. A nappali maximumok 11-17 fok közözz alakulnak.

Szombaton helyenként alakulhat ki kisebb zápor és időnként megerősödik a szél. A minimumhőmérséklet többnyire 2-9 fok között, a Dunántúl szelesebb részein 10-11 fok körül valószínű. Napközben 12-17 fokig melegszik a levegő.

Vasárnap nyugat felől átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, és elszórtan, nagyobb eséllyel északon eső, zápor is lehet. Helyenként megerősödik a szél is. A legalacsonyabb hőmérséklet 1-7, a legmagasabb hőmérséklet 13-18 fok között valószínű – olvasható az előrejelzésben.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.