Orbán Viktor a Kossuth rádió 180 perc című műsorában többek között a civiltörvényről és a "Soros-tervről" beszélt.

A miniszterelnök megismételte: a "brüsszeli gépezet" Soros György tervét hajtja végre bevándorlásügyben.

Brüsszel Soros György befolyása alatt áll, le akarják bontani a kerítést, be akarják engedni Európába a bevándorlókat, majd szét akarják osztani őket, aki pedig nem engedelmeskedik, azt meg akarják büntetni.

A "Soros-tervről" szóló nemzeti konzultációval kapcsolatban a miniszterelnök azt mondta: ha Magyarország meg akarja védeni az érdekeit, akkor Brüsszelben azt kell éreznie mindenkinek, hogy a magyar társadalom nagy többsége kiáll a nemzeti érdekek mellett.

Nevetségesnek tartja Orbán Viktor miniszterelnök a civiltörvény miatti kötelezettségszegési eljárásról szóló brüsszeli dokumentumot.

Orbán szerint közröhej tárgya Európában a civiltörvénnyel kapcsolatos uniós dokumentum

(Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI)

A kormányfő politikai ügynek nevezte a jogszabály miatti kötelezettségszegési eljárást. A brüsszeli bürokraták erről szóló beadványa szerinte politikai megrendelésre készült dokumentum, "értelmes jogász még kézbe sem veszi", az "közröhej tárgya mindenhol Európában".

CEU-ügyben Orbán Viktor megismételte: a törvényeket mindenkinek, még a milliárdosoknak is be kell tartania.

(MTI)

47 hozzászólásarrow_drop_down_circle

magyarbakancs
"Brüsszel Soros György befolyása alatt áll, "
Miniszterelnök úr az Európai parlamentben ülő jobboldali,baloldali,liberális,zöldek az mind a soros zsebében van ön szerint?
Ezt teljes agykapacitásával gondolja?
Mert ha igen akkor nagyon sekélyes lehet az agyi kapacitás.Önök mindig azt hangoztatják,hogy a törvények mindenkire vonatkoznak .
Kivéve önökre nem.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
RonaGyuri
nos távol álljon bárkitől Európában, hogy Őfeneségét értelmes jogásznak gondolja, de az biztos hogy ő nem vette kézbe! =))
Természetesen ennél is biztosabb, hogy ha és amennyiben kézbe is venné, el tudná olvasni, viszont hogy meg is értse??? Nos az az abszolút lehetetlen kategóriája!
magyarbakancs
"Brüsszel Soros György befolyása alatt áll, "
Miniszterelnök úr az Európai parlamentben ülő jobboldali,baloldali,liberális,zöldek az mind a soros zsebében van ön szerint?
Ezt teljes agykapacitásával gondolja?
Mert ha igen akkor nagyon sekélyes lehet az agyi kapacitás.Önök mindig azt hangoztatják,hogy a törvények mindenkire vonatkoznak .
Kivéve önökre nem.
human
Elég messzire ment el Orbán az EU parlament minősítésével. Valójában nem azt kell nézni, hogy itthon mit mond, hanem majd kint mit fog mondani. Ha ott is ugyanígy letámadja őket és a választásokig ki tartani fogja a háborús állapotot az EU-val akkor én abból azt következtetem ki, hogy a választások után már számíthatunk a kilépésre. Persze lehet, hogy pusztán annyi fog történni, hogy mi leszünk Európa kellemetlen figurái és kevesebb támogatást és kisebb integrációt kapunk. Viszont én a kilépést valószínűbbnek tartom.
Clavigo
Kegyes Uram...Sajnos Te vagy a közröhej tárgya az EU-ban.
colibri
@human: Mivel annyira vastagbőr van a képén (és ez a képen is jól látható), kihúzza az időt, amig csak lehet. Amig folyik a pénzcsap, addig nincs gond a haverok, a család ellátmányával. Mivel ilyen cigány pávatáncos nemigen akad a tagok között, nem is nagyon találják az igazi fogást rajta. Láthatod, most is vacsorára, elbeszélgetésre hívták, azt hiszik, szép szóval meggyőzhető. Pedig kiismerhették volna már, olyan jó, helytálló írások jelennek meg róla, hogy a közvetlen környezete nem ismerhetné jobban.
Hellcat
Ja mint a sziklaszilárd alaptákolmáyna a fidesznek amit nem győztek toldozni foltozni...ez a Soros terv meg még mindig csak egy alátámasztás nélküli kamu uszítás.
justhpeter
Folyamatosan kampányol, aminek az oka teljesen érthető. Kénytelen a migránsokat és az Uniót a közbeszéd középpontjában tartani, különben el kezdünk gondolkodni az egészségügyön, az oktatáson, a közmunkások ellehetetlenítésén és ez neki a választás előtt semmi jót nem fog jelenteni. Ezt minden áron szeretné elkerülni, más pozitívumot pedig nem tud felmutatni, ezért kellenek az ellenségek.
Béla333
"...a törvényeket mindenkinek, még a milliárdosoknak is be kell tartania."

Kivéve a magyar milliárdosoknak, itt kis honunkban!
Igaz Viktor?
kulabombaafityiszre
"értelmes jogász még kézbe sem veszi", az "közröhej tárgya mindenhol Európában".
Érdekes mondatok egy olyan jogot végzett ember szájából,akinek miniszterálnokságának első lépése a visszamenőleges törvénykezés volt,aminek hatására szerzett jogokat és szerződéseket rugott fel.
namihami
Ezt tanulta be, ez tölti ki azt a két memóriarekeszt (RAM), ami egyáltalán a fejében van.
Ha valami újat kéne befogadnia, akkor a régi tartalom törlődne. Arra pedig a választói sincsenek
hitelesítve.
Azt a tragédiát pedig végképp nem engedheti meg se magának, se a szavazóinak, hogy elkezdjenek gondolkodni, mert akkor nem az ellenzék állítaná falhoz, hanem a saját, eddig megvezetett és most öntudatra ébredt (lásd Skynet) választói.
colibri
Szerintem meg az a közröhej tárgya, hogy minden sűrűn bejár a rádióba, mint egy fekete elhízott ovodás és össze-vissza hazudozik. Nem elég a sok plakát, a levelezgetés, már az utcai standokon való zaklatás is, még emellé a mikrofont is meg kell ragadni! Tényleg szégyen ez a pojáca.
Eladott Ország
Amennyiben egy civil szervezet külföldről is kap támogatást, akkor mi van? Azon kívül, hogy
semmi. Ezek többnyire nemzetközi szervezetek és többnyire az adott országon belül a törvények betartását, a jogállamiság védelmét igyekeznek felügyelni. A magyar kormány szeretné átvenni a finanszírozást? Mert az egyrészt különös lenne, másrészt fellépne a belemar a kézbe, amely eteti – effektus, hiszen a kormány fizette szervezet bírálná a kormányt. Az nagyjából olyasmi, mint amikor Vida Ildikó átvizsgálta a NAV-ot és megállapította, hogy minden rendben. Az nem igazán meggyőző érv, hogy Olaszországban van olyan szervezet, amely az embercsempészet malmára hajtja a vizet, ezt pedig a magyar törvények büntetik. Mert például egy csomó arab országban meg olyan törvények vannak, hogy levágják a tolvaj kezét, ettől még Farkas Flórián egészen jól van valahol.
dr. prédikátor
Cigis fecalicus!!te is egyre jobban a közröhej tárgya vagy!Csináljátok a fityfasz birkák agymosását ezerrel!!! GECI!!!
lusta
@Eladott Ország: Az egyik legszebb példa a Magyar Vöröskereszt.
Eladott Ország
@lusta:Mert a civilek nem közpénzből játszanak politikai prostituáltat, nem igaz?
kolozsvaros.com/wp-content/uploads/2017/06/c%C3%B6f.png
volvós
...ez a te véleményed, felcsúti ól-takarító kölök !!!
szaboria1
Ez már tényleg betegesen rögeszmés lett.
Sámannus
Te röhögsz főgeci egyedül, csak nem veszed észre magad.
karma1
@human: Nem hiszem, hogy kilepnenk. ABban a pillanatban el is veszitenenk putyinka erdeklodeset,
karma1
@szaboria1: @Sámannus: Szerintem pedig mar mashol is felismertek , meghozza nem is akarhogyan...:o)))
index.hu/mindekozben/poszt/2017/10/05/og_lyon/?token=53ea9c45493b5529d8fa3c72e0d4a30b

Sajnos, elobb ki kell jelolni a linket, mert csak ugy nyilik ki egy uj keresobe masolva...:o((
quadrocopter
Te vagy a közröhej tárgya, Geci, meg a koszos sunyi hordád! Vinnyogtok, nyöszörögtök a buta konokságaitok miatt!
Szopjatok, Geci!
cikicakk55
Ha valaki már röhelyesen viselkedok,az pont Orbán és maffia bandája. 2015-16- ban még örültem,hogy védi az országot. Naponta több ezer elég agresszív embertömeg csörtetett át az országon. Természetes,hogy megijedtünk,hisz ez félelmetes volt az egész országnak. Tudtuk,hogy nem akartak itt maradni,csak átjáróház voltunk nekik. Oebán ezt az ijedtséget használta ki és mára már ez gyűlöletté vált. A legnagyobb gond az,hogy a FifeSS ezt a gyűlöletet már a Magyar Magyar ellen is felhasználja. Pont ők azok nem tartják be a törvényt,sokszor még azt sem amit Õk változtattak meg.
Nessy
Ha jól értem Orbánt, akkor pl. a Néppárt, benne a Fidesz képviselőkkel együtt Soros zsebében van?
Keresse meg már valaki az elgurult gyógyszereit!
Eladott Ország
Már csak egy dolgot nem értek: ha a kötelezettségszegési eljárást nem kell komolyan venni, mert Soros, akkor mi a büdös francért kell komolyan venni a Soros iránymutatásai alapján dolgozó Brüsszelt? Miért kell milliárdokat kiszórni a megállítására, a lejáratására, az üzengetésre? Ja, hogy szélmalomharcolni tetszik, mert semmi tétje, de hülyül a magyar, lopjuk a pénzt? Igen, ezt eddig is tudtuk, de minden beismerő vallomásnak örülünk. Jól fog azokra az időkre, amikor ennek gyászos históriának vége lesz. Hogy soha ne felejtsük el, milyen volt az, amikor egy elvetélt sufnijogász porig zúzott, Európa szégyenévé és közröhej tárgyává aljasított egy egész országot.
kokopelli
@Nessy: Nem hiszem,hogy elgurult! Még nem találták fel ez ellen a "multiple"
akármi ellen a szérumot! ..nem is keresik,mert annyira egyedi ez a kór? :--(
Nessy
@kokopelli: Lehet, hogy önálló BNO kódot is kap!
kokopelli
@Nessy: a homlokára tetoválva narancs színben? (fluoreszkáló ha lehet)! ;--)
libellle
@colibri: nos, csupán azert tudja meg sokáig kihuzni mert megválsztja a magyar. Aki pedig nem az ezert mert nem megy el ott választani.
libellle
@Hellcat: A Soros-terv, ami nincs, kizárólagosan egy vélemény Sorostol. A napokban adott angliaban egy intervjut, hogy ö azt látja, hogy az Europai határokat feltétlenül meg kell erösiteni. Ezenkivül Europa fogadjon be évente kb 300 ezer migránst, menekültet kérem ahogy tetszik. Kényszeriteni olyan országokat akik nem akarnak befogadni menekülteket abszolut nem tartja elfogadhatónak. Ugyanis milyen életük lesz azoknak olyan országokban ahol nem kivánják a jelenlétüket. Ellenben javasolná azt, hogy amennyiben Magyarország vagy Lengyelország kemény devizaert letelepedési kötvényeket ad el mindenkinek kontrolálatlanul, azok kizárólag a két ország területén tartozkodhatnak. Azt is egy aránylag elfogadható megoldásnak látná, hogy azok az országok akik mindennemü kötelezettségektöl elhatárolódnak, anyagi hátrányban részesüljenek. Egyébként amit orbán viktor beszél azt kizárólag ugy értékeli, hogy orvosi segitségre van szüksége. Ö az EU-nek semmiféle tervet vagy hasonló lehetetlen ségeket nem adott át, ugyanis ö ahhoz senki, hogy egy több billiardos gazdaságot ö" irányitson" mint ahogyan azt orbán szónokolja. Egyébként az EU-nak nincs is ugy az ö tervére vagy barkiére szüksége. Ezenkivül pedig nem kell komolyan vanni amit Magyarország minisztere elmond. Ezt és hasonló intervjukat már többször adott Sorors ur.
bakegya
A nemzet ellensége ,magában beszél-de már csakkk hülyeségeket!-kocsis évikét viszont életében először ,meg kell dicsérni!!!
glorianna
Államférfiúi fogalmazás: "értelmes jogász még kézbe sem veszi", az "közröhej tárgya mindenhol Európában"
Hacsakúgynem...
Egyébként OV nyugodtan kézbeveheti, hiszen az értelmes jogász szókapcsolat egyik tagja sem érvényes rá.
egyember
@Clavigo: Ha csak az EU bohóca lenne, akin röhögni lehet, akkor mi is csak röhögnénk.
Sajnos, fertőző góc, mindent tönkretesz, ami csak közelébe kerül
Hellcat
@libellle: Nincs véletlenül linked az interjúhoz? Meglesném.
papa.49
Szerencsétlen félnótás A FÜTYISZ, MEG TE VAGY KÖZRÖHEJ TÁRGYA AZ UNIÓBAN !!!
Itthon meg csupán TRÁGYA VAGY SEMMI TÖBB !!!
kisrigó
@libellle: Azt hiszem, hogy érti a fényestekintetű, hogy valójában miről beszél Soros, éppen ezért próbálja védekezés gyanánt a gyűlöletet rázúdítani a sok, tájékozatlan emberre. Az a szőrnyű, hogy ezt tudatosan teszi, mert ez szolgálja a célját: hatalomban maradni mindenáron! Ebben vannak segítségére azok az "okos" emberek, akik még a pirézeket is utálják, de nagyon!
Desischado
Van egy sanda gyanúm, hogy orbán hülyesége már annyira elhatalmasdott, hogy nem lehet rajta segíteni. Különben tudná, hogy ő meg a bandája köznevetség tárgya, lassan már az egész Unióban. Nekünk meg egy rákos fekély.
papa.49
@Desischado: A ,,gyógyszer, a 7.62.,, megszabadítja a kínzó démonjaitól !!!
bakegya
@papa.49: minden megnyilvánulása egy őrült monológjának tűnhetne ,de nem az-ez a pali szimplán BŰNÖZŐ,de nagyon.Magyarország megrontásán és lerombolásán ügyködő baromságait idétlen pátosszal előadott hülyeségeit már kritikával se lehet illetni,mert nincs kinek és nincs hol. Határainkon belülről rothadunk meg ha ezek még egyszer hatalomra kerülhetnek!
libellle
@Hellcat: /www.welt.de/debatte/kommentare/article147061754/George-Soros-Plan-fuer-Europas-Fluechtlingskrise.html

itt egy amit még 15 ben adott. ellenben ezt az intervjut én kb két héttel ezelött láttam a phönix tv-adon. most már azt mondta miután rengeteg menekült jött és jön át Magyarországon keresztül, ugyanis a határ-kerités semmit nem ér, talán a 300 ezer lenne az a szám ami realis. .
bakegya
1998: Polgári Magyarország (már G Fodor is elismerte, hogy csak egy politikai termék volt)
2002: Mindenki hozzon még egy embert (ez elég vérszegényre sikeredett)
2006: Rosszabbul élünk mint négy éve (soha nem éltek olyan jól a magyarok a rendszerváltás óta)
2010: Gyurcsány tönkretette az országot. (gazdasági válság nem volt)
2014: Rezsiharc (miközben folyamatosan csökkent az energia világpiaci ára)
2018: Soros-terv (miért nem az Ufók? Az majd '22-ben...)"-ezt akárki de jól össze szedte-
A fenti maszlaggal naponta telefingta a Kárpátmedencét-úgy hogy már ki se kell nyitni a száját-habár ez lehetetlen-akkor is bűzlik körülötte minden!!!
Nekem megjegyzem a MUNKA ALAPU TÁRSADALOM-tetszett a legjobban-ez a rétinéger még egyetlen napot se dolgozott-feltételezem már bele is döglött volna!!!
evacica
Szégyen és gyalázat, hogy Magyarországnak ilyen miniszterelnöke van! Kijelentései minősítik!
Eladott Ország
A civilek b*szogatása helyett kormányozni kéne, nem az országot szétlopni! Az állandó osztályharc már agyadra ment, te szarházi.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.