A közszférában valamennyi közmunka felszámolását javasolják civilek és szakszervezetek. István 25 évig volt történelemtanár, majd a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) könyvtárát vezette. Csakhogy Orbán Viktor 2012 szeptemberében úgy döntött, meg kell szüntetni a magyar műemlék- és régészeti ügyek intézményét, mert a feltárások miatt késett néhány látványberuházás és a Fidesz-barát vállalkozóknak is figyelni kellett a szakmai szempontokra, amikor belevágtak a potom pénzért megszerzett kúriák, kastélyok felújításába. A hivatallal együtt István is mehetett, így lett belőle kulturális közmunkás egy országos múzeumban. Az anyagilag is megalázó helyzetet apró gesztusokkal tetézték, új munkahelyén például nem kapott állandó belépőt, nem hívták meg az értekezletekre. Az alig 70 ezer forintos béren foglalkoztatott magyar értelmiségi réteg megnyomorításának példáit ezerszám lehet sorolni.

Forrás: nepszava.hu
Feltöltő: peterkelemen
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

7 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
elnyomott
Szégyen és gyalázat. A diplomásokat, a szakembereket egyenesen rühelli a hatalom, mert nekik csak a harács kell. De mivel eszük nincs hozzá, a hatalom az egyetlen eszközük.
Ezért utálják a tanult embereket, mint ördög a tömjént.
karma1
@peterkelemen: Dehogyisnem nincsenek! Nem is kevesen...Az ur vilagosan leirta, hogy miert kellett az intezetet megszuntetni: sertette az uj oligarcha reteg gyors meggazdagodasat.
Van ennek a kormanynak 1000 evre elore leulnivaloja...
elnyomott
@karma1: - eszembe jut egy régi, rendszerváltás előtti vicc. A szereplőket mindenki helyettesítse be, akivel akarja.
Meghalt Kennedy, Hruscsov és Kádár. Felmennek a mennybe, Szent Péter várja őket, hogy mielőtt belépnek, megkapják, amit megérdemelnek.
Kérdi Kennedytől, hogy hányszor hazudott. Mondja, hogy százszor. Jó, kap száz tűszúrást. Aztán jön Kádár, kérdezik tőle is, hogy hányszor hazudott.Mondja, hogy kétszázszor. Jó, kap kétszáz tűszúrást. És jön ki röhögve. Kérdik tőle, miért van jókedve ennyi tűszúrás után.
Mondja, hogy utána most teszik varrógép alá Hruscsovot...
karma1
@elnyomott: Nagyon jo vicc, koszi,...:o)) En is rengeteg hasonlo viccet ismertem annakidejen, de ez nem volt koztuk...:o)))))
karma1
@elnyomott: Asszem, a Singer meggazdagodna, ha a mai kormany igy kapna a vuntijet...:o)))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.