Egy átlagos nyugdíjas több tízezer forintra számíthat, nem annyira a gazdaság valós teljesítményének köszönhetően, inkább azért, mert a kormány ügyesen tervezett. Fizet az állam 2017 novemberében nyugdíjprémiumot – erősítette meg a csütörtöki Kormányinfón Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter. A nyugdíjprémium igen ritka madár: a lehetőség ugyan 2009 óta él – azt a Bajnai Gordon vezette válságkormány vezette be a 13. havi nyugdíj helyett –, ám még soha nem fizettek ilyet. Nem véletlenül, hiszen a feltételek igen szigorúak: legalább 3,5 százalékos gazdasági növekedést kell elérni és túlköltekezés nélkül, előírás ugyanis az is, hogy a hiány nem nőhet meg az eredeti tervhez képest.

Forrás: hvg.hu
Feltöltő: RonaGyuri
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

RonaGyuri
Mégis mennyi az annyi?

Odáig OK, hogy nem ajándék, hanem törvényi előírás

A ma reggeli olvasottak közül egy hvg.hu-s szerezte a legnagyobb meglepetést. A „Mennyi pluszpénzt kap a nyugdíjához novemberben? Kiszámoltuk” című írásról van szó.
Mondjuk erősen kétségesnek tartom az írást egy mondata miatt: „A számításnál a törvény szerint a nyugdíjas infláció első nyolc havi értékét kell figyelembe venni”. Az, hogy én ezt az első 8 havi értéket nem találom a törvényekben, igaz nem is korrekt kifejezés, mert nem tisztázza, hogy igazából miről is van szó, hiszen az első 8 átlagától a 8. végig egy sor lehetőség van, csak egy dolog. Azonban a törvényben, s meg kell mondjam ködöd ígéreteken kívül semmi hivatalos anyagban, nem szerepel a nyugdíjas infláció mint olyan. Néhány éve még egy speciális indexált emelési metódus volt, de abban sem szerepelt ilyenre való utalás.
Külön érdekesség, hogy más portálok is számolgattak, a Lázári instrukciók allapján. S a legtöbb 1,4%-os kompenzációval számol.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.