Mindeközben - Vége! Ha Orbán nyer 2018-ban, kilépünk az EU-ból, megszűnnek a választások, hiperinfláció lesz és bankpánik, a multik kivonulnak, több tízezer ember kerül utcára, a határokat lezárják, jön az államcsőd, a nyugdíjak elértéktelenednek, a számláink megszűnnek, eltűnik a fizetésünk és a megtakarításaink, Orbán örökké hatalmon marad. Legalábbis a DK kampányvideójának Mad Max-szerű víziója szerint, ami nagyjából olyan, mint ha Bolgár György betelefonálóinak legsötétebb rémképeiből gyúrták volna össze. Most eltekintve attól, hogy az unióból való kilépés a Fidesz tervei között egyáltalán nem szerepel, és egy esetleges kilépés sem hozná automatikusan magával az összes felvázolt következményt, azért az jól látszik, hogy Gyurcsány Ferencék pártja viszonylag jól ráérzett a Fidesz-kormány által megütött, tényeket mellőző, riogatós kampányalaphangra.

Forrás: index.hu
Feltöltő: Manhattan
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

35 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
Ha az EU-n múlt volna, akkor a fizetések növekedtek volna. Csakhogy ez nem az EU-n múlik, hanem rajtatok, arcpirítóan populista, gyomorforgatóan demagóg és inkompetens korrupt geciken... Az Unió tonnaszámra önti ide a pénzt a kohéziós alapokba. Ez azért van, hogy felzárkózzon már ez a nyomorult ország. Az Orbán brancs ellopja a nagyját és a maradékból meg letérkövezitek az országot.
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
Manhattan
Ha az EU-n múlt volna, akkor a fizetések növekedtek volna. Csakhogy ez nem az EU-n múlik, hanem rajtatok, arcpirítóan populista, gyomorforgatóan demagóg és inkompetens korrupt geciken... Az Unió tonnaszámra önti ide a pénzt a kohéziós alapokba. Ez azért van, hogy felzárkózzon már ez a nyomorult ország. Az Orbán brancs ellopja a nagyját és a maradékból meg letérkövezitek az országot.
mackoka46
Hát a vak is látja, hogy ez fog történni.
Nessy
Megmondták, hogy 2020-ig biztosan uniós tagok maradunk. Utána viszont, ha nem lesz elég ellopható pénz ki tudja?
simmering73
Se nem fikció, se nem lázálom. Egy nagyon is lehetséges forgatókönyv.
Clavigo
Akkor egy másik forgatókönyv...Orbán marad,,,és az EU. fog kirúgni minket...??? Egyszer csak rá unnak erre az eszelős harácsra-lopásra...
Béla333
"Gyurcsányék ledobták az atombombát:"

A cikk címét olvasva már azt hittem, hogy végre előkerült az a bizonyos banki papír!
Még mindig semmi? Ez is csak amolyan DK-s atombomba volt?
Döglött volt a bomba!
F_Viktor
@Nessy: Irod:
"Megmondták, hogy 2020-ig biztosan uniós tagok maradunk. '

Lezer meg iden ki akarja szorni a haveroknak a 2020-ig lehivhato unios kohezios penzeket, az is latszik, hogy 2020 utan nagysagrendekkel kevesebb penz lesz, ezert jovore, a valasztasok utan mar nem lesz ami orbant europaban tartsa.
Béla333
@Horizont: 20.58
Mondd! Te nem olvastad a napokban a propi cikkeit és a DK-sok mocskolódását Szél Bernadettel szemben? Bizonyítani nem tudják amit írnak, de jól lehetett szemétkedni, igaztalanul karaktergyilkolászni!
Esetleg eltévesztettem valahol: ez ellen felszólaltál? Ja! Nem?
Értem!
F_Viktor
@simmering73: Irod:
"Se nem fikció, se nem lázálom."

Szerintem is nagyon optimista szemuvegen nez az Index cikk iroja.
Nagyon is realis ez a forgatokonyv.
Clavigo
@Béla333: Bélám,,Te ma nagyon élsz...
Béla333
@Horizont: 21.25
Nézz körül, minden LMP-ről vagy Szél Bernadettről szóló cikk tele van...
Peller Anikó
@Horizont: én nem gondolom, pontosabban nem vagyok meggyőződve róla hogy a béci orbánista, legalábbis nem éri fel ésszel. Egyszerűen csak retardált. Egy zombi. Szerintem van is egy csip a fejibe, amit a siffer reggel 8 -kor bekapcsol de az esti mese után elereszti. Talán.
Béla333
@Peller Anikó: 21.34
Van ám bőr a képeden, azok után hogy azt kívántad a napokban, hogy dögöljek meg, hazudoztál folyamatosan, hogy Szél Bernadett azt mondta volna a szavazókra, hogy idióták és amikor ezt kértem, hogy bizonyítsd az állításod, akkor átmentél személyeskedő, mocskolódó szemét DK-s stílusba!
Béla333
@Horizont: 21.46
Ezt sajnos nem teszem meg, hiszen egynémely cikk több mint 100 hozzászólással bír!
Ha valóban érdekel, akkor megnézed, ha meg nem, akkor ne fárasszuk egymást!
Béla333
@Pálinkafőző Rézüst: 22.22
Majd ha te meg belinkeled azt a cikket, ahol Szél Bernadett azt mondta a választókra, hogy idióták!
Tudod! Amin lovagoltok már vagy 2 napja!
Mert ha nincs ilyen, de már 2 napja ezen csámcsogtok (mármint ti DK-sok!), akkor mégiscsak egy mocskos szemét lejárató kampányt folytatnak a DK-sok Szél Bernadett ellen!
Amit azért had tegyek már szóvá!
Tehát te tudsz hitelt érdemlő bizonyítékot? Riportot, nyilatkozatot, bármit? (Nem Józsi bácsi sajgó bütykének a sóhajtását hozd ide, vagy Karma által beidézett ismeretlen szerzőjű tetű blogot, hanem hiteles forrást!)
Béla333
@Pálinkafőző Rézüst: 22.36
Bizonyíts a hazugságaitokat!
karma1
@Horizont: @Pálinkafőző Rézüst: Mea culpa, mea culpa, mea maxima culpa - ezt a linket VALOBAN EN kuldtem be. EN vagyok a feketeseggu, az aljas, a mocskolodo, a mindenkit osszeugraszto - Istenkem, hat ilyennek is kell lenni a mai vilagban, nemde?

DE: Kerlek, ne varjatok Belatol, hogy ezt a linket bekuldje Nektek, mert akkor az az ossznepi "mocskolodas" megint olvashato lesz, amit a cikk tartalmaz - es NEM TOBBET, MINT TENYEKET! - az alabbi LMP-s politikusokkal kapcsolatban, amit a cikkben emlitenek. (Egyebkent a cim valoban durva, valoban ilyet szo szerint Szel Bernadett nem mondott - csak plasztikusan erzekeltetett)
Tehat a link: (az eredeti blog cime)

pmintpoloska.blog.hu/2017/10/03/szel_bernadett_a_valasztok_idiotak

En a fenti cikket erre valaszul irtam: (Bela bekuldese)

reflektor.blog.hu/2017/10/04/aznap_amikor_a_fidesz_felsegitette_az_mszp-t
amiben Gyurcsanyt "Gyurcsany "uvegplafon" Ferencnek minositi, dehat ez a Bela blogja, es mint ilyen, a Reflektorfeny.blog ekezheti a DK-t, mert az kedves Bela fuleinek.

Jo szorakozast, bar a fenti cikkektol senki sem lett boldog...:o(((
Yoda69
Igaza van a DK-nak. Az ordogot csak a sajat fegyverevel lehet elpusztitani.
Desischado
Szerintem is nagyon reális hogy ez lesz, ha marad a rablóbanda, amitől az égiek mentsenek meg minket! Gyurcsányék jól teszik, hogy a saját fegyverüket fordítják a fidesz ellen!
wagabund
..."a DK kampányvideójának Mad Max-szerű víziója szerint, ami nagyjából olyan, mint ha Bolgár György betelefonálóinak legsötétebb rémképeiből gyúrták volna össze. "...

Mad Max (I.) és Bolgár műsora..? hát bizony kemény riogatás..

csak van egy bökkenő...ugyan hány ember látta az eredeti Mad Max-ot(1980), és ugyanezek közül hányan hallgatják Bolgár betelefonálóit?

Méghogy atombomba? egy nagy lófaszt! ez csak némi izgalom-fokozás a reggeli kávéhoz...

(az atomot hagyjuk meg a kedves vezetőnek...mármint ott, keleten...az az ő játéka)
mackoka46
Minden elismerés a tájékoztató film készítőinek. Nagyon lényegre törő, közérthető, valós.
Fantasztikus. Ilyenből kéne napi tíz, hogy elmúlt 28 év agymosását helyrehozza.
peterkelemen
A határlezárások mindenképp lesznek és előbb vagy utóbb, de kikerül az Orbán által vezérelt Magyarország az Unióból. Akik a Fideszre szavaznak azok a legnagyobb nyomorra és kemény diktatúrára szavaznak.
Pálinkafőző Rézüst
@Béla333: ki a DK-s, Bélám??? :)) Te viszont orrbánista vagy, nagyon úgy tűnik...:))) Sifi mérgezésed van, szeggyé kálmópirint... :))))
Csizmás Kond
Ferenc betegsége kiújult...sőt fokozódott...
Peller Anikó
@Pálinkafőző Rézüst: ha jól emlékszem volt itt egy cikk amiben azt mondta a szél, hogy a választók idióták. Ez a szél nem is olyan hülye, ha ilyen lyól lát (ezt imádja a bécigecike, hihihi, csak figyeld meg, harap mint egy vízcsőfogó)
Pálinkafőző Rézüst
@Peller Anikó: értesz a vizes dolgokhoz is? Csöpög a csapom... :)))
Béla333
@Peller Anikó: 20.20
Látod, tudsz te mindenféle noszogatás nélkül is geci lenni!
Nyilván így lehet valaki DK-s fan...
Jozefina
Azt hiszem a DK kiélezetten adta elő a bekövetkezhető valóságot. Na így legalább érthető és kicsit elgondolkodik esetleg a birka nép is!!!
Pálinkafőző Rézüst
@Béla333: vazze, te vered a durbincsot! Sajnos nem szó szerint, csak színvonalban...:))
relatív
A média követi azt a kiválósági jelzőt, mely csak egyetlen pártot köt személyhez, azt hiszem ez minden ellenkező akarat ellenére kitüntetésként értelmezhetünk !!!

Az ádáz ellenfelének minden igyekezete ellenére, melyet kutyaként követnek a regnáló talpnyalói IS !
juttka
@Nessy: Mi volt igaz eddig abból, amit mondtak? Semmi.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.