A Roma Büszkeség Napján a szervezők egy emléktáblát szerettek volna kihelyezni a Nyugati Pályaudvarra, a MÁV azonban elutasította a kérést.

A Nyugatinál kiállítani tervezett emléktábla miatt a szervezők még nyáron felvették a kapcsolatot a vasúttársasággal. Akkor nem voltak elutasítóak, bár nem is mondták ki, hogy kihelyezhetik a táblát – írja az Index. A MÁV a most szombati felvonulás előtt nem sokkal azonban közölte, hogy nem tehetik ki Puczi Béla emléktábláját.

Puczi Béla marosvásárhelyi cigány egyike volt azoknak, akik az 1990-es marosvásárhelyi pogrom idején

ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!

kiáltással a magyarok segítségére siettek. Romániában elítélték és börtönbe zárták.

Nem engedte a MÁV a roma hős emléktáblájának felavatását

Onnan Magyarországra menekült, ahol menekülttáborba zárták. Tíz évvel később megkapta a magyar állampolgárságot, de addigra tönkrement, élete végén a Nyugati téren élt hajléktalanként, 2009-ben halt meg.

A szervezőket az Örökségvédelmi Hivatalhoz irányították, közben az adományokból összegyűlt pénzből elkészült az emléktábla.

A MÁV azonban három nappal a szombati felvonulás előtt közölte, nem tehetik ki Puczi Béla emléktábláját. Az indoklás az volt, hogy emléktáblát a vasúti közlekedéssel összefüggésbe hozható esemény, személy vagy csoport emlékére lehet elhelyezni, Puczi Béla pedig nem felel meg ennek a kritériumnak.

A Roma Sajtóközpont petíciót indított, amiben a MÁV Zrt. vezetőjének közbenjárását kérjük Puczi Béla emléktáblája ügyében. A kérvényt már több százan aláírták.

8 hozzászólásarrow_drop_down_circle

wagabund
e tábla Puczi Béla magyarmentő cigányhősnek állítana emléket, nem Farkas Flórián roma vezetőnek...

a politikusok tudnak erről?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
peterkelemen
Puczi megmentette az Orbán szavazókat és ennek akarnak emléktáblát? Hagyjuk már. Szégyen!
yazo64
@Pálinkafőző Rézüst: Ha nyakában lógó táblácskája lesz, rajta feltüntetett rabszámmal, akkor a helyén lesz...
sziralisa
Ő a magyarok melletti kiállásáért elszenvedte a börtönt is, és később sem jutott neki jobb hely, mint hajléktalanként élni a Nyugatinál. Legalább most ne rúgjunk már bele az emlékébe, lehessen emléktáblája- ez a minimum.
Equus1
hm... aláírások a petícióhoz... három + elíg hozzá? Oszt hun osszák a segíjt?
Kookas
ennek a táblának határon túl a büszke erdélyben a helye!!
elnyomott
@wagabund: - hogyne, azért nem engedik!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.