Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója korábban az elsők között jelezte, hogy egymillió forinttal támogatta a Momentumot.

"Nem akar jövőre kormányt váltani a Momentum" – csalódott a párt legnagyobb támogatója
Kép: Youtube

A fizikus-üzletember korábban azt nyilatkozta, közel áll hozzá Fekete-Győr András pártjának értékrendje. Most viszont a 168órának elárulta, csalódott amiatt, hogy a Momentum minden egyéni körzetben egyedül indítja jelöltjeit, és elzárkózik mindenféle összefogástól.

Ez számomra azt jelenti, hogy a 2018-as kormányváltásról már lemondtak, és a párt vélt hosszú távú érdekeit fontosabbnak tartják, mint az ország történelmi érdekét

- mondja Bojár.

Az üzletember szerint a közös indulásra azért van szükség, mert a demokrartikus ellenzéki pártoknak (a Jobbikot nem sorolja közéjük) külön-külön kicsi az esélyük a parlamentbe bejutni, és az Európa, a demokrácia és a jogállam melletti kiállás prioritásában egyetértenek. Ehhez képest az, hogy miben térnek el az oktatással és az egészségüggyel kapcsolatos elképzeléseik, mellékesek.

23 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Jozefina
A momentum azt hozza, amit orbán elvár tőlük. Megosztani az ellenzéket és a fidesz-kdnp malmára hajtani a vizet. Elég undorítóak!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Eladott Ország
@szaboria1: Ezekből a majmokból egy se fog bejutni a parlamentbe.
wagabund
@relatív: 22.21..
na most beégtem..nem figyeltem eléggé, és nem tűnt fel, hogy máris összeálltak...
azt hittem egy kicsit adnak a látszatra...csak a pénzt veszik fel, ami jár..ugye...az adókból...
quadrocopter
@durbincs: Búj el barom, szedik össze a debileket!
ittott
büdösbogarak. városi ingyenélők. vidéken leszarják őket.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél