Egyetlen helyesírási hibára hivatkozva állítja a Teréz körúti robbantó ügyvédje, hogy kétségeket ébreszt P. László (24) zsaroló levele – írja a blikk.hu.

A Központi Nyomozó Főügyészség már terrorcselekmény előkészítésével is gyanúsítja P. Lászlót, mert állításuk szerint egymillió eurót követelt e-mailen a Belügyminisztériumtól, máskülönben újabb robbantásokat helyezett kilátásba. A merénylő védője eközben viszont aggályait­ fogalmazta meg a Blikknek az említett elektronikus levéllel kapcsolatban.

Nem tartom kizártnak, hogy valaki más is használhatta védencem számítógépét. Kihallgatásakor ugyanis kiderült, hogy olyan szó is szerepel a fenyegető levélben, amit ő soha nem használ. Az írásban egy helyesírási hiba is van, amire éppen az ügyfelem hívta fel mindenki figyelmét. Aki azonban ilyet észrevesz, nem hiszem, hogy maga vétette a hibát

– vélekedett P. László védője, dr. Szi­kinger István.

Teréz körúti robbantás: fordulat egy rövid szó írásmódja miatt?

A Blikk információja szerint a szóban forgó szó a „szög” volt.

Az e-mailben ugyanis szegnek van írva, ám László, bármikor kérdezték, szögnek ejtette.

(blikk.hu)

Cikk- és címlapkép: Youtube

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

papa.49
Ez a pacák csak egy balak aki elviszi valamiért a balhét !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bakegya
Somogyban-Zalában "szög" a szeg,csakkk pesties nyafogás...kivétel ,Milejszeg-ez egy szép zalai kis település!!!
terlasz
Micsoda fordulat, ebből aztán sokat megtudtunk!
cikicakk55
@bakegya: Én még alig hallottam,hogy a " szög" szót valahol is szegnek mondták volna. Nekem még jobban feltűnne, mert Hódmezővásárhelyen sokkal erősebb az "Ö"- zés,mint sokan gondolják. A régi szóbeszéd szerint Szeged az igazi ahol mindent ö- vel mondanak.
bakegya
@cikicakk55: igen.Nemesdéden az öregasszonyok egymás közt még mindig ö-ve sutyorognak a református templomnál,ha összefutnak-és igen,a nyelvemlékeimben nekem is van ,hogy ahogy szóródott a magyarság annak arányában ennek hagyományt megőrző nyoma bárhol lehet az országban,de SOMOGY -ZALÁBAN KELLŐ GYAKRABBAN.
Különben is ...sajnálom a két embert akik megsérültek,de A SINTÉR A BULINEGYED KIIRTÁSÁÉRT MINDENT MEGTESZ A LEOSZTOTTJAIVAL KÖZÖSBE----ma éjjel se lehetett aludni,az 50cm falvastagság ellenére sem-szemét emberiség ellenes amit a VII-kerületben művelnek a romkocsmáikban a fenntartók.
kiring
@cikicakk55: Én szeg-et írok-mondok, de nem én írtam a levelet. A szokás nagy úr - ha az érintett ö betűvel beszél, akkor ez igen is jó alap a védekezésre
Hellcat
A savazós orvos a fideszes kapcsolataival hasonló szarságokon pörgeti még az ügyet...ott pedig bazdmeg egyértelmű bizonyítékokat találtak...ez a magyar igazságszolgáltatás.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.