Előre szól a Posta, hogy mindenki időben rendelje meg külföldről a karácsonyra szánt dolgait, mert az ünnepi időszakban 30-60 nap is lehet a kézbesítési idő.

A Magyar Posta azt javasolja mindenkinek, hogy aki külföldről, elsősorban Kínából rendelne karácsonyra szánt ajándékot, az legkésőbb októberben indítsa el a folyamatot, ugyanis ezek általában nem csomagként, hanem levélként érkeznek, amelyeknek kézbesítési ideje 20-50 nap, de ez kiemelt időszakban (pl.: karácsony) 30-60 napra nőhet.  De aranyos: a Posta már most figyelmeztet, hogy karácsonykor is el fognak úszni a melóval

Fotó: Magyar Posta Zrt.

Erről Panulin Ildikó, a Posta szóvivője beszélt az Inforádiónak

Ha kevés már az idő, akkor azt javaslom, hogy olyan csomagkézbesítési szolgáltatást rendeljenek, amelyhez nyomkövetés is társul

-tette hozzá.

Aki biztosra akar menni, annak érdemes a szóvivő szerint csomagként feladni a megrendelt árut, mivel "belföldi csomagoknál egy-két nap, külföldieknél pedig két hét a kézbesítési idő, de utóbbi a csúcsidőszakban meghosszabbodhat, ám folyamatosan nyomon lehet követni a megrendelés útját" – olvasható a cikkben.

Mindent megteszünk azért, hogy mindenki megkapja időben a csomagját

- mondta el Panulin Ildikó, és hozzátette: a Posta logisztikai-csomagfeldolgozási kapacitásaikat megnövelték, a csomagautomaták rekeszeinek a számát is megemelték, a kiemelt időszakban több munkavállalót foglalkoztatnak, és novembertől országosan 12 városban ideiglenes csomagátvevő helyeket létesítenek.

(Címlapi kép: Magyar Posta Zrt. logo)

16 hozzászólásarrow_drop_down_circle

solidedge
Ezen lehet segíteni. Ne a postánál adjuk fel a csomagjainkat, hanem a sokkal rugalmasabb és legtöbbször olcsóbb más futárszolgálatoknál.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csipetke
A fiam a logisztikai központban dolgozik,állandó éjszakai műszakban, nem éri el a fizetése a 200 ezret.Ezzel szemben a vezérigazgató havi ötmillája,és évente többször sokmilliós prémiumok.Akik valójában a szekeret tolják,azok meg aprópénzt kapnak.Ha odavetődik 1-1 új dolgozó,a legtöbb már másnap nem megy,mert látják,a munka rengeteg,a fizetés kicsi.Az a kevés ember,akik még a postánál dolgoznak,egy ember 3-4 munkáját végzi,de a karácsonyi rohamot már nem fogják bírni,össze fog omlani a posta.
papa.49
@csipetke: Én meg a vidéki logisztikai helyekre járok targit javítani, és látom hogy mennyit kell bulcsázni egy, egy kamion beérkezésekor, pakolni, árut keresni ...
Ferenc86
@papa.49: Évek óta szállítok velük, kb 60 csomagom biztos vitték, hozták, soha nem volt probléma, ha én adok fel valamit megrendelem a futárt, másnap kijönnek elviszik, ha nekem küldenek valamit 3-4 napon belül megkapom, előtte telefonon felhívnak otthon van-e valaki aki át tudja venni, arra is volt példa ahogy ép nem ért még haza senki, mondtam hogy 20 perc múlva tudná családtag átvenni, mondták hogy akkor addig más csomagokat kivisznek a környékre, és 20 perc múlva jönnek hozzánk, nagyon korrekt volt a szállító szóval én nagyon meg vagyok velük elégedve, másoknak is őket szoktam ajánlani!
Ferenc86
@justhpeter: Az a gond hogy Kínából rendelés esetén nem lehet kiiktatni a Magyar postát, mert a megrendelt csomagokat ők hozzák ki! Persze van lehetőség méregdrágán pl DHL-t vagy egyéb futárszolgálatot választani de nem éri meg, 1$-os termékre is akár 10-20 000Ft szállítást kell fizetni. Én pl tegnap rendeltem egy 520Ft-os cuccot Kínából ingyen postával ezt majd a Magyar posta hozza ki, volt lehetőség még DHL-re az 8600ft és EMS pedig 15 200 Ft szóval EU-n kívül csak az ingyenes kínai posta marad, amit itthon majd a Magyar posta szállít ki, ez a gond!
X-ray
magyar posta???
Ugyan már!
Helyette inkább: GLS, DPD, TNT, DHL és a legjobb: a FOX-POST !!!
Ja, és fele annyiba, vagy harmad annyiba kerülnek csak, mint a magyar posta árai...
papa.49
@Ferenc86: Nem Tudom ez nekem konkrét egyéni tapasztalat a következő...
Megrendeltem a Conradtól (ez egy elektronikai cég) egy bizonyos készüléket, ők visszaigazolták, majd küldték az értesítést, hogy a dpd. nek leadták a csomagot kiszállításra.
Másnap jött az e-mail a gépemre, hogy következő nap szállítják, itthon malmoztam várva a készüléket, amit be kellett volna építenem valahová, NEM JÖTT A FUTÁR.
Felhívtam a dpd. ott azt mondták szállítás alatt van, a gépen megnéztem hol jár kiderült, hogy a városban, egy másik címre, másik névre már kiszállította a csomagomat.
Begurultam, megint telefon a dpd. nek, ott beszéltek a futárral, aki azt mondta ő jó címre vitte ki, ahonnan vettem a készüléket, ott azt mondták náluk ilyen néven nem volt rendelés.
Erre megint a dpd. követeltem hogy hozzák ide, tudod mit válaszolt a futár ,,már eljött a városból, ő már nem megy vissza,, a lényeg új rendelés, várakozás mert a német raktárból kellett ide hozni, és végül személyes átvétel Pesten, HÁT EZ A DPD: egy köpedelem szarházi csapat!!!
De mivel ide mindig ugyanaz a koma jár később egy sorompó alkalmával odamentem hozzá és bemostam neki egy rendeset, azóta semmi nem történt...
Nekem többé ez a brancs semmit nem szállít az biztos!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Ingyenes hírlevél