Országos tájékoztatási akcióba kezd a Fidesz a "Soros-tervről", a héten megkezdődnek az utcai kitelepülések. 

A Fidesz országos tájékoztatási akcióba kezdett a "Soros-tervről" szóló nemzeti konzultáción való részvétel támogatása érdekében – közölte a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója kedden budapesti sajtótájékoztatón.

Utcai kitelepülésekkel pörgeti fel a konzultációt a Fidesz a Soros-tervről

Fotó: Facebook/Magyarország Kormánya

Hidvéghi Balázs elmondta, a héten elkezdődött kitelepülések során minél több emberrel szeretnének beszélni arról: miért fontos az, hogy ők is elmondják véleményüket a "Soros-tervről", és "azokról a kérdésekről, amelyekről a nemzeti konzultáció szól".

Az a meggyőződésünk, hogy Magyarország, Európa jövője a tét – hangsúlyozta a politikus hozzátéve: fontos, hogy ezekről a kérdésekről minden magyar elmondhassa a véleményét, és ennek egy kiváló formája a nemzeti konzultáció. Közölte: Budapesten a héten mintegy négyszáz helyszínen találkozhatnak az emberek aktivistáikkal, politikusaikkal.

(MTI)

(Címlapi kép: Facebook/Magyarország Kormánya)

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

peterkelemen
Majd elmondom én is ezeknek a fideSS aktivistáknak a véleményem. Készüljenek, mert az utcák manapság veszélyesek és higgyék el nem lesz aki megvédje őket!
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
peterkelemen
Majd elmondom én is ezeknek a fideSS aktivistáknak a véleményem. Készüljenek, mert az utcák manapság veszélyesek és higgyék el nem lesz aki megvédje őket!
Pálinkás Pál
@peterkelemen: Dehogynem,majd mindegyik ilyen mellé odáállítanak egy csicska járőrt!!
RonaGyuri
az ellenőrizetlen on-line mellé egy még ellenőrizetlenebb utcai gyűjtés! =))
Nessy
Egy értelmetlen pótcselekvésre ennyi pénzt és energiát fordítani érthetetlen.
Nem elég a Jehova tanuit kikerülni, még ez is!
nezelodo
Vigyék magukkal mindegyik helyre az Alkotmány asztalát is ezek a majmok!
CsipkeRózsa
Ha a Fidesz foglalkozik a Soros gyalázással, miért mi fizetjük? Elég nagy összeget kap a Fidesz pártként is.
mackoka46
Nem félnek, hogy a nép leköpködik őket ?
tudode
Remélhetőleg milliók ki kéri ki a NÉPHÜLYÍTÉST!
.
hirtv.hu/ahirtvhirei/navracsics-nem-tema-az-unioban-soros-gyorgy-1404428
.
Szórakoznának már a zaklatás helyett AZZAL, AMI EGYIDŐS VELÜK, ill. tennék azt, ami a dolguk, a KÖZJÓ SZOLGÁLATÁT!!
Ha egyáltalán leesett a tantusz, hogy mi is az, a haverok, barátok zsebe töméséről VALÓ ELTERELŐ HADJÁRAT ez az egész NEMZETI NAGYCIRKUSZ!!!
.
Hofi Géza többek között megmondta 2012-ben PÉNZÉRT, "szopok, nyalok, gombot varrok"
,
---- Hofi Géza 2012-ben is megmondja!!! :)
www.youtube.com/watch?v=LdY3vZ2hNLc
,
Jó nyalakodást fidesznyikek!
Qqberci
@nezelodo: Egyelőre csak Tákolmány Sámlija van...
reagens
A Fidesz részéről ez egy igen jó marketing fogás a választások előtt.
Eszükbe nem jut az itt berzenkedőket meggyőzni. Ők a tábort kovácsolják szorosabbra és ezt eredményesen teszik!
Hatékony, provokatív és sikerrel kecsegtető!
Ez az egész már régen nem Sorosról szól, hanem a választásokról!
papa.49
Figyüzzatok fel kell rúgni az asztaljukat, pont úgy ahogy a hibbantbudifülkeforradalmárok szokták !!!
lampa laz
És buszokkal fogják utaztatni a banga híveiket asztaltól, asztalig, h látható legyen a nagy érdeklődés, mert azért már vegyék észre, h tele van az emberek hócipője ezzel az egész kitalált hazugság áradattal. Ez az egész egy őrült mániája, aki sajnálatos módon ennek az országnak a miniszterelnöke.
papa.49
Jó megoldás pl. egy szippantós kocsi tartalmát mintegy véletlenül az asztalnál kiüríteni, nem lenne gond ha szar találkozik a szarral ))))))))))))))))
nevemnick
@papa.49: na, az lesz az igazi összefogás... :D
papa.49
@nevemnick: Meg kell nekik mutatni az utca erejét, mert már nagyon elszemtelenedtek !!!
nevemnick
@papa.49: Közeledik a 61. évforduló, de lesz még a választás előtt egy MUK is.
papa.49
@nevemnick: Bizony, a zabszem ettől van mínuszban a csutigeci seggében ...
nevemnick
@nevemnick: eljött az idő, hogy a kokárda visszanyerje magyar jellegét.
nevemnick
@papa.49: Jól elbeszélgetek magammal... :D
papa.49
@nevemnick: Tudod mikor még fiatal voltam nem volta nős minden márc 15. bent töltöttem a fogdán a zsaruknál, mert mindig összeszedtek bennünket hol a szobortól, hol a Pilvaxtól, mindig volt rajtam kokárda ..
Mióta júliusban, meg szeptemberben a fütyisz kokárdában feszített, SOHA NEM TETTEM FEL !!!
Majd ha ezek a méltó helyükre kerülnek újra előveszem és büszkén hordom márc.. 15. én !!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.