Az LMP társelnöke és miniszterelnök-jelöltje szerint az országnak olyan vezetőre van szüksége, aki látja az emberek mindennapi problémáit.

Az országnak olyan vezetőre van szüksége, aki képes arra, hogy az emberek mindennapi problémáival foglalkozzon – hangoztatta a Lehet Más a Politika (LMP) miniszterelnök-jelöltje kedden sajtótájékoztatón, Győrben.

Szél Bernadett elmondta, hogy míg Orbán Viktor "mindennel foglalkozik, csak a magyar emberek valós problémáival nem", addig az LMP létező problémákra koncentrál.

A "Kezdjünk egy új korszakot!" szlogennel meghirdetett országjáró körútjának győri állomásán az ellenzéki politikus kifejtette: működő egészségügyre van szükség, amit forrásbevonással, valamint a korábban független intézmények helyreállításával, a betegjog hatósági képviseletével és az átszervezések megszüntetésével lehetne megoldani.

LMP: az országnak olyan vezető kell, aki az emberek mindennapi problémáival foglalkozik

Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Az oktatásról szólva azt mondta, pártja elkötelezett abban, hogy minden száz költségvetési forintból húsz forintot az oktatás helyzetének javítására fordítson.

Beszélt arról is, hogy a legutóbb elkészített alternatív költségvetésben 1400 milliárd forintot szerettek volna áthelyezni a bérválság "legégetőbb jeleinek megszüntetésére". Ebből 300 milliárd forint a közszolgálati szektorba került volna, de az egészségügyi szakdolgozók béremelésére, járulékcsökkentésre és az induló vállalkozások számára is elkülönítettek összegeket.

Közölte: a családi adókedvezményt nem szeretnék megszüntetni, inkább kiterjesztenék, például a felsőoktatásban tanulók esetében a gyermek 24 éves koráig tolnák ki a családi adókedvezményre és a családi pótlékra való jogosultságot.

A kis- és közepes vállalkozásoknak (kkv) stratégiai partnerséget kínál az LMP, mert az emberek döntő része nem a multinacionális vállalatoknál, hanem kkv-knál dolgozik.

Az egykulcsos adórendszerről azt mondta, hogy az az átlagbér alatt keresőket, az ország dolgozóinak háromnegyedét sújtja.

Kitért arra: Hadházy Ákos, aki azért hagyta ott a Fideszt, mert az "végtelenül korrupt és becstelen párttá vált", folytatja 12 pontból álló antikorrupciós küzdelmét, annak ellenére, hogy hétfőn a miniszterelnök korrupcióval vádolta meg. Szél Bernadett véleménye szerint "bagoly mondja verébnek, hogy nagy fejű".

Nógrádi László és Takács András, az LMP két helyi politikusa arról beszélt: a Győrt is érintő munkaerőhiányt a bérek emelésével lehetne megszüntetni. Égető problémának nevezték a 83-as út felújítását is.

(MTI)

(Címlapi kép: MTI/Máthé Zoltán)

15 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Manhattan
Akármit hadovál az LMP, meg a Momentum a "megújulásról", meg az "ezekkel sohasem fogunk össze" dumáról, a matek nem változik. Lassan mondom, hogy értsd. De fontos, hogy tényleg értsd! Ha a választásokon a 106 választókörzetben nem 1 darab ellenzéki kihívója van a Fidesznek, akkor a Fidesz megnyerte a körzetet! Pont. Aki másról beszél, mellébeszél! Amikor az LMP és a Momentum azt mondja, hogy ő nem "koordinál" az egyéni választókerületekben, akkor azt mondja (de facto), hogy maradjon a Fidesz! Ennek az egyenletnek nincs ugyanis más megfejtése. Ha az LMP és/vagy a Momentum ráindul egy másik ellenzéki jelöltre, akkor garantáltan Orbán embere nyeri meg a körzetet. Pont. Mondat vége. Matematikailag nincs más lehetőség. Ilyen az egyfordulós választási rendszer.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
karma1
A szekelyfoldi autonomia es a romaniai levelszavazas mellett lobbizo Berni sajnos elvesztette "hamvas" jelleget szamomra. Ugyanis ez a ket pont (is) sarkalatos pontja orban portfoliojanak is - ha viszont Berni magaeva tette akar csak egy pontjat is az orbani celoknak, - akkor az mar nem az LMP orbant levaltani akaro programja.
Nincs finnyaskodas - aki nem akar osszefogni a baloldalon, az nem akarhatja igazan orban bukasat.
Mar a momentum is kinyilvanitotta kozvetlenul a Nolimpia utan, hogy ok nem is akarjak jovore megdonteni orbant, mert ok 2022-re gyurnak...
A momentumtol nem vartam egyebet, uri gyerekek gittegylete, gazdag felmenokkel, eros partkotodesekkel , de Bernitol sokkal tobbet vartam.
Ez a kijelentese meg akkora kozhely, hogy a fal adja a masikat. "Az országnak olyan vezetőre van szüksége, aki képes arra, hogy az emberek mindennapi problémáival foglalkozzon"
Ezt eddig is tudta mindenki, nelkule is.
Azt pedig vegkepp nem hiszem, hogy az orszag koltsegvetesenek az egeszebe enged betekintest orban, ugyhogy fiktiv penzeket ide-oda elkuloniteni, tologatni eleg erdekes dolog. Persze, szazalekosan meg lehetne hatarozni, hogy a budzse hany szazalekat koltik bizonyos dolgokra, de Bernike konkret szamokat mond, mint egy obudai csodaJuliska...
A "forras-bevonas" kifejezest nem nagyon ertem: uj adorol beszel-e, vagy az unios penzekrol, vagy mirol, mert ezt nem igazan fejti ki a mondandojaban.
Na, majd meglatjuk. Meg tortenhetnek csodak is, - csak az nem tortenhet meg, hogy orban magatol lemondjon. A buneiert ugyanis ebben a pillanatban nincs senki a magyar igazsagszolgaltatasban, aki felelossegre vonna'.
Pálinkás Pál
@Béla333: A te csodálatos Bernikéd megágyaz orbánnak újabb 4 évre!!
Eladott Ország
@Béla333: De elsődleges cél a fidesz leváltása, utána jöhet a többi. Mert a hatalmi ágak kinyírása után a csúti cigány és bandája a neki nem tetsző pártokat "demokratikusan" kinyírja és utólag már ba...
Béla333
@Eladott Ország: 06.47
Mennyivel vagyunk beljebb szerinted, ha egy teljesen széles kényszer szövetség minimálisan, de legyőzi a Fideszt, aztán akár még az előtt, hogy megalakulhatna az új kormány egy amolyan 2006-os utcai zavargás rávilágítana arra, hogy milyen szerteágazóak az elképzelések, mennyire nem tudnak egy irányba gondolkodni (valahogy úgy, ahogy az MSZP-nél láttuk a közelmúltban), aztán jönne a Fidesz, hogy megmentse az országot a káosztól!
Csak egy olyan alakulat jöhetne szerintem, amelyiknek megvan az erkölcsi alapja, a tartása, hogy bemutassa az embereknek, hogy nézzétek: ők olyanok, de mi nem vagyunk olyanok!
Akik részt vettek az ország elmúlt időszakának a dúlásaiban és a Fidesszel való közös mutyikban, azok csak errodálják egy új kormány hitelességét!
Aki képes az elmúlt évtizedekben felhalmozott problémákkal szembenézni és nem eltussolni akarja.
Szerintem egy kényszerházasság nem megoldás, max. csak egy nagyon rövid ideig.
Csizmás Kond
...most kezdődik az ígérgetések időszaka...egymást túllicitálják.
Eladott Ország
@Béla333: De kényszerházasság nélkül nem váltható le a fidesz és már így is annyira szemtelenek, hogy mindet meg mernek tenni szemrebbenés nélkül, és beleröhögnek a pofánkba ha szóvá tesszük. Már csak a pártok bezárása vagy a politikai bebörtönzés hiányzik, de ha harmadszorra nyernek ezt is megteszik. A gazdasági ellenfelek kinyírása az ország totális kirablása már természetes. Egy hihetetlenül aljas tróger cigány banda. Ha ezek tovább uralkodnak Észak-Korea kutyafasza lesz ehhez képest. Nos ezért kell összefogni még az ördöggel is.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.